Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-05-07 / 18. szám
8 MAGYAR FÖLDMIVELÖ B OLVASÓKÖR. B H H B A tiszaparti menyecske. Elbeszélés. — Irta: Bodnár Gáspár. — (Folytatás.) És Sinkovics felugrott, mintha megcsípte volna valaki. — Nem megyek — folytatá — Mármorstein volna az első a ki kinevetne. — Már miért nevetné ki édes apámat, éppen Mármorstein? — Mármorstein? Ez a Mármorstein? Ez a Mármorstein ? kisér engem, mint az árnyék egész életemben. Anyádat, mielőtt én léptem volna fel, ez a Mármorstein kérte meg. Az igaz, hogy kosarat kapott. Mikor anyád meghalt, a vendéglőt megnyitottam ez a Mármorstein pingált le. — Ohó, nem ő, nem ő, — Ő parancsolta. Az igaz hogy annak a menyecskének sokat köszönhetek. Mikor te már ... itt körül nézett Vendel ur mintha félne, hogy más is meghallja ... na hogy is mondjam . .. egyszóval Mármorsteinnak az embere szeretett beléd... és most ha hozzátok megyek, ez a Mármorstein vágja a szemem közzé, ugy-e, hogy mégis én hozattam a leányodnak férjet, a ki most téged eltart. Nem, ezt az örömet nem szerezem meg Mármorsteinnak. A hosszú szónoklatot, oly viharosan mondotta el Sinkovics, hogy Hánika mosolygott rajta. — Na jól van apukám. Nem is akarjuk mi bolygatni megszokott tűzhelyét, de hát igy árván, elhagyatottan csak nem maradhat? — De nem ám. Én beleőrülök abba a gondolatba, hogy anyád nincs mellettem. Mindig keresni fogom, mint a gerlice a párját. És ha nem lelem . . . mi lesz akkor? Beleőrülök! — A magány borzasztó is. — Borzasztó, ismételte Sinkovics, majdnem sírva. — Tehát gondoskodnunk kellene valami jó barátról, a kivel édes apám elkártyázgatnék. — Én a barátokban nem bizom. Ma már vége a barátságnak . . . — Hát én nem is tudom, mit kellene tennünk ... mondotta Hánika mélyen elgondolkozva, mi közben folyvást édes apját nézte. — Valóban nem tudom, mit tegyünk folytatja . .. — Dehogy nem tudod-ugrott fel Sinkovics, dehogy nem tudod. Te tudod azt Hánikám legjobban. Csak tökéletlenkedel! — Hogy asszony kell a házhoz ugy-e édes apám, kacsintott Hánika gyermekes őszinteséggel. — Ugy-e, hogy tudod, ugy-e? De nem ellen- zed ugy-e ? Nem haragszol apádra ugy-e ? — Ha édes apám úgy akarja, én nem ellenzem. Hát hogy is ellenkezhetném. Köszönöm, hogy felnevelt. Hogy anyám emlékét nem bántotta meg eddig mostohával, mig leányát szárnyra nem engedte. Legyen vele apám olyan boldog és megelégedett, mint anyámmal volt. — Soha, de Sohasem! E pillanatban lépett be Lajos, a festő, kinek valóban meglepetést szereztek avval a hírrel, hogy nem csak ő a vőlegény, de a papa is. Lajos üdvözölte Sinkovicsot. Sinkovics szivére kötötte Lajosnak, hogy egyelőre meg ne mondja Mármorsteinnak. Sinkovics ur arcán a boldogság pírjai mosolygott. Úgy érezte magát mint Istenben boldogult első vőlegény korában. Pedig már öt tizedév nyomta vállait. Se’ baj, gondolta. Az akácfa is kétszer virit, Miért ne virítana ő is másodszor? Hánika azonban kikötötte, hogy először ők esküdnek meg. Sinkovics urnák persze ez ellen semmi kifogása nem volt. Ez az esküvő meg csakhamar megtörtént. A tiszaparti leányból takaros kis menyecske lett, a milyen kevés van a Tisza mentén. * * ♦ A Tisza vize pedig csendesen folyt, de nem úgy a Sinkovics ur élete. (Foly tatjuk.) Ba A SZERKESZTŐSÉG TELEFONJA. BB B 0 B Vidéki tanító. A helyes módszer : a nélkül hogy a kötelességet meghatároznék, róla prédikálnánk rávezetjük a gyermeket kötelességének megérzésére. A gyermek okvetlen fog kérdezősködni is. Még pedig már öntudatának kezdetén. Ez a lelki jelenség tehetné az agylágyult és elsorvadt sejlü emberek előtt azt a módszertani elvet világossá, hogy — a tárgy természete szerint — minden elemi tanítás párbeszédes tanalakkal kezdődjék. Még az is, melyet aztán előadó tanalakkal nyujtnak. A kötelességekre különben mint végső következményekre kell rájönnünk a gyermekkel -~ de nem ezekből kiindulni. No de hát itt módszertani könyvet nem irhatok. Tessék megszerezni e lap szerkesztőségének egyik ilyen könyvét: »Gyakorlati Kalauz«-t. Ára 1 frt. — A humorról. Nagy tanulmány és olvasottság kell ahhoz, hogy e kérdésről szakszerűen Írjunk. Valójában humor számba menne, ha ezt a mi néplapunkban közölnők. Re- viczkynek, a hangulatok költőjének van e tárgyról két értekezése. Keritse meg. Meglátja, el fog pirulni, ha dolgozataival összehasonlítja. Amit meg kell azonban önnek mondanunk, hogy lélektani igazság: a magyar őseitől örökölte a humorra való hajlandóságot. — Szatmár. A vasfát erős fának tartják. És száz éves korában is virágzik.— Szatmár V. K. Éppen kapóra. Lássa a magyar nemzetnek legnehezebb kora a XVI. század. És ez a kor — a magyar humor arany korszaka. Igaz, hogy a magyar ember a darázsat piszkálja derűs, csípős, sokszor szúrós humorával. De ha mást megszűr... aranyos szivével ki tudja szedni a fulán- kot. — Budapest. Azok az irók a nyugat rothadó szellemét hozzák, lapátolják ide — kultúrának. Ez bizony hazaárulás. — Puszta. A közjegyzőnél kell azt az okmányt kiállítani. De el ne mulassza, mert bajba kerül. — Nyirvidék. Sokszor irtunk mi már erről. De majd gondunk lesz reája. 2. A Tanács cimü rovatunkban megtalálja. — Félegyháza. A törvény csak akkor igazi törvény, ha élő. Az igazi, áldásos törvényhez nem elég — a betű. Az kell, hogy szelleme is mélyen bevésődjék nem csak a köztudatba, de a bírók leikébe is. Mikor jutunk mi ezen időhöz “? — Keresztény szoclálista. Ideális anarchia. Elméleti anarchia. Tudományos anarchia. Fából vaskarika. Szemfényvesztés. Nézzék az ő ideáljukat, elméletüket, tudományukat — a gyakorlati életben. Akkor aztán nem kell se ítélet, se elemzés, se más. — Tanító. Nagyon szép, de nehéz a népek lelkét vizsgálni. Egyes embernek lelkét is nehéz pontosan megismerni, hát még egy nemzetét. Azért próbálja meg. Ennye, hát még sem fizettél elő a „Magyar FöldmiveHT‘-rfi? MORVÁT JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁRON. ( Aj
