Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-10-08 / 40. szám
XIV. évfolyam. Szatmár, 1911 december 10. 40-ik szám. Feljebb-mégffeljebb! (M- r.) A drágaság, mindig csak a drágaság... a méreg drágaság! Ez ma a tengely, a mely körül az emberek, a családok, a városok, a községek forognak. Mondjuk csak forrongnak. És ha van lelke még az embereknek, be kell látnunk, hogy a drágaság... a hivatalnoki osztályt, a készpénzes fizetésű „urakat“ üti sújtja legjobban. Mert a drágasággal szemben minden más osztály védekezik. Felemeli a kereskedő portékáját. Az iparos munkáját. A bank a kamatját- A favágó félválról beszél. A kőműves magasan beszél. A borbélyok sem haboznak, összeállnak. A tej árát viszik. A kosztot patika áruvá teszik. A mosónék, a szakácsnék, a munkások — mind mind segíthetnek magukon Egy napon csak elkiáltják:- Feljebb! És fent van. Már mint az — élet ára. Hanem a hivatalnok! Az némán ökölbe szorított kézzel szedi a mozdulatlan fizetését. És ha kiált, hogy feljebb feljebb! A pénztárakban, a honnan a fizetéseket szedik: szánandóan vigyorognak reája. Mint mikor az osztálysorsjátékos erőnek erejével azt kiáltja: — Nyertem! Nos, ezt valahogyan-amugyan észre vette a kormányzat is. Első gondja, gondolatja volt, hogy hát ő is kimondja — feljebb. Mi történik ? Veszi észre, hogy már elve is készülnek a telhetetlenek, a hivatalnokokra utazók... hogy ők meg akkor tüstént kikiáltják: — Mégfeljebb! Nos, mi lészen ebből. Szomorú dolog. Ott leszünk igazán, a hol a mádi izráelita. A drágaság tehát immár mániává, sőt valóságos uzsorássá, könyörtelen szörnnyé lett. A mely nem néz se Istent, se embert. Csak a maga zsebét, a maga önző, cudar érdekeit. Nem jó lesz ez igy! A puska nem csak előre, hanem hátra is szokott sülni. Vigyázzanak a kapzsiak a telhetetlenek, hogy hamarább, mint gondolják: ez a hátra való elsülés be ne következzék A visszahatásnak, a forrongó lelkek visszahatásának be kell következni. Egy rettenetes visszahatás, egyesülése, tömörülése a meggyötöri, megkínzott telkeknek azokat fogják kegyetlenül érinteni, a kik embertelen módon, mesterséges utón ezt a lehetetlen helyzetet könnyelmű kacérsággal feljebb és még feljebb fokozzák. A hivatalnokok segítsége... a piac, a kereskedelem, az ipar, munkás nép segítsége. Ne tegyék ezt a segítséget lehetetlenné. Ne vigyék a végtelenségbe a helyzetet. Oda, a hol aztán következik — a lejjebb. A még- lejjebb. Úgy tesz velünk Isten, mint mi gyermekeinkkel. Először — int, aztán — legyint, végre — üt.
