Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-14 / 6. szám
46 MAGYAR FÖLDMIVELŐ vényszék elé hurcoltak, hogy kicsufolhassák és megalázhassák. Mily szépen szól az egyház szertartása a szivekhez! Csak érteni kell azt, és nem tagadhatja meg még ellenségünk sem, hogy van abba valami nagyszerű, fönséges isteni, mi a kebleket önkénytelenül is ég felé emeli e sivár földről. Bikfalvy uramnak már szépapja is jó katholikus lévén, a legnagyobb örömmel adott szállást a hatalmas Istennek saját kúriáján. Régi régi időktől fogva egy sátor mindig az uraság udvarán volt. Az gazdagon ellátta nehéz ezüst gyertyatartókkal, drága térítőkkel és gjönyörü képekkel. Ez a kegyeletes szokás apáról fiúra száll. A népnek is jjl esett; mondogatták is nen egyszer: Bikfalvy uram nem engedi ki kúriájából az Istent, de meg is látszik rajta. Űrnap előtti délután van. A kis község szokatlan képet nyújt; zöld ágakkal megrakott szekerek jönnek, mennek, a falu leányai a pitvarokban kötik a koszorúkat a holnapi szent nap tisztességére. Bikfalvy uram udvarán is szünetel a munka. Minden figyelem a sátorkészitésre fordul. A kastély előtt levő tornácon egy szép leányka ül. Kosarából virágot szedeget, hófehér kis kezével szaporán fűzi azokat koszorúba. Arcza szelíd, mint a derült ég képe, szemei mélyek, hogy lelkének tiszta sugarait szemlélheted bennök. A szomszéd község uraságának leánya ő. Anyját korán elvesztette, nem csuda, ha mint árva leány, különös vonzódással viseltetik Bikfalvyné iránt. Az árva ahhoz húzódik, ki legjobban hasonlít édes anyjához. Elemér tegnap jött haza. Erzsiké még nem beszélt vele, pedig úgy vágyódik vele találkozni. Gyermekkori éveiket együtt játszották el; ezek az emlékek oly szépek, oly jól esik azok felelevenítése. Épen e gondolattal volt elfoglalva, midőn Elemért maga előtt látja. — Isten hozta — előzte meg a szót Erzsiké — milyen régen nem láttam önt. — Hasonlóképen — válaszolt Elemér — és leült a leányka mellé. — Szabad kérdeznem — folytatá Elemér — kinek számára készülnek a bokréták ? — Pesten talán nem tudják, milyen ünnep van holnap? — kötekedék a leányka és lesüté szemeit. — Pesten? hát bizony nekünk tökéletesen mindegy, akármilyen ünnep van. Ott úgy élvezzük a főváros előnyeit, mint a sátoros ünnepeken! — És Elemér templomba nem jár? — Ah! kis bohó — kiált fel nevetve Elemér, hát azt gondolja, hogy Szépfalván vagyunk? Temp lomba már csak a köznép jár, no meg igen: a gyöngéd női nem, mely imádság nélkül reményleni sem tud. Erzsikét megdöbbentették Elemér szavai. Rá- mereszté szemeit az ifjúra és remegve mondá: — Elemér, az Istenért, hiszen ön egészen megváltozott ! — Az természetes — felelt Elemér negélyezve. Hiszen ma már más kort élünk és egy művelt ember nem lehet közönyös a kor iránt. — Lássa Elemér — szólt a leány remegve, — én nagyon szomorú vagyok ön miatt. Emlékszik e mit Ígértünk egykor a jó Istennek, midőn életűnk legszebb perczeiben — az első áldozás napján — a keresztkut előtt állottunk. Ily hamar feledte azokat a szavakat? — A gyermek Ígérte azt, de az érett ifjú gondolkozik. — Gondolkozzék, fogta el szavait a leányka. Gondolkozzék és mondja meg nekem, mikor volt boldogabb? Akkor mikor még hitt és imádkozni tudott vagy most, midőn nincsenek e földön túl reményei ? Az ifjú hallgatott. Talán szivének viharait hallgatta vagy lelkiismeretét rázták meg Erzsiké szavai. (Folytatása köv.) Mennyit fogyaszt a főváros? A múlt év folyamán felhajtottak a budapesti marhavásártérre 10.858 bikát, 84.908 ökröt, 3.775 bivalyt, 36.054 tehenet, összesen 135.595 nagymarhát; 1j7.505 borjút, 26.923 bárányt és kecskét, 65.792 birkát. A felhajtott állatok összege 366 ezer 515. A marhavásártéren levágtak 8.275 bikát, 59 ezer 804 ökröt, 2.189 bivalyt, 21.240 tehenet, összesen 91.508 nagymarhát, körülbelül 4000-el többet, mint az előző évben; 136 367 borjut, 17.180 birkát, 27.123 bárányt, 80 kecskét, összesen 44 383 aprömarhát. A levágott állatok összege: 272.2.8 volt. mi újság? Várjuk — a tavaszt! Bizony várjuk, fogjuk mondani édes mindnyájan. De különösen várja ám a gazdálkodó ember. ’Iszen a tavasz az ő uj esztendeje. Mikor újra igazi munkájába áll, mikor újra együtt lehet az ő földjével, mezejével és terményeivel. Nagy, szigorú telünk van! Sok roston is neki fogott. És mi hamar? A gazdák jó formán észre se’ vették, hogy kolródniok kell a földekről, szomorúan látva, hogy az őszi munkát be sem végezhették. Főbenjáró baj ez, mely miatt ugyancsak csó- válgatja a gazdaember a fejét: milyen lészen az uj esztendőben termésünk? Mit csinálnak majd fedetlenül maradt szőlőink? De várják különösen a szegény emberek. Sokat szenvednek a szegény emberek e hosszú tél alatt. Most már hogy végére siet, bizony sok házban kunyhóban valósággal felüti fejét a nélkülözés, a nyomor. Munka ulán esengnek a munkás kezek, mert különben az éhséggel kell öklelőzniök. A még eladásra váró élettel se’ tudja a gazda, mi lészen? A nagy malmok újra csapdát készítenek. Szüneteltetik az őrlést, hogy kevesebb liszt menjen forgalomba. így aztán drágább is lesz a liszt, a gazdákat meg arra kényszerítik, hogy búzájukat olcsón vesztegessék. így tesznek a spekulánsok rendesen. De azért, ha a gazdák csak tehetik, szorítsák, tartsák! Ez a csapda nem sokáig lehet kitéve. Jönni kell jobb, egészségesebb viszonyoknak. A vigécek is elindultak köruljokra. A bérkocsik viszik őket a legtávolabbi községekbe. Előlegekkel kínálják a gazdákat. Ez is veszedelmes csapda! Vigyázzunk és szemesek legyünk. A hitelszövetkezetek most segíthetnek legjobban az előlegekre szorult gazdákon. Egyszóval a föld méhében nemsokára megindul az erő, hogy lassan kibontsa a várva-várt tavaszt. Várjuk őt tehát bizodalommal, okossággal, munkakészséggel! Punktum.
