Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-14 / 6. szám
44 MAGYAR FÖLDMIVELŐ son mindent, ami útjában áll. Embertömegeket, házsorokat, parti földet . . . mindent, de mindent. Az ilyen óriási hullámzás aztán végig zug, szánt az Óceán egész felületén. Ott is magába nyel pillanat alatt hajókat, világitó tornyokat egyaránt. Rettenetes a tengerrengés. Nemcsak leírni, de elképzelni is nehéz. Volt egy földrengés (1746 lisszai), mikor a tenger a 30 méterre duzzadt fel. Az összes épületeket romba döntötte egy pillanat alatt, mert a városra rohant eszeveszetten. Alig maradt meg néhány ember. Minden halandót elnyelt. A mostani, olaszországi földrengéskor is veszedelmesebb volt a tengerrengés, mint a földrengés maga. Azt a borzalmas pusztítást, melynek 150 ezer ember esett áldozatul, nagy részben a tengerrengés okozta. A tenger hulláma ölte meg nagy részt azt a rengeteg embert. Az a legvalószínűbb. Hát lássátok! Amilyen szép a tenger partja, mikor az csendes, mikor a veszedelemre senki sem gondol. Mikor éli az ember az ő napjait gondtalanul, veszélyre, bajra nem is számítva, olyan rettenetes az ott való élet, mikor reng a tenger. * * * Századokkal ennek előtte a tenger parton sétált egy nagy eszü ember. Gondolkodott, tűnődött. Kereste az Istent! Ki hát, mi hát az az Isten? S mikor igy gondolkodott, tűnődött fel-fel- kiáltott: — Ég ! Te vagy az Isten ? Az ég visszakiáltott neki: — Én nem vagyok Isten, felettem keresd. — Föld, hát te vagy az Isten, kérdezi a földet is. — Én nem vagyok, válaszolt a föld is. Felettem keresd. — Tenger, zugó, viharzó tenger, hát akkor te vagy ugy-e az Isten ? — Én sem vagyok, viharozva zúgott vissza a tenger. Felettem keresd. És ekkor letérdel a nagy eszü ember a földre, felnéz a magas égre és igy szól: — Nyugtalan az én szivem, mig benned meg nem nyugszik Istenem. Igen. Nyugtalan, szerencsétlen, boldogtalan lesz az emberiség is, mig fel nem találja és meg nem nyugszik — az Istenben. Némi örömmel olvassuk, hogy nemcsak nálunk görnyednek az emberek a sok mindenféle címen kivetett adó terhe alatt. Ezt az örömet egészen bátran kárörömnek is mondhatjuk, mert hát senkinek se öröm adót fizetni. De megnyugtató mégis, hogy más országban sokkal több adót fizetnek, még pedig olyan adókat is, a miknek mi, adózó magyar polgárok hírét se hallottuk ezideig. így Belgiumban, mely a nőknek szavazati jogot adott, olyan adókat vetettek ki a boldogtalan polgárokra, melyek legkevésbbé se kárpótolják a férfiakat a női szavazati jogért. Belgiumban ugyanis nem hozták be ezideig az állami egyenes adót. Az állam csakis a városokra és községekre vet ki adót és azokra bízza, hogy szedje be a néptől az állam követelte összeget. A városok és községek tehát, hogy előteremtsék az államnak a szükséges adókövetést, a legkülönösebb adókat vetik ki a polgárokra. Brüsszelben többek között megadóztatják az ágyat, asztalt, szekrényt, szőnyeget, szóval minden olyan bútor- tárgyat, melyre legnagyobb szüksége van az embernek. Más városokban lakásadót vetettek ki. Nekünk tehát kevesebb okunk van panaszkodni a lakásdrágaság ellen, mert Brüsszelben a drága lakást még meg is adóztatják. Gentben pedig pincérlány-adó is van már. Minden lány után háromszáz frankot kell fizetni a vendéglősnek, holott Budapesten alig kerül valamibe a női kiszolgálás. Egész sereg ilyen furcsa, de kellemetlen adó van még Belgiumban, igy hát még örvendenünk kell, hogy Magyarországon lakunk, a hol ha nincs is női szavazati jog, de nincs is annyi adó, mint a boldog Belgiumban. GAZDA, Minő szokásokat kerüljünk el marha el- lése után. Ha a magzat szerencsésen a világra jött, szokásban van azt megsózni, hogy anyja jobban megnyalja, leszáritsa. Ez teljesen fölösleges dolog, mert az anya só nélkül is megnyalja magzatát; ha már okvetlen sózni akar a gazda, úgy inkább sózzon meg egy liter korpát s adja az anyának akár száraz, akár moslék alakban; de másrészről a magzatsózásnál esetleg a magzat szemébe eshetik egy-két szem só s gyuladást okozhat. Egy másik rossz szokás az, hogy ellés után az anyától elveszik az első tejet, vagyis az u. n. fecstejet kifejik s csak azután engedik a magzatot az anya alá. Rossz s káros következménynyel járó eljárás ez azon oknál fogva, mert megfosztják a magzatot azon első tápláléktól, a mely a magzat bélcsatornájának, kitisztítását előidézi, ezért engedjük csak az újszülöttet az első tejből szopni, magától értetődvén, ne túlsókat; a fölösleget azt már fejjük ki, a moslékba öntve adjuk oda az anyának. Van még egy további rossz szokás, mely az újszülött állatoknál szokás, tudniillik, hogy talpukat kitisztítják, vagyis: a talpat kitöltő kocsonyaszerü anyagot kikaparják, mondván, hogyha az ott maradt, hibás, rosszkörmü lesz az állat. Hát ez nem helyes eljárás, a természet nem azért alkotta úgy az állatot, nem azért képződik a talpon azon u. n. töltelék, hogy azt eltávolitsuk, hanem azért, hogy a gyönge állat még gyöngébb körmét óvja; ez magától is eltávolodik, illetve elkopik akkor, mikor az ideje eljön s mikor az újszülött körmei már kellően megerősödtek; ezért hagyjunk annak békét és ne avatkozzunk a természet működésébe. A malacok nevelése. A malacnevelés tulajdonképpen nem akkor veszi kezdetét, a mikor már a világon van az állat, hanem attól az időponttól kezdve, a mikor az anyaállat vemhessé lett. Ez időtől kezdve ügyelni kell a kocák elégséges mozgására, lehetőleg sokat tartózkodjanak a szabad levegőn, mert a szabadban való mozgás jótékonyan hat a fejlődő malacokra. A folyton ólban tartott anyaállat egészségtelen, gyenge malacokat fog világra hozni.
