Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-19 / 37. szám
290 MAGYAR FÖLDMIYELŐ Az ősz pedig ami esztendőnk magva. Most láthatjuk igazán verejtékünk gyümölcsét. Most számolunk el az esztendővel. Mikor az ősz, mintegy élénkbe rakja gyümölcsét. Bizony ez az idei ősz nem éppen bőven számol. A magtárak fél annyi magot se fogadnak be, akár a múlt őszkor. Gyümölcs is kevés van. A szőlőhegyekre, szőlő erdőkre meg bizony nagy busán tekintenek a szőlős gazdák országszerte. Még fakadásában, virágjában leszüretelte elsőben a fagy. Aztán a sok istencsapása, ami a még megmaradt fürtöket lesorvasztja. Sőt még a leveleket is leperzseli, hogy azok a tőkék lélegzeni se tudjanak. Drága a liszt. A mindennapi kenyér veszi el a munkás ember keresményének legérzékenyebb részét. Mert iszen, ha kenyér van elég, ha a kenyér olcsó, minden baj, csapás könnyebben elviselhető. No de azért nincs oka az embernek zúgolódásra. Az Isten olyan gondviselő atya, aki nem hagyja el az embert. Az ember haj, sokszor — nagyon sokszor megfeledkezik a Gondviselésről. De a Gondviselés akkor van jelen, mikor azt hisszük, hogy már senkink sincs. Akkor, mikor és hol legnagyobb a szükség. Most is velünk lesz. Velünk van! A szűk esztendők, a rossz termések, a csapások megállíthatják a büszke, elbizakodott embert útjában. A pazarló társadalmat is gondolkodásra és takarékosságra serkenthetik. Családokat és országokat is egyaránt. Mert az országnak is szüksége van arra, hogy gondolkodóba essék. Hogy önleikébe szálljon. Hogy megfogja — a dolog legkomolyabb végét. Őszkor ő is, az ország, a kormányzat, a törvényhozás nehéz, nagy munka előtt áll. Ez a látszólagos csendesség, mely a nyár másik felében a nemzetre borult, viharos fellegeket rejt magában. Nagy események szenderegnek a csend ölében. Sziklák fognak emelkedni az ország kerekének eléje. Hát bizony sziklatörő erős kezekre, tapintatos kezekre, bölcs értelemre, nyugodt, higgadt mérsékletre, egymást megértésre, megbecsülésére van nagy szüksége a magyar nemzetnek. Itt voltak a tudós orvosok a világ minden részéből — Magyarországon. Bámulták ami tündér szép fővárosünkat. Dicsérték előhaladásunkat. Vájjon felismerték-e legősibb, eredendő betegségünket ? Hogy nem bírjuk egymást megérteni. Hogy a magyar soha egyet nem akar. Hogy oldott kévék vagyunk ma is, mikor életünk függ tőle, hogy egyek legyünk. Hiszen minket éppen külföldön — bántanak, ütnek, vernek. Azok fordulnak ellenünk, akiket századokon keresztül védelmeztünk. Hiszen éppen a külföld gondolja, hiszi, hirdeti, hogy mi soviniszták, gyógyithatlan íajrajongók vagyunk. Hogy mi összetartunk, mint az összeforrott, szétvállhatlan ősi épület, melyet még az idő vasfoga se tud szétválasztani. ügy van-e? ....A fák levelei már hullanak. Itt az ősz. Nem sokára felveszi legszebb ünneplőjét mégegyszer. A királyi nap kitárja fényét és melegét bucsuzóra... Aztán elfordul tőlünk sokára... De jön újra a feltámadás! A természet és vele a nemzet feltámadása. A gomba. A goinbaevés az egész földön elterjedt s az ehető gomba, mint népies táplálék, sokféle nagy jelentőségre tett szert, olyannyira, hogy Európán kívüli oászágokban is sok felé fontos kereskedelmi cikké vált. A japánok korhadó fatörzseken termesztenek s évenkint sok százezer korona árut adnak el Kínának. A mennyei birodalom lakói felette kedvelik a gombát. A kínai kormány nagyon üdvös intézkedés sekkel támogatja e népes ország közélelmezését. A táplálékul alkalmas növényi termékekről, s igy a gombákról is, népszerűén Írott ismertető munkákat nyomatnak nagy számban s ezeket szétosztják a nép között. Annál jobban restelhetjük, hogy nálunk még mindig minden untalan olvasunk gombamérgezésről. Pedig ezt egyszerre ki lehetne küszöbölni, ha minden népiskola fáradságot venne magának arra, hogy a határban előforduló éti gombákat az osztályokban a fejlődés minden szakában helyes elnevezés alatt szemléltesse. így már a kis falusi gyerekkel együtt nőne nagyra a gombák helyes felhasználására vonatkozó minden ismeret és ingyenes néptáplálék válnék a mai népmérgező termékből. A Himalája lejtőin élénk kereskedést űznek egy szárított kucsmagombával, melyért India bazárjai versengenek. Rég ismeretes, hogy észak-keleti Ázsia népei a légyölő-gombát milyen becsben tartják s kábító, részegítő ital ké- í szitésére használják. Észak-Amerikában, akárcsak Európában, a csiperke tenyésztését nagyban űzik, s ily módon óriás összegekhez jutnak a termelők. Hazánkban ez fontos termelési ág úgyszólván parlagon hever s a gomba a budapesti vásárcsarnokokban mindig gyéren kerül a piacra s fölötte drágán kél. Pedig csak fel kellene gyűjteni és szervezni kereskedelmét. Ezt a feladatot nagyszerűen megoldhatnák a fogyasztási szövetkezetek, melyek ma már az or- 1 szágban szétszórva úaindenütt feltalálhatok.
