Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)
1910-05-22 / 20. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 3 ■ ■ VASÁRNAP. SB Kár — nem kár. — Kár olyan nagyon Varga Erzsók után vesz- kődni, mert hosszú ám a három esztendő. így szólott az atyus a Pista legényhez, aki édes anyját ugyancsak körülvette, hogy Erzsókot már mint Varga Erzsókot a katonaviselés előtt eljegyezze, az eljegyzéssel hűségre kötelezze. Az anyjok nem is szabódkozott olyan nagyon ettől a gondolattól, hanem bizony az atyus maga is katonaviselt ember lévén, nem igen szerette volna, hogy legény-fia elhamarkodja dolgát. Ugyanazért sokszor szólott az ő nótája emigyen — Kár, kár, kár! — Mert hosszú ám a három év! Hanem a fiúnak nem szólott edáig. Mikor azonban a sorozásra való időpont megérkezett, akkoron aztán a fiúnak is elmondotta a maga nótáját — Kár, kár, kár! — Mert hosszú ám a három év! A Pista fiú azonban legény volt a talpán. — Eh, mit! Három esztendő! Úgy eltelik, mint a karikacsapás! Varga Erzsók meg olyan leány, a kiben úgy bizakodom, akár jó magamban. Az atyus ilyenkor húzogatta a vállát jobbra- balra. Hej, mert ismerte ő a katona életet. Meg a leány szivét-sorsát is. Hosszú az a három esztendő, akárhogyan vesszük is. Ott a király kenyéren, meg itthon a faluban is. — De ládd-e atyus, szól az asszony, hát te nem jártál a házunkhoz esztendőkig? — Bizony jártam én, édes lelkem ! — Osztég nem egyre hajtogattad, hogy eljár- nál-várnál még két annyi ideig is? — Bizony mondottam én, édesem! — Hát akkor miért tartod olyan tenger hosszú időnek a fiatalokra nézvést azt a három esztendőt ? — Hm, bé az elevenbe nyulkálsz jó asszony! — No hát igazán, miért?-- Miért ?-- Csakugyan, hát miért? — Mert mikoron én vártalak és én jártam a házatokhoz, akkor la itthon voltunk ám a faluban. Anyád úgy vigyázott minden lépésemre, akár egy argyirus királyfira! — Hát felveted, felhányod, panaszkodott keservesen az asszon}'. — Dehogy vetem. ’Iszen jó formán neki köszönöm, hogy emberré lettem. — Ugy-e, mégis bántod! — Isten áldja még haló porában is. Dehogy bántom. Meg osztán hát a te ragyogó két szemed is őrködött reám, mint két virrasztó csillag. — Én nem állottam kigyelmednek elejébe sehol sem. Szabad volt az útja! — Szabadnak szabad volt, de... eh, mit is gömbölitjük tovább ezt a huzalt. Mindig mondottam, most is mondom, hogy — Kár, kár, kár! — Hosszú ám a három esztendő! — De mikor fiadra vigyázni fogunk inenn hazulról is. Varga Erzsók is olyan csillag lesz ám, aki virrasztani fog a fiunkon. — Hol ? Merre ? A forgó nagy világban ? Hej, messze lesz ő a mi szivünktől! Aztán a katona ember. Mi hamar feled ! Mi hamar változik ! Bejárja Ungot-Berket, a félvilágot. A félvilágon meg, hej, bizony, hogy sok-sok leányzó lakik. A leányzók meg hamisak, majd meg ládd asszony, mi hamar fogja írni a te fiad, hogy éd es anyám, bizony hogy más a falu, meg más a nagy világ. E szavakra lépett be a legény ! — Bizony nem fogja azt Írni a kigyelmed fia des apám! — Adja Isten, gyermekem. De attól tartok ám, Varga Erzsi is hosszúnak fogja tartani azt a három esztendőt! — No már én meg nem hiszem. Ha nincs is ablak annak a leánynak szivén: belátok ám én az ő leikébe. Mi egymásé leszünk, Isten is azt akarja. — Én is zokogott sírva az anya. — No hát én meg amondó vagyok: — Kár, kár, kár! * * * És megérkezett a bérukkolás napja. Könnyes, szomorú bucsuzás volt ez. Nem fogózkodtak szavakkal, csak egymás szemébe néztek. Hosszasan mélyen. Több volt ez a beszédnél, fogadásnál, Ígéretnél. Múltak a hetek. Varga Erzsók ott áll most is gondolataival, egész leikével őszi virágjaiba temetkezik. És talán mondogatja is : — Hosszú ez a három esztendő! Ám, ki veszi zokon, ki veszi rossz néven tőle ? Azt mondják, hogy a jó, becsületes lelkeknél a távolság, az idő, csak növeli, öregbiti a szeretetet. Meg kell adni, hogy a Pista legény is, meg az Eszti is becsületes, jó lélek volt. Hiszen Pista is irta, hogy bizony hosszú ez a három esztendő. De úgy élt. úgy viselte magát, hogy büszkén írhatta: — Tiszta lélekkel szakadok ám kedves Erzsók karjaid közé, ha kiszolgáltam királyomat, hazámat. Erzsók pedig megérdemelte ezt a jó fiút. Hűségét mindenki csudálta a faluban. Az öregek mondogatták is most már:-r- így kellene minden legény, minden leány szivét egymásba fűzni, mig távol van falujától az ifjú. ...Nincs olyan hosszú, minek vége ne legyen. Eltelt a három esztendő is. Pista haza jött! Milyen szép szál| legény lett! Mily büszkén vezette oltárhoz hűséges választottját, Varga Erzsit. Az öreg atyusnak is köny gyűlt a szemébe és most már igazán mondogatta : — Bizony, hogy nem kár, nem- kár, és nem is olyan hosszú ez a három esztendő. , Potypoloty. Mózsi: Thekintelhes or khérem ! miféle modár az, a mékh ogy szól, hogy potypoloty *? Az ispán ur: Hát Mózsi az a fürjmadár. Mózsi: Mindjárt thodtham a hangjáról.
