Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-05-14 / 19. szám
MAGYAR FŐLDMIVELÖ 7 — Kezdődnek a csapások. Az ország különböző vidékéről zivatarok, jégesők, áradások hire érkezik. A fővárosban is felhőszakadásszerü zivatar volt. Környékén is nagy kárt tett. — Kitüntetett apácák. »Herceg Ferenc zsidó gyerekei« már mint a magyarországi ujságirodalom firkászai — az önfeláldozó, csudás munkát végző betegápoló apácákról csak amolyan kicsinyléssel, lóhátról való lenézéssel szoktak Írni. No hát olvassák csak a vallásüldöző, a szabadgondolkozó francia újságoknak eme hírét. De aztán közöljék is ám: A kormány hivatalos lapja érdekes kitüntetéseket hoz nyilvánosságra. Az újonnan alapított becsületrenddel négy betegápoló apácát tüntettek ki. kiknek mindegyike a nagy tífuszjárvány alkalmával érdemelte ki az állam elismerését. A kitüntetettek közül három apáca betegétől el is kapta a bajt és csaknem áldozatul esett nemes élethivatásának. — Ököritó égése. Szerencsétlen névvé leszen immár ez a szó Ököritó. Most azonban nem a »halál falujáról«, nem a szatmármegyei Ökőritóról, hanem a Szilágymegyében levő Ökőritóról van sző. Ez a szilágymegyei Ököritó ugyanis teljesen leégett a múlt héten. Mintegy két óra járásnyira Zilahtól van ez a szerencsétlen nevű község, amely körülbelül 130 házból áll, mintegy 700 lakossal. Csütörtökön délfelé fél tizenkét órakor egy parasztgazda házában kigyuladt a csűr és az erős szélben a tűz rohamosan terjedt, úgy, hogy csakhamar lángokban állott az egész község és a halálra rémült lakosság csak az élete megmentésére gondolt. Ököritó községnek nincs önkéntes tűzoltósága, de az különben sem segíthetett volna valami sokat. Az égő zsarátnokok öt-hatszáz méterre repültek és egyszerre két-három helyen is kigyuladt a tűz. A katasztrófáról nyomban értesítették a zilahi főszolgabiró- ságot, amelynek intézkedésére délután 2 órakor Zilahról tűzoltóság és katonaság érkezett, amelynek együttes munkájával azután sikerült a tüzet lokalizálni, összesen 63 ház égett le az összes melléképületekkel, melyekben rengeteg takarmány- és gabonakészlet is odaégett és elpusztult a templom is, amelynek tornyában megolvadtak a harangok és alázuhantak. A templom mellett a papiak is porrá égett, úgy, hogy maga a pap is hajléktalan. A zilahi tűzoltósággal és katonasággal együtt Tarpay Miklós főszolgabíró is Ökö- ritóra érkezett, hogy a netán szükséges segélyakció iránt intézkedjék. A vármegye pénztárából a pillanatnyi szükség enyhítésére 1000 korona segélyt utalványoztak ki a hajlék nélkül maradottaknak. A zilahi tűzoltóság egy kisebb tüz- őrség hátrahagyásával este 10 órakor ment vissza Zilahra. Ököritó községe a nyomor képét mutatja. A házromok előtt siró asszonyokat és szomorú férfiakat látni, mig a gyermekek, akik még nem értik, micsoda szerencsétlenség érte szüleiket, hancurozva futkosnak és játszadoznak a romok között. A lovakat, a teheneket, a sertéseket amelyek a tűzvész idején a mezőn vagy a legelőn voltak, a ház előtt álló megpörkölt fákhoz kötik vagy szabadjára engedik, hiszen úgy sem tudnak nekik eledelt adni. A tűz valószínűleg gondatlanságból eredt. — A lapáncsi plébános síremléke. Lapáncsról Írják a következő kis történetet. Előre bocsáthatjuk, hogy maga az esemény jelentéktelen, de annál alkalmasabb annak igazolására, hogy jó falusi népünk, a melyet sokan minden nemes és jő iránt közömbösnek vélnek, csak szunyadóban van, de egyszerre megváltozik, csak legyen arra teremtett vezetője, aki egyszerű szivének nemes érzelmeit kiváltsa. Lapáncsa temetőjében 30 éve nyugszik a plébánia egyik volt lelkipásztora, Bohus Mihály. Sírja ugyan a templom közvetlen közelében van, de már-már úgy látszott, hogy gondozás hiányában nyoma vész. A gyermekek hideg nemtörődömséggel ugrándoztak a síron, amely szüleik lelkipásztorának hamvait fedte. Azonban a plébánia lelkészének egyetlen szivhezszóló felszólalása elegendő volt arra, hogy nyomban gyűjtést rendezzenek az önfeledt, de