Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-26 / 38. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 301 fecskendőkészülék segítségével az istállót a bacillu- soktól és egyáltalában alaposan megtisztíthatjuk. Fontos az is, hogy a körmöket (pata), amelyek néha tulhosszura nőnek, kellően kezeljük A körmök levágása növeli az állat jólérzését és ezáltal a tejhozamot is. Tudják ezt a svájciak és éppen ezért mezőgazdasági egyesületeikben a körömkezelésről tanfolyamokat rendeznek. A szarvasmarhát legelőhöz alkalmas módon hozzá kell szoktatni, ami semmiesetre sem történhetik úgy hogy a száraz takarmányt tőle egyszerűen elvonjuk és a zöldtakarmányt reákényszeritjük, mert ez hasmenést okoz. Adjuk meg a szarvasmarhának a szokásos száraz takarmányadagot s azután eresz- szűk ki a legelőre, hogy lassanként maga szokjék rá a zöldtakarmányra. Legeltetés mellett a trágyának sem kell szükségképpen elvesznie. A kérődző állatnak megfelel az, ha reggel és este legel, napközben pedig pihen. Az éjjeli fekvőhelyeken, karámokon igy azután gyüjt- hetjük a trágyát. Napközben a szarvasmarhát, tekintet nélkül az idő jó vagy rossz voltára, be kell állítani az istállóba, hogy pihenjen és a legyek s a hőség ellen védve legyen. A legelő okszerű kihasználása végett azt forgóüzemben tartjuk és pedig akként, hogy az egész legelőt 2—3 részre osztjuk s az egyes részeket legcélszerűbben sodronykeritéssel egymástól elkülönítjük s igy teszszük lehetővé, hogy amig egy részen a marha legel, addig a másik részen a fű kinőhet. Ugyanazon területet egyik évben legelőnek, a másikban kaszálónak kell használni. Nagyon ajánljuk a legeltetési üzemre való áttérést és lelkűkre kötjük a gazdáknak, hogy marhaállományukat istállózással ne engedjék elcsenevészesedni. — Az aradi szobor az ötvenötödik emlékmű, amelyet Magyarországon Kussuth Lajosnak állítottak. — Művelt, az ősöket és hősöket tisztelő nemzetek állitanak szobrokat, de arról is gondoskodnak, hogy az ifjú nemzedék és a nép is jól tudja és érezze, kiket ábrázolnak azok a szobrok. Asszony van a háznál... Mikor egy-egy háznak, családnak tollasodásá- ról, módosodásáról, rendszereidéről, a gyermekek tisztaságáról beszélnek — mert hébe-hóba erényekről is szoktak a trécselők beszélni — oda-odabökik ezt a nagyon is sokat mondó megjegyzést: — Asszony van a háznál! Oh, ez az egy mondatocska mennyi tartalmat, mennyi életet rejt. Itt hevenyében le sem irható. Inkább egy másik mondattal, egy másik lehet mondani szálló igével fejezzük ki. Amikor elmondják, hogy az ember milyen dolgos, igyekvő, takarékos, otthonülő, józan — és még sem boldogulnak. Ilyenkor is tesznek megjegyzést. És azt szokják mondani jelentősen: — Hja, nincs asszony a háznál! — Felesége van és még sincs asszony a háznál! Mily vigasztaló jelenség amaz. És mily szomorú, leverő emez. Ahol asszony van a háznál, tetőtől talpig való háziasszony, anya, hű feleség: ott egészen más élet honol. Ott nem húzzák két felé a jármot. Ott fele segítség van. Még több. Lélek, mely éber. Szív, mely áldozatkész. Akarat, mely nem ismer akadályokat. Munka, mely az éjét is nappallá varázsolja. Gazda- asszony, ki kormányozza kis gazdaságát, beosztja kamaráját. Orvos, aki mindig tud gyógyítani. Apostol, aki nem csügged. Vigasztal, felemel, bátorít, felvilágosit, Oh, az erős asszony, valóban csudákat művel. Mily más képet nyújt a gyenge, elég'edetlen, gyáva, törékeny asszony! Mindig zsörtölődik, mindent panaszosan tesz- vesz. Nincs áldozatkészsége, nincs lelki ereje. Örökösen prédikál, de ő maga nem tud lemondani, engedelmeskedni. Ha kél, ha fekszik baja van, panasza van; ha dolgozik cselédnek mondja magát. Gyermekeivel is rosszul bánik. Üti-veri, vagy ha szüksége van hizeleg nekik. Pazarol, csak azért is máskép cselekszik, ahogyan a józan ész diktálja. Szomorú ház, nehéz családi élet. íme két kép. Kiki vessen számot magával. És akinek nem inge, ne vegye magára. Mester. — A szobrokat megőrölheti az idő vasfoga, de a nemzet időtlen időkig élhet, ha gondoskodik, hogy az ősök emlékezete megmaradjon. A szorgalmas kis napszámos. Érdekes kis történetet elevenítenek fel a mi feledhetlen trónörökösünk, Rudolfnak gyermekkoráról. Bécsben ugyanis 1864. tavaszán nagy épületbontást végeztek, hogy ezen épületek helyén felépíthessék az Ujbécs legszebb részét. Sokan nézték ezt a bontást. A nézők közt volt egy hat-hét évesnek látszó szőke-fürtü fiucsku. Ez a fiúcska egyszer csak kiugrik a nézők közül, megragadt egy gazdátlan lapátot és azzal kezd törmelléket töltögetni egy szintén gazdátlan taligába és aztán ennek tartalmát kiüritgetni a sánc szélén. A katonatiszt már már vissza akarta szólítani a kis fiút, de az öreg ur nem engedte. — Hagyja csak kérem, igy szólott az öreg ur. Hadd ismerje meg saját tapasztalatából, mit tesz ez: »arcod verejtékében szerezd meg mindennapi kenyeredet!« És a fiú csakugyan oly szorgalmasan dolgozott, utánozván a munkásokat, hogy arca kipirult és homlokán gyöngyözött a verejték-csöpp. — Hogy hívnak téged kedves kis szorgalmas napszámosom ? kérdé az egyik munkafelügyelő. — Tata Rudinak, mama bubinak szólít, — a többiek császári fönségnek — feleié a fiúcska, a nélkül, hogy munkájától jóformán feltekintene. — Hogy? nem értettem jól! — Pedig nagyon egyszerű — folytató a kis fiú fölegyenesedve most munkájától, hogy zsebkendőjével homlokáról letörölje az izzadságot; Rudi, Bubi, fönség és újra folytatá a munkát. De most aztán már a munkafelügyelő is nagyot nézett. A közönség meg éljenekben tört ki, mert hiszen most tudódott ki, hogy a szorgalmas kis napszámos nem más, mint Rudolf trónörökös, a ki nagyatyja (Ferencz Károly főherceg és egy tiszt tanítója) kíséretében távozott el.
