Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)
1910-10-23 / 42-43. szám
6 MAGYAR FÓLDMIVELŐ A karácsonyfa eredete. Az egyházi év legszebb, legbájosabb ünnepe a szent karácsony ünnepe. Már napokkal előbb ez az ünnepi hangulat szállta meg a sziveket s kicsiny és nagy, fiatal és öreg egyaránt részvesz az örömünnepen, a béke magasztos ünnepén. A kicsinyek ragyogó arccal állják körül a csillogó karácsonyfát és nem győznek eléggé betelni a nagyszerű ajándékokkal, amelyeket a kis Jézus hozott a számukra. A felnőttek mig egyrészt a gyermekek ártatlan örömén örvendenek, addig másrészt komoly dolgokról is elbeszélgetnek s talán éppen azt találgatják, milyen eredete is van a karácsonyfának ? De hogy ne találgassák soká, elmondjuk itt a karácsonyfa történetét. Hát bizony a karácsonyfaállitás szép szokása nem egészen keresztény eredetű. A régi pogány népek, amelyek kizárólag földmiveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak, különösen megünnepelték ezt az időszakot, amelyben az áldást adó égi nap valamilyen fontosabb változáson ment keresztül. A napfordulat idejét, amikor a nap diadalmasao leküzdötte a sötétség hatalmát, december 25-től január 6-ig mindig megünnepelték. Ezen idő alatt a régi germánoknál például, minden család tűzhelyénél estenként meggyujtottak egy fenyőtömböt, amelyből az ünnepek végeztével egy darabot megőriztek a következő esztendőre, A fenyőtüz mellett lakomát csaptak, melynél a napot dicsőítő énekek hangzottak el. Később a kereszténység az Ur Jézus születésének örvendetes emlékét ünnepelte meg, de a keresztények a fenyőtömböket fenyőfákkal helyettesitelték és a pogány énekeket a kis Jézus születésére vonatkozó énekekkel cseréltek fel. Idők folyamán a fenyőfára ajándékok és gyertyácskák is kerültek s igy lett lassanként az egyszerű fenyőfából karácsonyfa, vagyis az Ur Jézus születése ünnepének gyönyörű jelképe. Fagyöngy. Karácsony tájt, Bretagneból nagy mennyiségben szállítják a fagyöngyöt Angliába, ahol ennek a növénynek, különösen az újévi üdvözlések alkalmával nagy szerepe jut. A régiek a fagyöngyöt szent növénynek tartották és azt hitték róla, hogy mag nélkül szaporodik, mert gyökere a földben van. Persephone varázsvesszője egy fagyöngyág volt és a jámbor Aeneas, amikor leszállt az alvilágba, egy fagyöngyággal szerzett magának oda be- bocsáttatást. A régi Galliában az év elején a druida pap a szent erdő valamelyik fájáról arany sarlóval levágta a fagyöngyöt és az összegyűltek között szétosztogatta. Boldogság és megelégedés volt annak az osztályrésze, aki egy ilyen szent ágacskát hazavihetett. A fagyöngy nedvéből orvosságot készítettek, amelyet minden betegség ellen használtak. Az északi népek mithologiájában szintén nagy szerepe jutott a fagyöngynek. Annak, aki hit benne, áldást és boldogságot hozott. Franciaországban újévkor fagyöngyággal kezükben üdvözlik egymást az emberek. Angliában pedig karácsonykor és Szilveszter-estén a szobák menvezetét díszítik fagyönggyel. Mese. Egy ember azt álmodta, hogy övé az egéaz föld. És boldog volt, De aztán jöttek az adőintéeek és mér nem volt boldog. Fr&noia karácsonyi legendák. Franciaország legtöbb vidékén a német eredetű karácsonyfát még ma is a régi kelte buche de Noel, a hatalmas tölgytuskó helyettesíti, mely a nyitott kandallóban égve, barátságos meleget és fényt áraszt szét a francia földmives kunyhójában. A szent estén e körül gyűl össze az egész család, a rokonság, esetleg a szomszédok és a barátságosan pattogó tűz mellett, mig a férfiak szorgalmasan szopogtatják a cidret (almabor), megindul a terefere és előkerülnek legtöbbször a régi karácsonyi legendák is, melyek apáról fiúra szállnak. Ezekből a francia karácsonyi legendákból somiunk fel néhányat Chabot könyve nyomán. * * » Csodálatos és bűvös éjszaka a Noel éjszakája A yule fénye mellett, mely ott a karácsonyfa ragyogó gyertyáit helyettesíti, nagyapó mesél a figyelő unokáknak rejtelmeiről. Az egész természet, a hó és jégpáncél alatt is, mely övezi, a december süvítő szelének dacára érzi rejtelmeit — szól a legenda — és különbözőképpen nyilvánítja hódolatát a megszületett isteni Kisded iránt. Burgund és Lotharingia vidékén épp úgy, mini Bretagneban és Normandiá- ban arról tudnak mesélni, hogy még a sziklák is életre kelnek a szent éjszakán és majd minden vidéknek van egy-egy olyan jellegzetesebb sziklája, melyről a néphit azt tarlja, mikor a pap az éjféli misén az evangéliumot énekli, háromszor megfordul helyén. Sőt a Vogezek vidékén olyan sziklákról tudnak, melyek az éjféli harangszókor kétfelé szállnak, vagy félrebillenek vagy épen elhagyják helyüket, hogy a közeli patak friss vizéből igyanak — egyszer egy esztendőben. Szerencsés az az ember, aki ilyenkor a helyszínén van. Mérhetetlen kincsek, arany, ezüst és drágakövek fekszenek a szikla helyén és a boldog halandó annyit vihet magával, amennyit csak akar és elbír. De jaj annak, ki kapzsiságában elragadtatja magát! A harangütések végeztével a szikla kérlelhetetlenül összemozsolja azt. aki túlsókéig időzik a kincsek mellett. így járt az egyik monda szerint az a földmives, ki ismert a határban egy ilyen sziklát és a szent estén lesbe állott mellette. A furfangos és merész fickó nem hiába várt. A harang első ütésére megmozdult a hatalmas sziklatömeg, könyedén, mint egy kavics legördült a közeli folyócskához, hogy szomját oltsa. És helyén csak úgy csillog a sok drágaság. Mohó kapzsisággal veti magát a legény a kincsekre, a duzzadásig megtölti zsebeit, majd a magával hozott zsákot igyekszik megtölteni. Tudja, hogy sietnie kell. mert az utolsó óraütés halálát jelenti, de a csillogó arany elkábitja. egyre többet szeretne, nem hallja a figyelmeztető hangokat és midőn a végső kondulás elhangzik, a szikla visszagördül helyére és maga alá temeti a kincsvágyót az aranysirba. És — teszi hozzá nagyobb szavahihetőség kedvéért az elbeszélő — az én gyermekkoromban még lehetett ott látni a kisajtolt vérnek nyomait. * » *• Nem kevésbbé szomorú végű egy másik történet is, mely (éppen úgy, mint Németországban vagy nálunk) Franciaországnak majdnem minden vidékén
