Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)
1910-01-09 / 1. szám
2 MAGYAR FÖLDMIVELŐ előtt (!!!) kedvese, hanem jó és rossz napokban sorsosa, lelkének igaz fele. És, ha az ilyen leányok férjhez mennek, a gyakorlati életben okos, józan elveiket meg is testesítik: ezek lesznek az igazi feleségek. De a tapasztalat azt mutatja, hogy az ilyen gondolkodás, a szerénység, az önszemélyiség drága kincse ma nem igen értékes ajánló levél a férjhezmenésre. Mert éppen az ilyen elavult (?) nevelésben részesült leányok maradnak ma pártában. Világos bizonyítéka tehát ez a jelenség annak, hogy bizony nincs egészben igazsága, aki csak a leányokat okozza a házasság- kötések megfogyatkozásáért. Legény-uramék sem jobbak a Deákné vásznánál. Bár annak, hogy a fiatalemberek ma a legénysort kuliiválják, azért csengenek — részben a leányok is okai. Meg az asszonyok. De még mennyire! Egy percre se feledjük el azonban a fiatal emberek nevelési rendszerét, meg a mai társadalmi berendezkedést, ami határozottan a házasság, a boldog házasság kötések rovására van. Hol hát az igazi ok ? Erre fogunk felelni a következő alkalommal. Mester. A háziiparért. Ennek agrár jelentősége abban áll, hogy úgyszólván egyetlen eszköz a munkában napok csökkentésére s a kereső napok szaporítására. Télen esős időben, a napi üres órákban módot nyújt a törekvő munkásnak, hogy ne fogyasz- sza készleteit, hanem termeljen valamit. Ezért nagy fontosságú esemény, hogy Darányi Ignác földmive- velésügyi miniszter támogatásával a télen az ország több helyén háziipari tanfolyamot rendeznek. A tanfolyamon a kosárfonásban fafaragásban, szalma- és gyékényfonásban, seprő- és kefekötésben tanítják ki a gazdasági munkásokat. Az ilyen tanfolyamok ügyesebb résztvevői utján aztán könnyen szétterjedhet minden ilyen falu vidékén az illető háziiparág. Mert onnan olcsón lehet előmunkást szerezni s annak útmutatása szerint tőle az illető kézügyességet eltanulni. Németországban a szövetkezeti munkának ez az ága számtalan munkáscsaládnak vált állandó keresetforrásává, sőt egész gyárvidékek keletkeztek belőle. Ilyen kezdetből indult ki például a remseheidi késipar, a stájer kaszakovácság, a szász és cseh üvegipar. így terjedt el nálunk a késipar Stoosz abauji községben és Mecenzéfen, a szalmakalapfo- nás a Hajdúságban, a szakajtó- és szatyorkészités a középtisza táján, a fafaragás és a drótmunka a felvidéki tótok közt, a dézsa és sütőlapát az erdélyi oláhságban, a pamutkötés a svábság között. Bárcsak minden vidéknek meg lenne a maga, most mihaszna elkallódó nyersanyagai feldolgozására alapított háziipara. Ez lenne az agrár szociálizmus leszerelésére legalkalmasabb és legállandóbb ellenhatás. ■ ■ vasárnap, ma arra ma Ahova a kis Jézuska visszaköltözött...*) Irta: Bodnár Gáspár. Az emlékezet az a paradicsomos kert, ahonnan minket senki nem űzhet ki. A gyermekkori karácsonyokra való visszaemlékezés ennek a paradicsomkertnek valóságos tündér szigete. Oh szép karácsonyok! Életünk hajnalának gyönyörű szivárványos idei! A fiatalságnak szép napjai, ez a gyönyörű kor: hirtelen illan, mint felhők sebes árnya tavasszal. De megmarad az emlékezet s főleg a karácsony emlékezete... s meggyorsítja szive dobogását még az öregeknek is. * * * Az én jó apám ezer mester volt. Első sorban hires tanitó-mester. Aztán fúrt, faragott, festett, varrt, szőllőt ültetett, zongorát hangolt, reperált, cégtáblákat pingált, tanügyi cikket irt. — Különben nem nevelhette volna fel öt gyermekét. És gyönyörű Bethlehemeket épített. Amilyen Bethlehemet én azóta sem láttam. Egyet sem. Valamelyik esztendőben különös kedvvel épített egy hatalmas Bethlehemet nekünk elemi iskolásoknak. Három toronynyal. Nagy, hatalmas belterületekkel. És ragyogó világítással. Olyan szeretettel dolgozott rajta, mint a művész, aki valami nagy és hatalmas pályázaton akar diadalt aratni. Pedig ő nem pályamunkát készített. Az ő lelkét, kedvét, ambícióját egészen más okok, más eszmék tüzelték ... A városi közgyűlésen a szülővárosom szabadkőműves páholyának fővakolója felállott és indítványozta : — Tiltassék el a gyermekeknek a Bethlehem- mel, meg a csillaggal való járás. Botrány az, hogy még ebben a felvilágosodott korban is ilyen középkori szokásoknak maradjanak fenn. Az éjféli misét is — mondotta tovább a jeles város atya — betiltanám. Az csak skandalumokra ad okot. Olyan vihar nem zúgott végig régen a tanácsteremben, mint erre a szóbeszédre. Még a kálvinisták is méltatlannak, tapintatlannak találták... Apámnak nagyon fájt ez a merész fellépés. Ó is város atya volt. Nem szólt, nem csapott lármát. Hanem hozzáfogott a Bethlehem készítéséhez. És minket kis tanulókat naponkint gyönyörű pásztor játékokra tanitgatott. Elérkezett a szent este. Mi felöltöztünk. Ki angyalnak, ki pásztornak, ki juhásznak, öregnek és igy tovább. És megindultunk a szép, a gyönyörűen kivilágított Bethlehemmel. — Fiuk, aztán a nagy házba is bementek. (A vakoló-mester házát értette.) Hatalmas, nagy ház volt az. Abban az időben kastély számban ment. *) Egy szatmári lap karácsonyi számában jelent meg ezen elbeszélés s közkívánatra közöljük a mi lapunkban is. Szerk.
