Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)
1910-01-16 / 2. szám
MAGYAR FÖLDMIYELÖ 3 Borsodban, Besztercében, Hunyadban, Szebenben és Krassószörényben. A bevándoroltak természetesen nem mind külföldről jöttek. Azok a vármegyék, a melyekből a nép nem külföldre, hanem más hazai vidékekre vándorol, a következő: Árva-, Győr-, Komárom-, Fejér-, Bácsbodrog , Abaujtorna-, Hajdu- és Udvarhelymegyék. Érdekes, hogy nagyon sok a hazai betelepülő Krassószörény-, Hunyad-, Szeben- és Brassómegyében. Külföldi honosok legnagyobb számban vannak Horvátországban, továbbá Sárosmegyében, Pozsonyban, Bubadesten és Hunyadmegye legalsó járásában. A nemek aránya. Nagyon kevés a nő a férfiakhoz képest Komáromban, Sopronban, Kassán, Maros- vásárhelyen, Eszéken, Varasdon és Zimonyban, a megyék közül Besztercenaszód-, Csik-, Udvarhely- és Hunyadmegyében. Ellenben kevés a férfi a nőkhöz képest az egész felvidéken, — nyilvánvalóan a kivándorlás miatt. Gyermekek és aggok. Legtöbb a munkabíró ember (a városokat nem számítva) Baranya- és Krassó- szörénymegyében, legkevesebb Sáros- és Ungmegyé- ben. Legtöbb a gyermek az északkeleti megyékben és Lika-Krbavában, legtöbb a hatvan éven felüli öreg ember Baranyában és Háromszékmegyében. Hetven éven felül igen sokan vannak a székely megyékben és Baja városában. Házasság. Legtöbb a legény ember a városokban s Vas, Moson, Szeben és Brassó vármegyékben, legkevesebb Baranyában és Hontban. Legtöbb a leány a városokban, s Vas és Trencsén vármegyékben. Sok az özvegy férfi Lika-Krbava és Krassó- Szörény vármegyékben, ellenben kevés Csanád és Nyitra vármegyékben. Az özvegy asszonyok igen sokan vannak Gömör. Brassó, Szepes és Abauj vármegyében, mig alig van özvegyasszony a Bácskában és Máramarosban. A férfiak nagy számban válnak el Udvarhely, Nagyküküllő és Brassó vármegyében és Budapesten, mig a nők ugyanezeken a vármegyéken kívül Beszterczenaszód, Háromszék, Szeben, Békés és Hajdú vármegyékben is gyakorta válnak el. Házassági ígéret — Angolországban. Angolországban háromszáz év óta bepörölhető minden olyan férfi, aki házasságot Ígér és Ígéretét bármilyen ok miatt be nem váltja. A törvényszék elitéli a szószegőt és anyagi viszonyaihoz képest készpénzben igen nagy kártérítést fizettet vele elhagyott menyasszonyának. Angolországnak ezt a törvényét igen sokszor kihasználják a kalandornők, a kik mindenféle csalafintasággal behálózzák a gazdag férfiakat, hogy házassági Ígéretet csalhassanak ki tőlük. A szakítás ürügyét hamar megtalálják az ilyen nők, a kik csak a busás kártérítésre spekulálnak. A biró igen nagy összeget Ítél meg, és ez ellen nincs appelláta, ezt meg kell fizetni. Angolországban ezért nagyon óvatosak a férfiak és igen tartózkodók a házasság Ígéretében. A minap megtörtént, hogy egy gazdag földbirtokost halála után pörölte be a volt menyasszonya, házassági Ígéret megszegéséért. Az esküdtbiróság Ítéletében kötelezte az örököst, hogy az illető hölgynek négyezer font sterlinget fizessenek a meghalt vagyonából. Egy angol iró azt mondta, hogy mennél csinosabb és fiatalabb a panaszosnő, annál nagyobb kártérítést Ítélnek neki a bírák. Ha a panaszos nem szép, sőt csúnya, elég, ha mélabus arcot vág és nagyokat sóhajt, hogy szintén elérje a célját. Sok férfi csak azért veszi el megunt menyasszonyát, mert fél a törvény szigorúságától, a mely néha egész vagyonából kiforgatja a szószegőt. Az is megesik, hogy a férfi évekig jegyben jár és nem meri eljegyzését fölbontani. A hosszú eljegyzés egyáltalán megszokott dolog Angolországban. Az eljegyzések azonban, kevés kivétellel, házassággal végződnek, a mi kétségkívül a brit házassági törvény szigorúságának az eredménye. • Ha kivételképpen az történik meg, hogy a férfi pörőli be menyasszonyát házassági Ígéret megszegéséért, akkor az esküdtbiróság rendesen — két fillér kártérítést Ítél meg a férfinak. Bizonyítsd be! Tanító: Mondd meg Kari, ha tizenötből elveszünk hatot, mennyi marad ? Pista: Marad, marad — kilenc. Tanító: Jól van, fiam; be bizonyítsd be! Pista: Isten bizony. ■ ■ VASÁRNAP. BB Az őrangyal. — Eredeti elbeszélésünk. — Irta : Mester. — Miért olyan szomorú egy idő őta? így szólította meg Botos Ágnes — templomba menet — a szép, sugártermetü legényt, Arany Pistát. — Mintha nem tudnád, felelt a legény. Szavában volt öröm, hogy végre valahára észre vette a leány az ő lelkének sokáig rejtett hullámzását, sőt viharát. De volt valami az elkeseredésből a szemrehányásból is. Hát hogy ne! Mikor az egész falu arról beszél, hogy ő, már mint Arany Pista, milyen szegény legény. S milyen bolond az a leány, már mint Botos Ágnes, hogy hatszor is kikosarazta a dús gazdag biró fiát, aki, ha nem is arany a neve, de bizony aranyba foglalná Ágnest és még a lépteit is ezüsttel tudná megkönnyíteni. — Hát nem tudhatom, kötekedett Ágnes. Talán megbánta, hogy a házunk tájékára jött. És kezeivel elgondolkodva játszadozott szép csipkés kendőjén. — Megbántam? Csak te ne bántad légyen meg. És apád. És anyád, akiket az egész falu ellenem uszít. — Miért, emelte fel büszke fejét a leány. Miért ? Mi kifogásuk lehet nekik Arany Pista ellen ? — Az, hogy Arany Pista szegény. Két kezével keresi kenyerét. — Hát az szégyen? Az vétek? A munka, a dolog az kifogásolni való? — Úgy látszik ! Aztán más is bánt... — Mi bántja? — Sokszor éjjel is felriadok a rettenetes gondolatra. Hogy egykor talán te is szemrehányást te- szesz nekem. — Miért tehetnék? — Hogy te hoztad a vagyont, a gazdagságot. Hogy kiemeltél a zsellér házból. A szegény zsellér szülők fiát, gyermekét. Oh, én nekem az agyam zavarodnék meg. A szivem repedne ketté, ha ez be~ következnék.
