Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)

1911-04-16 / 15. szám

2

MAGYAR FÖLDMIVELŐ

És bízunk Istenben, hogy még egyszer szárnyai alá gyűjti a magyart ez a szerető haza, melyet mint egyetlent adott a Gondviselés e nemzetnek, miként az embernek egy szivet!

Szárnyai alá gyűjtötte azokat, kiket a hatalom és erőszak száműzött és tett bujdosóvá: vissza hozza azokat is, kiket a sors, a kincsvágy, az elégedetlenség vitt el tőlünk. Mert a magyarnak nincs hazája e hazán kívül.

Ü*

i«-» s>a *«£-«> »X !«-♦** 1«-« a* j. »a is-*** dg-«**

V

♦ m a X3I TJ~ S T7" ÉT ** |

***«» ^

A Koromék — „szentelt“-je . . .*

— Eredeti elbeszélés. —

Irta: Bodnár Gáspár.

(Utánnyomás tilos.)

— A Husvét vasárnapja rohamosan közeledelt.

Korom uram dult-fult. Miér’ mer azért, hogy

nagyon belemarkoltak a szivébe. Éppeg talán a szive közepébe, hogy hát nekie nincs helye — a templomba. Mikor az eklézsiában nem csak helye, volt. De dolga is. Még pedig „ingyentől“ való dóga. És most csufságosan a templomból marják ki. Hát marják. Majd megbánják.

Asszony felesége nem js mert hozzája szólani a nagy héten. Csak éppen annyit mondott, mikor gyónni indult.-- Hát nem tartasz velem ?

— Csak téged ki ne nézzenek abból a templomból figyelmeztette Korom uram az asszonyt. De reszketett az ála. Szinte megkékült.

Az asszony elment. Az eltitkolt könny már a pitvarban előbujt. Az eddig elnyomott fájdalom, keserűség meg a templomban tört ki. Akár a sokáig készülő vihar. Olt térdelt a szegény, jó asszony a Hétfájdalmas szűz anya képe előtt. És úgy kérlelte, de úgy kérlelte a fájdalom tövétől átdöfött jó anya szivét.

— Fordíts meg az én emberem szivét édes jó Anyám. ’Iszen nem rossz ember ő. Csak elkapta kissé a módja.

— Mi láttuk a jó asszonyt ott a fájdalmas szűz Anya képénél . . . hogy imádkozik. Hogy miként bízik. És tessen elhinni, nagyon, de nagyon megsajnáltuk.

— Nem csudálom bátyó.

— Iszen instállom, az az asszony nem oka semminek. Annak az asszonynak köszönhet Korom uram mindent. A kőházat, a földjét. A vagyonát. Mer’ Korom uram bizony nem igen tudta a garast forinttá rakni. Hát hogy ne fájt volna nekie, hogy most az ő férje ura, a kit az Isten olyan látható módon megsegített: de csak a jó Istennel! Nem úgy van e, instállom.

*) Az el6z5 számainkban közölt »Passziós Péter esete«

folytatása.

— Ugv van uram, — bátyám.

— Amiként mi láttuk, hogy könyörög a Ko- romné asszony az uráért, azonképpen megtudtuk, hogy hát otthon — már mint a Korom uram — házában — meg ezen időn át mi történik. Jó kedvében maga Korom ur beszéli el.

— Mi történt, uram-bátyám ?

— Hát instállom, Korom uram, meg a jánya, a kit végtelelenül szeretett az apa — maradtak otthon. A tűzhelyen. A Riza eszes jány. Kedves jánv. És hiába tanították, formálták úri kisasszonynak, ő csak ide húzott — a faluba. Közénk. Meg az apai házhoz. Most is, hogy az apjával maradt otthon-hát a haragos, feldúlt lelkű embert megcirógatta gömbölyű karú liliom kezeivel. Aztán beszélt neki édesen- kedvesen, akár a menyből szállott vigasztaló angyal.

— ’des apám, mondotta. Egy idő óta olyan szomorú.

Korom uram lecsüggesztette a fejét ezekre a szavakra, akár a szomorú fűzfa az ágait.

— Pedig lássa apám uram. A jó Isten senkire se’ haragszik.

— Én rám haragszik!

— De nem ára! Apám uram csak úgy gondolja. Talán mer’ fél tőle.

— Nem vétettem én nekie.

— Nagyot nem . vétett. Ha a hálátlanság nem vétek.

— Hát talán én hálátlan vagyok.

— Mikor még kicsiny voltam, én apám-ura- mat szegénynek, nagyon szegénynek tudtam, husvétra is kenyérkalácsot ettünk. A pászkánkat is rösteltük szenteléskor kitakarni. Olyan árva volt a mi kosarunk. De azért mindennap hálát adtunk az Istennek. Mióta hétköznap is hófehér kenyeret eszünk, a mi magunk terméséből... sose’ adunk hálát az Istennek ...

— Nagyot dobbant erre a beszédre Korom uram szive. Olyat, mint egy lehullott sóbálvány. És e pillanatban jutott eszébe, hogy talán bizony azért lökte őtet vissza a templom pitvarából az a kegyetlen ajtó. Nem is szent Péter lökte vissza. Hanem maga a jó Isten. Csak nézett, nézett Rizára, már mint a jányára. Aztán komor, felleges homlokán gyöngyözni kezdett a verejték. Mint ahogyan a fellegekből cseppenkint kezdődik az áldásos eső.

— Készítsd ki az ünneplőmet holnapra — Riza. Csak annyit szólott Korom uram. De sokkal többet gondolt.

* * *

A pászka meg javában készül — a Koromék konyháján. Az idén már Riza dagasztja. (3 kelteti. Ő szakasztja.

Ott sürgölődik az uj Passziós Péter is. A ki Korom Péter uram helyett virágvasárnapján, meg nagypénteken is — Péter apostolt énekelte.

Mintha valami uj élet, valami visszaérkezett fényesség költözött volna Korom uram házába.

— ügy is volt.

Mikoron elérkezett a szent husvétnak vasárnapja ... a pászkás kosár ott páváskodott elkészítve a családi asztalon. Hófehér kendőbe volt takarva. És milyen gazdagon megrakva. Korom Péter uram kora reggel elosant a szentegyházba. Nem vette észre a házban senki sem. ügy is akarta. Ne lássa