Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)
1910-08-07 / 31. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ ismeretektAra. A bukovinai magyarok. VI. Egyröl-másról. Bukovinai testvéreinket is űzi-hajtja a kivándorlás. Egyrészt Magyarországba szivárognak, de főleg Amerikába mennek ki. Oka a túlnépesedés. A bukovinai magyar szereti a gyermeket. Nem védekezik az Isten áldás ellen. A családokban rendesen 6—8 gyermek, sőt 10 gyermek is növekszik. És ők büszkén viselik ám ezt a terhet. Szent tehernek tartják. Viselik, hordozzák ünnepélyesen. Vidám, derült arcú gyermekek ugrándoznak hát az utca porában s alig serdülnek legénnyé, versenyt dolgoznak a felnőttekkel. A hajadonok szorgalmasan varrnak, szőnek. S mikor vasárnap az Isten házába siet a nép, a fiataloknak egész virágos kertje tűnik fel. Ez a nép megérdemelné, hogy munkásságáért, szaporaságáért államdijjal tüntessék ki. És példaadásul hozzák haza Nagymagyarországba. Mert a bukovinai magyarok hazája Magyarország. Minden község zárt életet él, azért erős a magyar érzésük. A többi lakossággal alig van közük. A hatóságok németek. Azokkal' tolmács utján közlekednek. A magyar nyelvet, minthogy sokat olvasnak, egészen irodalmi rendszerben beszélik. A székelyeredetre csak egyes kifejezésekben találunk bizonyságot, »mi« helyett úgy mondják »mű« és beszéd közben gyakran használják székelyesena »vagy-igen« és »instálom« szavakat. Népdalaik az iskolák révén, minthogy a mi iskolakönyveinket használják s a tanítók is többnyire magyarországiak, azonosak a miéinkkel. Egyházi énekeik szintén ugyanazok, csak az elütő a mi viszonyainktól, hogy a kántorok a nép sorából kerülnek ki s az első pillanatban szokatlannak látszik, hogy az orgonán egy-egy népviseletben járó kántor játszik. Azonban az eredmény meglepi az embert s a hadikfalvi fiatal kántor, Pál Gergely uram oly ügyesen kezeli az orgonát, hogy sok vidéki mester elrestelhetné magát mellette zenei tudományával. A babonák persze itt is megvannak s a julius 3-án pusztító nagy jégverést a babonások annak tulajdonítják, hogy egy idegenben meghalt katonatisztnek holttestét a határon át szállították Radauc-ba. * * * Józseifalva távolabb esik a négy testvérközségtől, Tekándig gyorsvonaton, Szucsáváig vicinálison két órát kell mennünk és Szucsávában, a hires István vajda ha\wsföldi székvárosában (ezt az István vajdát az egyik Báthori után Erdély fejedelmének is megválasztották) zsidó bérkocsist kell fogadnunk, a ki, miután megalkudott velünk, előzékenyen adja át a két korona foglalót. Mert ezeknél a bérkocsisoknál fordított világ járja. Nekik kell adni foglalót a megrendelő számára, mert ha a megrendelő foglalózná le őket s közben jobb fuvarjuk akadna, nem teljesítenék a szóbeli szerződést. Igv tehát a mi kocsisunk is pontosan megjelent, visszakapta a 7 forintját és másfél óra alatt kint voltunk Józsefíal- ván, a hol egykor a »bukovinai magyarok atyja« szép címével megtisztelt Dusbáckv József plébános- kodott, most pedig a székelveredetü Sebestyén plé- nos gondozza a virágzó községet. Sajnálatos azonban, hogy JózsetTalván már erősen előrenyomulnak az oláhok s mióta egy tevékeny fiatal papjuk akadt, templomot is építettek és a községi életben is szerepet játszanak. A határ különben legtermékenyebb az öt falu között s mert a nép ragaszkodik magyarságához, a közvetetten eloláhosodástól nincs mit tartanunk. A jó öreg Dusbáckynak sírja a templom mellett van, kegyelettel ápolják. Magában a templomban két szép uj oltár hívja föl a figyelmet. Égj derék gazda állította mind a kettőt.1 A veterán plébános mellett a biró, Várda Pálnak hívták, érdemeiért koronás keresztet kapott az osztrák kormánytól, mely magyar atvánkfiait szorgalmukért, józanságukért igazán megbecsüli, iskoláikat segíti, sőt külön bizottságot is állított, hogy a Magyarországon képesített tanítók az Ausztriában előirt gyakorlati vizsgát letehessék. E bizottságnak tagjai: Kubasek hadikfalvi plébános, a nagyérdemű iskolafelügyelő, Várda Endre főtanitó és a csernovici rabbinus, aki a magyar nyelvet igen szépen beszéli. Istensegits vasúti állomás, közel Hadikfalvához. Népe józan, szorgalmas, iskolái rendezettek, plébánosa a mi László Mihályunknak testvére. A közelben levő Fogadjistenen már oláhokkal vegyesen laknak a magyarok s a községet is oláhosan Tako- bistja néven hívják. Megérdemelné e nép, hogv a visszatelépitésnél legelőször a fogadjistenieket vegyék sorra, mert e ponton fenyegető a veszedelem. Ez a nép megérdemli a magyar társadalomnak teljes szeretetét. Hiszen vágyó lélekkel néznek haza felé s az egyik legelső hadikfalvai gazda, kinek nyolcvan holdja van a határban, akár holnap jönne haza egész háznépével, ha itt megfelelő birtokhoz juthatna. A vágyódás együtt születik ott a gyermekkel. A Nagymagyarországról érkezőt igazán kitárt karral fogagják és Dimény Gergőt a hadikfalvi magyar korcsmárost sehogy sem lehetett rábírni, hogy a vendéglátásért pénzt is elfogadjon. Pedig ennek a derék vendéglősnek nem mehet a bormérése valami fényesen. A bukovinai magyarok mértékletesen élnek, boruk nem terem s a pálinkát nem szívesen isszák. Azonkívül Bukovinában bölcs hatósági rendelkezésből kilenc órakor zárják a korcsmákat. Szombaton este hétfő reggelig zárva vannak a bor- és pálinkamérések. És még sem tör ki a forradalom. A fiatalság összegyülekezik ugyan, táncra is perdül, elszórakozik derűs játékokban, de a korcsmái virtuskodást kerüli. De van is erős, egészséges legénysége a falvaknak s nagy ritkaság, ha a magyar fiú nem üti meg a katonamértéket. * * » A magyar társadalom alig ismeri bukovinai testvéreink dolgait. A Szent László Társulat évtize-; dek óta neveltet jó papokat, tanítókat számukra. Most is három növendék tanul a lévai tanítóképzőben és többen tanulnak a magyar iskolákban és ipariskolákban. Megérdemelné a Szent László Tár-
