Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-05-21 / 20. szám
2 MAGYAR FÖLDMIVELŐ úgy össze van forrva, hogy ha attól elszakítják, sirt áshatnak a nemzetnek. Erre a történelem már megtaníthatta a nemzetet. íme, egy pár kép — a nemzeti politika életéből. És igy folytathatnók, huzhatnók tovább... végig a nemzeti politika szálait. Fejtegethetnők alkotmányunk, nemzeti politikánk azon pontjait is, melyet az úgynevezett pragmatika szankció élénkbe ad. Mely az újabb Magyarország életének, függetlenségének biztosítéka. Amelynek nyomán a nemzetre újabb küzdelem, újabb politikai munka, keserűség, sőt harc szakad. De mindezen képek elegendők arra, hogy szemlélhessük: mily rejtelmes, mélységes szálai vannak a politikának, mellyel pedig millión és millión oly könnyen dobálóznak. Játszanak. Pedig a tűzzel nem jó ám játszani. Az ideges ember. Egyik nagyobb vidéki város trafikjába berontott egy ideges ember és egyenesen a trafikoshoz fordult: — Ön a traflkos*? — Én. — Tegnap itt egy társaság rólam beszélgetett. — Nem emlékszem. — Nohát majd én eszébe juttatom. Azt mondták rólam, hogy én szamár vagyok. — Az lehet — felelte a traflkos vállait vonogatva. — ön tehát nem akarja megnevezni az illetőt. Hát akkor vegye tudomásul, hogy magát fogom be perelni, A traflkos vállat vont: — Nézze kérem, maga azért akar engem beperelni, mert én nem mondtam azt, hogy ön szamár. — Én azért perelem be magát — dühöngött tovább az ipse — mert nem akarja megnevezni azt, aki reám azt mondta, hogy szamár. — Hát tudja mit — szólt nyugodtan a traflkos — én mondom magának, hogy szamár. — Rendben van. Csak azt akartam tudni — orditott az ideges ember és elrohant. Kaszárnyából. Káplár : Miért sir csámpás *? Csámpás (regruta): Azt irta az édes, hogy megdöglött a Rigó kutyánk. Ominózus cégtábla. Fényképész került az egyik szomszédos faluba. Hiába biztatta azonban a legényeket, leányokat, senki sem akart a gépe elé állani. Végre a tanitó is odavetődött s neki támadt a legjobb eszméje: fényképeztessék le az iskolásgyerekeket. No, ebbe mindenki szivesen beleegyezett. Mikor a gyerekek nagy vihogással és visítással összegyülekeztek, a fotográfus alkalmas hátteret keresett. Csak egy valamire . valóház volt a faluban : mészárosé; az elé állíttatta fel tehát a kicsinyek seregét. Nagy türmetlenséggel és kíváncsisággal várták a falusiak a fényképet. Legnagyobb bámulatukra azonban a fényképész másnapra Ígérte a képeket, másnapra pedig •— eltűnt. Nagy oka volt pedig a hirtelen távozásnak. A fényképész nem vette észre a mészáros egyik cégtábláját, amelyre az volt Írva : növendékmarhák. Sikkasztó könyvvezető. — Szövetkezeti bajok. — Egyenlő mértékkel ám! — Szatmáron van egy öreg takarékpénztár. A legöregebbek egyike talán az országban. És a legtekintélyesebb. A legmegbízhatóbbak legmegbizhatóbbjá- nak — tartják. A hol nem csak hatalmas Wertheimok őrködnek a betéteken. Hanem a Pirosberekben született pátriciusok megrendithetlen becsülete. És megbízhatósága. Valahányszor az ország egyik, vagy másik helyén beütött a sikkasztás istennyilája: a betevők erre a takarékpénztárra mutatnak. — Csak ez a biztos ! — Csak ez az öreg a hűséges. — Ebbe bele nem üthet a sikkasztás, csalás, lopás, mennyköve. Hát azért, mikor Szatmáron .. . tehát a városban magában járt a sikkasztás istennyilája. Beütött egyik nagy, forgalmas bankba. No akkor még nagyobbat nőtt az öreg — takarék. Odavándoroltak a többi bankok betétei is. — Ez a biztos csak! — Az öreg a hűséges. És igy tovább .. . * * * Hanem hát hogy-hogv nem. ügy látszik a sikkasztás istennyila ellen — nincs villanyháritó. Akár az asszony hűsége ellenében. Ha sárkány ül rajta és Kherubok vigyáznak rá, még akkor is — beüthet a baj. Az öreg, hires, »nagy,« »biztos« takarékba is beleütött az istennyila. A múlt esztendőben az öreg patríciusokat egy fiatal, modern, Amerikát is bejárt könyvelő — megtréfálta. Kegyetlenül megtréfálta. Belemarkolt az öregek hűségébe, biztonságába, sárkányszerü őrködésébe és Kherubias vigyázatába. Magához kaparitott a modern, fiatal könyvelő vagy 70 ezer koronát. És vissza ment — a műhelybe. Már mint Amerikába. Üthetik bottal a nyomát. (Már nem is ütik.) És az emberek leesett állal, az öreg pátriciusok meg fejcsóválva mondogatják azóta, hogy hát bizony . . . — Sorsát senki ki nem kerülheti. Még az öreg, a hűséges, a megvesztegethetlen, a »nagy« takarék se. Ahol ember él, ahol emberkezei. . . ott bizony baj van. Volt és lesz. * * * Ez a jelenség, ez az eset ötlött eszünkbe — lelkűnkbe, mikor vesszük a hirt, hogy egy derék hitelszövetkezetben, a bodrogközi, perbenyiki hitel- szövetkezetben némi-nemü — sikkasztás történt. Az az, hogy ott is kacskaringózott a sikkasztás istennyilája. A dolog úgy történt, hogy Lipták nevű állami tanitó, a hitelszövetkezet könyvvezetője — sikkasztott. Egész január 1-ig lelkes, értelmes, szorgalmas, pontos, pedáns ember volt. És mert éppen lelke volt a szövetkezetnek — sokakra nézve kellemetlen ember. A könyvelőt láthatólag elkeserítette — hogy sok ellensége támadt.. . Más családi körülmény is
