Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)
1910-03-27 / 12. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 3 Ember, kit már bölcsődben szállá meg A nagyravágyás átkos érzete, Tanuld legyőzni kevélységeden, Mely benned öntudatlan ébrede. Ismerd meg gyenge, gyarló voltadat, Ismerd meg azt, ki folyton támogat. Ne hidd, mivel alkotsz sokat, nagyot, Hatalmad és erőd tán végtelen. Észt, és erőt bölcs Alkotód adott, Hogy tudj, tégy és ne járj vak éjjelen. De a kevélység gyakran elragad, S bár tudsz, látsz, lelked mégis vak marad. Oh, ember, im, előtted a kereszt! Mond : mersz-e még reá tekinteni ? Ha mersz, nem űz-e lelkifurdalás ? Lesz e szived, lelked bánatteli ? Lesz; fáj a bűntudat s emlékezés, Megtérni ah, erőd mégis kevés. Ember, Ki érted áldozá magát, Hogy téged újra boldoggá tegyen, Szerény, alázatos volt végtelen, Hatalma volt bár földön és égen, S irántad benne égő szeretet. Kevély ember, te mégis megveted. Űr vagy, a föld ölén az ur te vagy, De nem vagy ur világ s magad felett. S üdvöt nem találsz, amig kevély maradsz, Mig nem vezet a hit, a szeretet. Ember, szeress, higyj, küzdj és fáradozz, De légy bűnbánó, légy alázatos ! LENCSÉR PÉTER. Tegnap és ma. Bodnár Gáspár eredeti elbeszélése. Ma. Hogy is volt tegnap? Hol is voltunk? Gömbölyű Menyhért cipészmester műhelyében. Oh, mennyi idő múlt el azóta, Itt-ott harminc esztendő. ’Iszen az idő nagy tengerében — akár a tegnap. Hogy megváltoztak idők, emberek. Megváltozott Gömbölyű Menyhért uram is. Egyenes, sugár alakja meggörnyedt. Fejére már ráesett a hó. A műhelyben sem dolgoznak már legények. Három, négy. Olyikor bizony hat is. Cipőkereskedések nyíltak. De mennyi! Ömle- nek a gyári munkák. Olcsó, kérészmunkák. Hja, de mikor a mai úri közönségnek a’ kell. Olcsó hús. Meg hig lé. No igen meg hitel. Hitel a végtelenségig. Gömbölyű uramnak is hiteleznie kellett. Mer’ hát ez ma divat. Életszükség. Aki nem hitelez — bi- , zony, hogy bezárhatja a .boltját. Hát Gömbölyű uram is hitelezett. Meg is adta az árát. Megsütötte a száját. Jó, hogy hamar észbe kapott. Még idejében. Maradt még egy kevés gyűjtött tőkéje. Hát gondolt egyet. Megcsendesitette a műhelyt. Elbocsátotta a legényeket. Csak éppen az ő nevelő fiát tartotta magánál. Persze, hogy mindez a Náncsi mama fejecskéjéből került ki. ( Mert Náncsi mama asszony volt, szép hosszú hajú asszony. De azért okos asszony. Meg kell menteni, a mi még megmenthető. így történt aztán, hogy kurtábbra fogták a fonalat. Csak éppen a környék, az utca régi lakóinak dolgoztak. Csendesen, mint a’ hogyan az öreg házhoz és az öreg családhoz illett. Mer’, mi tagadás, Náncsi mama feje is olyan már, mint a leesett hó. Fehér, akár a fehér galamb tolla. De lelke még mindig friss. És ez a lélek nem csak a mának él. El-el szárnyal a tegnaphoz is. Mi- mor még zajos volt a műhely. Dalos legények várták a cipőket. S ilyenkor végig szaladt a tegnap derűje az arcán, melyről olyan elhervadtak a virágok, de hervadásukban is mutattak, hogy virultak ám .., Még csak tegnap is. Hanem aztán, mikor az öreg Gömbölyű elővette a nagy könyvet! A hitelezők könyvét és kutatni, keresni kezdett benne; számítani, tervezgetni. Bizony, hogy az ő lelke is fellegbe takaródzott. Nem is állotta meg szó nélkül. — Tűzbe dobhatod! — De nem ám! — Csak nem vagy gyerek, hogy még mindig remélsz. — De nem ám! — Bezzeg, megküldötte az urfi, alig egy esztendőre. — Milyen csudás gyermek is az az urfi! — Vájjon hogy van! Vájjon mi Teszen belőle. * # >5« Azt mondja az öreg példa szó, hogy ahol farkast emlegetnek, ott a kerítés körül van, ólálkodik ám a farkas. Most igaznak bizonyult. A tanító ur lépett be. Olyan fürgén, olyan hevesen akár egy fiatal ember. Arca lángban égett. Látszott, hogy alig várja a pillanatot, melyben kifakadhat leikéből a beszéd. — Olvastátok ! — Mit? —- Hallottátok! — De hát, mit ? — No akkor igazán nem olvastatok, nem hallottatok semmit. — De szólj már ember, ugrott fel a háromlábú székről Gömbölyű — ne kunérozd az embert. — Hát püspök! Náncsi mama egyszerre ledobta a fejkendőjét, hogy füle tisztán és jobban hallhasson. — A mi püspökünk! — Kicsoda ? — Hol? —- Mán hogy lehet ilyeneket kérdezni is — in- gidnálódott az öreg tanító. — Szólj hát öreg Angyal, táncolt, ugrált Gömbölyű uram. Náncsi mama meg ráncos kezeivel simogatta az öreg tanító vállait. — No hát — >a mi urfink«. — Az urfi! — Akinek a furulyás elvitte a pénzét! — Persze ...
