Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-05-14 / 19. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 5 Elhantolt sebek . . . (B. G.) Volt idő és nem is oly nagyon régen, mikor az uzsorával, e szörnyű pusztító bajjal nem törődött az országban senki sem. Az uzsorások fütyörészve számitgatták a nép verejtékéből kiszipolyozott, hihetetlenül növekedő kamatokat és magasan hordották fejüket a legbecsületesebb emberek társaságában is. A marhavész, a filokszera országos megdöbbenést keltett. Intézkedések, zárlatok történtek, hogy megakadályozzák a vészt. És helyesen volt és van ez igy ! De annál helytelenebb, sőt végzetes tévedés volt, hogy azt a pusztitó-vészt, mely népünk létkérdésének, a családi élet hivatásának, az uj generáció nevelésének gyökerét rágta és emésztette . . . egykoron egészen szabadjára hagyták . . . utóbb pedig csak épen úgy szorították meg szabad öldöklését, hogy még ma is zsírosán táplálkozhatik. Mennyi és milyen kínos időnek kellett eltelnie, mennyi és milyen pusztulásnak egek felé kiáltania, mig az egész társadalom felkiáltott és védelemért sóhajtozik. Hogy is történhetett ez igy? Gondolkozunk, belemélyedünk népünk mindennapi életviszonyaiba és nem tagadhatjuk meg azt a megyőződésünket, hogy népünknek az uzsora örvényébe való jutásának egyik legfőbb oka maga a nép. Hallgassatok meg jó szándékkal atyámfiai. Az uzsorás ember bár mily szívtelen, kőszívű lett légyen, bár mily szabadon űzheti mesterségét, mégis érzi és tudja, hogy a mit csinál, a mit mivel az nem természetes, nem emberi. Azért ő mindenek fölött számit a titoktartásra, számit arra, hogy üzel- meit az ő áldozata eltemeti, szivébe hántolja. A szegény áldozat, a megszorult ember sem keresi fel ám az uzsorást dobszóval. Ő is tudja, érzi, hogy a mit tesz, azzal önmagának, családjának, gyermekeinek sírját ássa. Úgyszólván kést emel szivébe. Van oka tehát, hogy az emberek előtt eltemesse ő is — a maga baját, sorsát. Sőt legnagyobb kint okoz neki az, ha a világ vagy sokszor hozzátartozói csak sejtik is, hogy ő az uzsora karmai közt vergődik. Ez már igy vagyon! Hát azért történhettek és történhetnek ma is azok a szomorú, megdöbbentő uzsora esetek, melyeket, ba kiásunk a szivek sírjából a hajunk szála égnek mered. Ez a baj, ezért nehéz üldözőbe venni az uzsorát törvénynek, magánosoknak és testületeknek egyarányosan. Erősen hozzáláttak már a kiásás nagy munkájához ugyan. Rémi tőén eltorzult hullákat, összemarcangolt tetemeket húztak elő: de még ez csak a kezdetek kezdete. Sok oly eltemetett bajok nem kerülnek még most sem napvilágra, melyek ott bujkálnak a kenyérkereső apa keserű szivében, ott gyöngyöznek verejtékes homlokán ! Óh! ha sziveteken ablak lenne, szerencsétlen, megkínzott emberek! Be’ sok bubánat, tövis, elfojtott szenvedést láthatnánk meg! Miért is ez a bizalmatlanság? Miért a bujkálás Miért a hiábavaló Kálvária? Ha a kezdetek kezdetén,~mikor az első szoritó- gyürüt reád tette az uzsorás, bévallottad volna bajodat és nem temeted vala el: ma talán derült ég mosolyogna feletted. így pokol az életed ! Ha a beteg eltitkolja baját, belehal. Ha őszintén és idejében feltárja: talpára áll és él. Ha te is tovább fogod titkolni, temetni bajodat; belehalsz, elveszel. Ha feltárod, még talán talpodra állhatsz és élhetsz. DB TANÁCSADÓ. DD A lovak harapóssága. Ezt a rósz szokást majd mindig a csikóval való hibás bánásmód kelti életre: ritkábban az anyától, vagy más lovaktól tanulják meg azt az állatok. Amily veszedelmes ez ép oly nehezen szoktatható le arról az állat. Megrögzött harapóknál csak jó szájkosár segít; kezdő harapóknál ütés-verés helyett, mely a bajt csak veszedelmesebbé teszi, próbát lehet tenni a szalonnába való haraptatással, melyet a harapás pillanatában a ló szájába nyomunk valami boton. Ez legtöbbször szokott használni. Egy néhányszor ugyan még beleharap a ló a szalonnába, de csakhamar megundorodik annak izétől s felhagy a harapással. Ne adjunk nagyon hideg vizet állatainknak. Kétségtelen dolog, hogy túlságosan hideg viz hátrányos az állat egészségi állapotára, ameny- nyiben különösen vemheseknél gyakori elvetélést okozhat s a nem vemheseknél is különféle hurutos bántalmakra is szolgáltathat okot. De nem csak egészségi állapotukra van kedvezőtlen befolyással, hanem tejelési képességükre is. Egy gazdaságban hat tehénnel tétetett erre nézve kísérlet, amelyek közül három darab állott vizet kapott, a másik három pedig a kutnál hideg vízzel lett itatva; az állott vizet ivó három darab tehén mindenike egy-egy liter tejjel adott naponta többet, mint a hideg vizet ivók. Egy idő elteltével a tehenek felcseréltettek, s az eredmény ugyanaz maradt, vagyis azok, melyek előbb kutnál itatva, egy literrel kevesebb tejet adtak, az istállóban állott vízzel itatva egy literrel darabonként és naponként adtak több tejet. Mindebből azt láthatjuk, hogy legalább a fejős teheneknek nem szabad nagyon hideg vizet adni. Audiencián volt Ő Felsége előtt egy jámbor atyafi. A jegyző már jól eleve a szájába rágott mindent, a mit majd mondani kel, a király előtt. — Arra meg különösen ügyeljen kend, oktatta a jegyző vájjon ő felsége behajtja az instáncia sarkát, mert ha be nem hajtja, akkor semmit sem ér az egész. Az atyafi jól megjegyzett magának mindent, beállított a kir. várpalotába, beadta alázatos instánciáját s szépen megvárta, mig reákerült a sor. El is mondta aztán ügyes-bajos dolgát s ő felsége türelmesen végig hallgatta s megígérte, hogy majd rendet csinál. Aztán elbocsátotta : De az atyafi csak húzódott s nem ment ki a teremből. Hát még mi baja van ? — kérdi szelíden a király. — Hát instálom alázatossággal, méltóztassék behajtani az instáncia egyik sarkát, mert úgy mondta a jegyző ur, hogy semmit sem ér az egész, ha be nem hajtódik.