hálás hívek közt s ma máris gyönyörű márvány síremlék áll a volt lelkipásztor elhagyatott sírján. — A trónörökös és a parasztember. Pöggstallből érkezik hir egy kedves kis esetről, amely megvilágítja a trónörökös barátságos érzületét. Ferenc Ferdinánd a minapában feleségével, Hohenberg hercegnővel artstetteni birtokáról automobilon kirándult Pöggstallba, Marbach mellett, a Dunánál megállott kissé a főhercegi automobil, mikor egy parasztember a következő szavakkal lépett oda a főherceghez: — Megengedi az ur, hogy fölszálljak ? Az igenlő válaszra a paraszt a főhercegi párral szemben foglalt helyet az automobilon. Beszélgetésbe elegyedtek vele s a paraszt egyszer csak a következő szavakkal fordult a trónörököshöz: — A maga felesége kedvesnek látszik. Hohenberg hercegnő a gáláns megjegyzést ezekkel a szavakkal nyugtázta : — Maga nagyon barátságos ur! Amikor Münnichreitba ért az automobil, a sváb utas egyszerre igy kiáltott fel: — Ohó, itt idehaza vagyok! Erre megállt az automobil és a sváb bemutatta az elébe siető családját: — Ez itt a feleségem és ezek a gyerekeim — no és mivel vagyok adós? A trónörökös azt felelte: »Semmivel!« De a derék sváb jól tudta, mi dukál és igy szólt: — No akkor a kocsisnak fizetek egy fél litert! Ezt az ajánlatot is köszönettel visszautasították, mire a paraszt hálás, erőteljes kézszoritással vett búcsút. Csak akkor állott el a szava, amikor megtudta, hogy kiknek a vendége volt az automobilon. — A medve éjjeli sétája. Zsombolyát ugyancsak megriasztotta egy medve. A Casée-cirkusz most Zsombolyán játszik. A cirkusz nagy medvéje éjjel kiszabadult ketrecéből és a zsombolyai utcákon tanulmányútra indult. Többen — korcsmából jövet — találkoztak a mackóval, amely őket alaposan megijesztette. Olyat mordult rájuk, hogy ahányan voltak, annyifelé szaladtak. A medve azonban nem Ínyenc lehetett, mert egyenesen a Csekonics- kastély felé tartott és ott a konyha környékén szimatolga- tott. Itt azonban véget ért az éjjeli séta, mert a cirkusz emberei utolérték és visszatessékelték ketrecébe. Hss A SZERKESZTŐSÉG TELEFONJA, mm b s a Szatmár. Ne tessék hinni, hogy mikor mi azokat a nekrológokat megírtuk: elégnek tartottuk, hogy az ujjainkat szopjuk és a toliunk végét rágjuk. Az adatokat mi fáradsággal, utánjárással keressük, kutatjuk sokszor. Mert ’iszen a mit Írunk, azért felelősséget vállalunk nevünk aláírásával. Névtelenül Írni nagyon kényelmes. Boldogult K. A. dr. életrajzának azt az adatát, mely a nagyváradi kano- nokságra vonatkozik, a boldogult édes testvérétől, a nagytekintélyű nagybányai főorvostól kaptuk, aki ismételten és ismételten felelt kérdésünkre ismételten és ismételten megerősítette és érte a felelősséget vállalja. Hát ez nekünk több, mint akármiféle más forrás. A mende-mondák forrása. — Nagypeleske. A Peleskei Nótárius uram hires falujában a M. Fő., reméljük a Téli Esték is — immár gyökeret fogott. A mi lapunknak pediglen olyan természete vagyon, mint a hivó, csalogató galambnak. Hozza, gyűjti — a társakat. Csak nem leszen kivétel hires Nótárius uram faluja sem. — Fiatal tanító. A barátság erényen alapszik. A pajtáskodása önzésen. Az irodalomban se barátot, se pajtást ne ismerjünk. — Gazda. Lesz szó róla lapunkban. Julius és augusztus hónapokban lapunk, mint ezt már számtalanszor hangosan hirdettük, szünetel. Meg is okoltuk ám annak rendje és módja szerint. Be is látták mindazok, akik belátásra képesek. — Iloridor. Oh, láttunk mi már karón varjut. Ne tessék annak a jelenségnek valami nagy dolgot tulajdonítani. A lapot kitiltja házából, adja, hogy kezébe se’ veszi, hogy bele se’ néz. És ő az első, aki izgalmasan várja, lesi ... és fizetett emberével nagy titokban veszi, hozatja. — Olvasóinknak. Mai számunkkal befejeztük »A tiszaparti menyecske« cimü regényünket, melyet olvasóink oly érdeklődéssel kisértek. Most más, szintén érdekes elbeszélést kezdünk: »Késő bánaU címen. Az igen érdekes elbeszélés Írója: lapunk szerkesztője.
