Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)
1910-07-24 / 29. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÖ 3 ■ ■ vasárnap, ma Egyszer volt egy hatalmas király ... Bodnár Gáspár eredeti elbeszélése. Egyszer volt egy hatalmas király. Jószivü király volt. Csak éppen az volt a gyengéje, hogy könnyen hitt. Mindenkinek hitt, a ki szivéhez tudott férni. És különösen hitt azoknak, a kik szépen, megalá- zódva, gyöngéden, sőt hízelgőén tudtak vele beszélni. A hatalmas királylyal aztán hízelgői elhitették, hogy neki sok az ellensége. Hogy neki nincs megbízható embere. Csak éppen azok, a kik mindig mellette tartózkodtak. A kik hízelegnek neki. És naponkint mondogatják: — Ládd-e uram, királyom, most is ellened beszélnek. Tesznek és írnak. — Ládd-e felséges királyom. Mily rosszak a te alattvalóid. Milyen merészek. Szókimondók. Ellenségeinkkel tartanak. Becsmérelnek, ütnek, rágalmaznak, a hol csak tehetik. Nekik semmi se jó, a mit cselekszel, rendelsz, akarsz. Lázadók, a kiket száműznöd kellene. Messze földre. Az Óceánon túlra. Lakatlan szigetre. Ott aztán krágokhatnak. Bődülhet- nek. Lármázhatnak. — Ládd-e, felséges kir-ályom, nincs hű embered más mint mi. És a hatalmas király elmerengett az embereken és a világon. És bezárkózott. És bizalmatlan lett mindenkihez. Sőt gyűlölte, üldözte azokat, a kik megmertek egyet-mást nyíltan, igazán mondani. A kik a nép közt forgolódván sok tapasztalattal rendelkeztek. A kik ismerték az alattvalók bajait, sérelmeit. A kik dolgoztak sok-sok henye, hízelgő emberekért. A kik húzták az igát és végezték — a nagy, marha munkákat. És a beszéd folyt tovább a hatalmas királyi palotában. — Ládd-e felséges uram, mennyi tökéletlenséggel, hibákkal, bűnökkel teljesek azok a szájhősök. Ott fetrengenek az iszapban. Tele sárral mocsokkal. És verték önmellüket és büszkélkedtek tiszta testükkel és lelkűkkel. Pedig azok a testek és lelkek mindig el voltak takarva a király előtt. O, a felséges király nem láthatta, soha, de sohasem. * * * Hanem egyszer aztán jöttek nehéz, viharos idők. Az alattvalók igazán háborogni kezdettek. Forradalom fenyegette az országot. A királynak oka volt, hogy féltse trónját. Sőt suttogva-suttogtak, hogy a királyt meg akarják ölni. Senki se tudta ki? Senki se tudott számot adni, hogy hogy honnan röpülnek az ilyen hírek a levegőbe. És úgy lett... a mint a suttogás, a hir előre jelezte. Veszedelembe került a király. Hatalma megingott. Napja hanyatlott... Oda jutott, hogy egészen elhagyatva érezhette magát. Senki se maradt mellette. Azok a hízelgők elhagyták. Mint a napraforgók arra az oldalra fordították fejüket, ahonnan a hatalom napja sütött, szellője fujdogált. — Hogyan? Sóhajtott a jó király. Hát egyedül vagyok ? Hát egészen magamra hagytok ? És szeméből Ömlőitek a keserű, a szemrehányó könnyek. — Hogyan ? Iszen az én embereim térdeikre hullva erősítették, hogy készek lennének meghalni érettem! íme, most nincsenek! Elhagytak! Élni akarnak. Az én trónom romjain is élni akarnak. És keservesen zokogott a király. ...E pillanatban hatalmas lépések zaja hallatszik. Forradalmárok törtek be a királyi palotába. Már egy perc és behatolnak a királyhoz. De az utolsó, a legutolsó" pillanatban állanak a forradalmárok elé, a királynak megmentésére azok az alattvalók, kiket a fenség csak nemrég ellenségeinek tartott. A király hallja a palota háborút. Hallja a kiáltást: — Vissza! Csak holt testünkön keresztül juthattok be. Vissza. És visszaverték a forradalmistákat. És bemennek a felséghez. — Uram, királyom. Mig e nép lecsendesedik, elviszünk mi téged... a mi szerény, csendes tűzhelyünkre. Ott kipihened lelked viharát. Ott köztünk te is lecsendesedel. Ajtónk, szivünk nyitva van számodra. A mit adhatunk, a mink van — oda adjuk. Lelkünket, szivünket-kamaránkat. És ime a király most ismeri fel azokat a polgárokat, alattvalókat, a kiket ellenségének tartott. A kik megmondották az igazat, mert igaz emberek voltak. Akik valóban, ha arra került volna a sor, életüket adták volna királyukért, a kiket szerettek, tiszteltek, becsültek. Ók igazán. És nem azok, a kik félrevezették. Akik szép, hízelgő szavakkal édesked- tek neki. * * * A királynak szemei pedig felnyíltak. Uj levegővel telt meg a királyi palota. Szabad volt a nyílt és tisztes szó. Mert iszen — a mérget, a hamisságot szokták beadni — mézben, cukorban. Az igazságnak nem kell sem a hízelgő, sem a hamis szó. Se’ a meggörnyedt gerinc, sem a csúszás-mászás. A hűség és nvilt szivüség — édes testvérek. A hízelgés meg a hamisság egy gyékényen áruló — kalmárok. ... Egyszer volt egy király, de lehet még máskor is ilyen király. ___ Óh aj! — A feleségein már egy hete nem szól hozzám, mert szóval megbántottam. — Az Istenért, mondd meg azt a szót! A kolera. A kolera és a háború. Honnan és hogyan jött az ellenség ? A kolera esetek számának hivatalos megállapítása. Védekezés. Régi, ismert mondás és igazság; — Ha a háború veszedelmét el akarod kerülni, készülj a háborúra. Úgy is tesznek az országok. A legnagyobb csendben, békében is háborúra készülnek. Védekeznek. Erősítenek és terveznek. Hát igy vagyunk azzal a háborúval is, azzal
