Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)
1910-06-19 / 24. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÜ 3 ■ ■ VASÁRNAP. ■ ■ ■Ban Akik a markukba nevetnek. És azok is, akik bele sírnak... Választási kép. I. Onnan :kell kezdenem legelőről. Mert akkor leszen csak igazán ésszel, szívvel fogható, a mit én ebben a képben leírni, lepingálni akarok. Csalán Eszter a szép özvegy végre, hosszú hűségesen kitartó ostromok után meghajtotta kemény gerincét, fis örök hűséget esküdött a szintén özvegyi mivoltában ácsingózó Bokor Mátyásnak. Mer azér’ hogy legény ember élete is szegény ember sorsa. De az özvegy emberé — no azt az életet egyenesen a pokol fenekén találták ki. Pedig Bokor Mátyás máskülönben nem volt ám szegény ember. Akár a falu — vagy hogy neheztelés ne essék, mondjuk nagyközség első gazdái közt emlegethetjük. De Csalán Eszter se szakadt ám ágról. Neki is hagyott a túlvilágra elköltözött ura annyit, hogy egy cseppet se vehette rossz néven senki emberfia ha.. Csalán Eszter (mert nem szerette, ha özvegy Prokupecnének titulálják) begyeskedett, akár egy töltött galamb. Hiuskodott, akár egy páva. Vagy ha úgy tetszik, hát legyen gyöngytyuk. És megkívánta, hogy ha már egyszer újra a férfi igájába kell hajtani gyöngysoros nyakát: akkor az férfi legyen a talpán is ember; az eszével is férfi- meg a — polgári mivoltával is. Annak okáért ez utolsó feltétel, amit megkötendő házasságának előtte Bokor Mátyásnak csípőre tett, aranygyürüs kezeivel kimondott az volt.., hogy hát... hogy ... — Bírók leszünk! A község nagy házába költözünk. Oda ahol a jegyzőék laknak. Mert hát ’iszen a jegyzőné tekintetes asszony olyan sváb leány volt... afféle pénzért eladott leány és most — ime tekintetes asszony. Legalább is gyönge tekintetes asszony. A házasság tehát ezen utolsó feltételnek teljes elfogadása után meg is történt. És Csalán Eszter, most már Bokor Mátyásné asszony nem is hagyott békét szegény jó Mátyásnak, mig Mátyás... a legközelebbi biróválasztáson meg nem bukott. — Az Isten is Matyinak teremtett. Nem vagy te Mátyás, Matyi vagy — szólt kígyó sziszegéssel a jó Matyi felesége. — Mit érsz vele, hogy vagyonunk van ? Mi ? Még bírónak se tudod magad megválasztatni. Még éjszaka is felébresztette. Felrázta és úgy sziszegte: — Matyi, te alszol ? — Matyi te, hát nem szégyenled hogy megbuktál...? Nem szégyelsz aludni. — Szégyenlek, ásított nagy keservesen Matyi. Csak a jó Isten szerelméért: hagyj már egy csöp- nyit, hadd pihenjek. Máskor újra felrázta a mélyen alvó és fájdalom csak ilyenkor boldog Matyit. És, mikor már Matyi hallotta a sziszegést: — Matyi, hát te alszol ? Akkor már rázni kezdette a hideg, hogy aki nem ismerte, szentül megesküszik reá, hogy ez az ember — nyavalyás nehéz betegségben vergődik. — Matyi te, tudod te mi az a cucilistaság ? Tudom, nagyon tudom. Csak hagyj már egy csöppet aludni — az égnek szentséges szerelméért. II. Ilyen szöges kínok közt érkezett meg a választások ideje. A kortes-világ. Oh sokak előtt csúnya világ ez. Vannak azonban a társadalomban alakok, akiknek a kortes világ csak az igazi élet. Dús halászat. Tenger, amelyben annál jobban lehet halászni, mentői zavarosabb. Mentői hullámosabb. Csalán Eszter, most már érvényesen és törvényesen Bokor Mátyásné asszonyunk ugyancsak hegyezte füleit. Most vagy soha ! Képviselők leszünk! ’Iszen ma már van kis gazda képviselő is. Földmives ember. Ott volt Mak- kai bá! Milyen jó vitte dolgát. Milyen becsületben részesült. Hogy hallgatták beszédét. — Képviselők leszünk. És az asszony addig nem nyugodott, mig a cu- cilisták táborába be nem jutott. A közeli városba látogatta a gyűléseket. Fizetett a gyűlések után, mint katonatiszt. Matyinak is be kellett mennie. És azon vette magát észre a mi Matyink, hogy belső ember. Bizalmi ember. Ennek a bizalmi állásnak meg az volt természetes következménye, hogy a városi munkások is felkeresték a Matyi házát. De még milyen sürjen. És ugratták az asszonyt. Ugratták Matyit is. Hogy hát nekik emberre van szükségük. Emberre, aki a szent célra áldozni is tud. Akar is. ’Iszen ez nem is áldozat. Dicsőség, méltóság, képviselő fizetés jár a tetejébe. Bokor Mátyás nem csak módos ember. Szeretik is. Népszerű ember. Aztán nincs gyerek. Kiért, miért küzködik. Ne legyen, maradjon az ilyen ember almába esett pon^ró. Bontson veres zászlót. A többi a mi dolgunk. Mint ahogy érik a káposzta a hordóban, úgy érett a Matyi követjelöltségének kérdése is. Az asszony már álmában egyenesen Pesten lakott. A galérián volt, a képviselőház karzatján. És hallgatta az urát, Matyit. Amint oda mennydörögte az uraknak. — Jogot a népnek! — Általános, titkost és a többi. Hogy tapsolták. Még meg is csókolták az urak Matyit. Ö is rávette magát és ő is megcsókolta Matyit. Pedig, bizony ez nagy esemény, ritkaság számban megy... Ilyen lázban csalogatták aztán a pénzt a választási előkészületekre az asszonytól. Mert az asz- szony volt itt minden. Ha Matyinak szóltak a főkortesek, hogy a búcsút pénzzel járják, a választásnál is három fő dolog kell: pénz, pénz és mindig pénz. Az asszony szedegette is a hitelszövetkezetből a készpénzt. És adta. Adta őrült lázban, szinvakságban. Már zászlók is lengtek a községben. Rajta volt az irás, minden emberfia olvashatta:
