Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-11-14 / 45. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÓ 355 ISMERETEK-TÁRA. A Föld északi sarkáig. Irta: Pataki Lajos. 3. Mégis milyen hát az a vidék ? Egyet és mást már elmondottunk róla. Szinte maga előtt látja a figyelmes olvasó azt a vég nélkül való pusztaságot ott a Föld sarka körül. Hogy mennyire nem lakályos az a tájék! Itt nálunk meg tud élni az ügyes ember, amint mondani szokták, a jég hátán is. Persze csak télen és úgy, hogy nyáron már megtermetté neki a zsíros föld a jég hátán fogyasztani valót. Vagy pedig a két markával, szorgalmas kézimunkájával szerezte be a jég hátára szükséges harapnivalót. Hej, de csak megint másképpen van minden ott a Föld sarkvidékén. Régebben mesébe illő dolgokat írtak róla. Ezek a kápráztató Írások azokban az időkben járták, mikor még mindig hiányzott vagy ezer kilométer a nehéz útból a Föld sarkáig. Közelebb már nem tudtak férkőzni hozzá. Az oda való vágyakozás szüntelen izgatta a tudományos embereket: végre is milyen hát az a hozzáférhetetlen vidék ?! Egy hatodik nagy földrészt, valóságos tündérországot képzeltek oda. És olyan szépeket Írtak róla, hogy ez még inkább tüzelte a kíváncsiságot: már egyszer szinről- szinre látni az ott való állapotokat. * * * Jókai Delejországnak (mágnesországnak) nevezte el azt a gondolt világrészt. Hol a Főig mágnessége volna az a csodálatos természeti erő, a mely termeszt, éltet, sugárzik, világit és melegít. És milyen gyönyörű, bájos ott minden! Többek közt Írja róla: »Fönt az ég boltján fejünk felett ott világol az örök északi hajnal, mint egy sugárkoszoru ezernyi szivárványból, majd erősebb, majd szelidebb fénynyel. Maga a körülölelt középtér fekete, az örök éjt mutatva szüntelen. Középeit az északi sark csillagával és a nagy Göncöl körüljáró fényes pontjaival. Hanem a külső tér a fény minden színében ragyog: világos kék, sárga zöld, rózsaszín, a mi pásztánként az eget átszeli és a földre visszasüt, a fénylő csillagok átragyognak rajta.« Majd igy ir Jókai aFöldnak sarkkörüli tündérországáról : »A tájék, a messze látóhatárig és azon is túl fényárban úszik. Nem a nappal égető, perzselő fénye az, hanem egy tündérvilági ég szelíd, melegítő, változó ragyogása. Az északi sarkot körülfogó szigetvidékek emelkedései virágzó erdőkkel vannak koszoruzva. Minden lomb világosabb zöld, mint nálunk. A ligeteket kiszínezi a fák virága, gyümölcse. Váltakoznak ultramarin kéktől tündöklő pagonyok rubinvörös ligetekkel. Kék bórákéval, vörös bogyókkal rakott fák tömegei azok. Másutt aranysárga a geszt a bokrok gyönge hajtásaitól és a faóriások itt- ott hófehérek, mintha pillangósereg szállta volna meg. Virágözön az rajtuk.« A vidék sajátságait és az időjárást imigyen festi Jókai: »A távoli rónán, hol halmok, dombok hajladoznak, egymást váltva olvad össze a sárgázöld mező lilaszin virágrétekkel, rézbárna dűlőkkel, melyek közt fényes szalagként kanyarognak a színes eget tükröző patakok, szegélyezve ezüstzöld bokrokkal. Itt a tél nem hideg, a nyár nem forró. Tavasznak és ősznek virágból, gyümölcsből font koszorúi csaknem összeérnek. És a rét, a mező állatsereggel népesült. A lombok alatt madárzaj, a hullámok közt hal lubickolás van. Élet virul minden elemben. Az északsarki égnek nincsenek viharai, ott nem jár sem Monszun, sem Tornádó, ezek a veszedelmes pusztító szelek. A nap hősége nem hozza elő a jégesős zivatart, sem a jégsark fagyai a Nemerét, a Buránót, sem az áfrikai sivatag izzása a Számumot. Örök rend uralkodik a levegőben.« * # * Ugy-e, milyen szép meseképei kerítettünk a régebbi emberek álmodozásaiból ? Ám az újabb északi utazók mind közelebb és közelebb férkőztek a Föld sarkához. És meggyőződtek, hogy abból a szép tündérországból aligha lesz ott valami. Mig végtére aztán Cook és Peary felfedezéseiből kibizonyosodott, hogy olyan meseszerü világ egyáltalán nincs a Föld sarkánál. Hanem olyanok az állapotok, a hogy újságok is Írták mostanában. Hogy ott a Föld legészakibb tájékán ezer és ezer négyszög mértföldnyi területen örökösen befagyott tenger van. A mely talaj persze nem terem egy fűszálat sem és nem tud táplálni egy gilisztát sem. Ott nem lehet telkekkel üzérkedni, nem lehet gyárat alapítani. Nem lehet semmiféle vállalatba fogni a végtelen pusztaság közepett, szüntelenvaló gyilkos hidegben. A régi pogány római császárok a dologtalan csőcseléknép kegyének megnyerésére mindenféle drága mulatságokat és látványosságokat kigondoltak. Nem egyszer egész tartományok adóját fordították olyan haszontalanságokra, olyan őrült, vétkes pazarlásokra. Valamelyikük puszta, sziklás területen egy szép reggelre sürü erdőt ültettetett, pompás nagy fákkal, ezeken zsinórra kötött ritka madarakkal. Másnap reggel, aszaló nyár derekán, ugyanazon a helyen már jégsivatag fehérlett, melyen csúszkáltak és szánkáztak a mulatók. A császár az örökös jég borította havasokról vitette oda a jeget rengeteg költséggel. Nojsz’ a Föld sarkvidékein van jég elég. Hiszen egyéb sincs ott. De nem ám holmi kis táblákban összetorlódva. Hanem egész jégbércek mere- deznek ott az égnek. Hát volna mit árusítani vendéglőknek, kávéshelyeknek, kórházaknak, patikáknak és magán személyeknek. Csak az a baj, hogy nem lehet »seftelni« vele. Mert az onnét szállított jég kilója annyiba kerülne, mint a szinaranyból egy métermázsa. * » * Igen bizony, atyámfia. Ahogy mondottuk is, az élet ott arrafelé egyáltalán nem kényelmes, nem kívánatos. Peary felajánlotta a Föld északi sarkát Taft- nak, északamerikai köztársasági elnöknek. Ez azonban azt mondta és jól mondta, hogy »köszönöm, de mit csináljak vele? mire az nekem?« A tudománynak mindenesetre büszkesége és magában véve mégis hasznos, hogy immár ismere-
