Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-13 / 23. szám
180 MAGYAR FÖLDMlVELŐ ügy is történt. A hálás fiatal ember bement mesteréhez odaült a beteg ágyához és igy szólott: — Mester ur! sohase aggódjék azon, hogy mi lesz a műhelyből; van nekem két kezem, munkakedvvel és szakértelemmel is megáldott az Isten, hát majd helyt állott én mester uramért, meg magamért is. És a mint beszélt, úgy is tett. Beült a műhelybe, neki fogott a munkának s dolgozott kettő helyett. A félbe maradt munkákat befejezte, a nappalt éjjellel is pótolta és keresett mesterének annyit, hogy semmi legkisebb kára nem vala a családnak. A megrendelőket nem csak megtartotta, hanem szaporította is. Éliás mester végtelenül megkönnyebbült. — Az isten áldja meg mind a két kezével ezt a derék fiút — mondá feleségének. — Látod atvjok — válaszolt Erzsók — mi lett volna belőlünk, ha e fiatal emberrel is úgy teszünk, mint a többivel. Mester uram hallgatott, de látszott, hogy szivében nagy változás történt és megbánta előbbi tetteit. * * * Mire tanítja az embereket ez az igaz történet? Arra, hogy legényeikkel ne bánjanak úgy, mint a napszámosokkal szoktak. Ne tekintsék azokat idegeneknek, hanem a családhoz tartozóknak. Igyekezzenek őket megnyerni és nem elidegeníteni. A régi világban a mesterlegényeket nem úgy nézték, mint fizetett béreseket, kiktől csupán munkát követelünk, azontúl pedig megszűnik minden össze- 1 köttetés. A mesterlegény a családhoz tartozott és éppen azért nagyon szép volt ám a viszony is, mely a mester és segéd között létezett. Azután megtanulhatják, azt az igazságot is ez esetből, hogy a mester és segéd nagyon egymásra vannak utalva. Az ő érdekeik össze vannak forrva, éppen azért minden lehetőt el kell követnie arra, hogy az összeköttetés szilárd legyen. Az anya önfeláldozása. Megható történetet mond el az amerikai lapokban William Kirdy, a kiváló földrajztudós egy indián anya vértanuságáról. Épen visszatérőben volt expedíciójának élén, amikor egy véres sebekkel bontott indián asszonynyal találkozott, aki könnyezve szorította magához párhónapos csecsemőjét. Az amerikai tudós kérdéseket intézett hozzá, hogy milyen módon került erre az elhagyott tájra. Az indián anya pár szóval megmagyarázta, hogy az a törzs, melyhez ő tartozik, harcba keveredett egy másik törzszsel : és nekik menekülniök kellett. Ő is együtt futott a menekülőkkel, de utóbb elmaradt tőlük és igy került erre az elhagyott pusztaságra. — És a sebek — kérdezte élénken a tudós — ezeket bizonyára a harcban kapta'? — Nem, ezeket a szörnyű sebeket én ejtettem magamon a saját kezemmel... — Ezzel egy halászhorgot emelt fel a földről és a tudósnak nyújtotta : — Nézd uram : ezt a darabka húst, amelyet a horgon látsz, egy félórával előbb vágtam ki a karomból, mielőtt rámtaláltál... Három nap óta éheztem már, emlőim teljesen kiapadtak, ezt a drága apróságot pedig az éhhalál szörnyű réme fenyegette ... Mit tehettem volna mást ? — a saját testemből vágtam ki néhány husdarabot, azt a horogra tettem és csakugyan sikerült is fognom néhány halat... A tudós és kísérete mélyen megilletődve hallgatta az indián anya megrendítő vallomásait és néma tiszteletük jeléül önkéntelenül is leemelték kalapjaikat. Mintegy öt percig álltak igy némán az indián asszony körül, amikor a tudós végre erőt vett meghatottságán és igy szólt: — íme az anyai szeretet csodás hatalma szentté avat és fényes glóriát fon egy egyszerű indián anya homloka körül is. GAZDA Hogy áll a vetés ? A m. kir. földmivelésügyi miniszterhez a gazdasági tudósítóktól junius elsejei kelettel beérkezett jelentések szerint május hó második felében az időjárás kedvezőbb volt ugyan az előző hetekben uralkodott abnormális időjárásnál, mindazonáltal a folytatólag közel 10 napon át tartott száraz és részben szeles időjárás következtében a fejlődés nem volt megfelelő s csak azután következett ez be, amikor a hó vége felé végre országos és napokra terjedő enyhe idő és hő esőzés váltotta föl a szárazságot. Ez időtől kezdve megváltozott a helyzet is, a növényzet általában es örvendetes mértékben föl- frissült és az esőzés óta tagadhatatlanul sokat is gyarapodott. A kiadó országos esőnek, amely országszerte 40, 50, 100 miliméter között ingadozott, főleg a tavasziak látták nagy hasznát, kevésbbé a sokat szenvedett megritkult ősziek, amelyek jóformán már csak annyiban vették hasznát, hogy többnyire elmaradottságukból életre keltek anélkül azonban, hogy teljesen helyre jöhettek volna. Ez utóbbiaknál tehát a változás országos átlagban alig is lényeges, a rozs ugyanis többnyire bokrosodás nélkül kalászában, úgyszintén a búza is többnyire megfelelő bokrosodás nélkül nagyobbára szárában, sőt néhol kalászában volt az esőzések bekövetkezte előtt. A tavaszi kalászosok közül az eléggé sok helyen vetett tavaszi búzán kivid az árpa és zab nagyon hálásan fogadta a bő csapadékot, ezeknél a fejlődés rövid nehány nap alatt kifogástalanná vált, noha már-már sok helyen az volt a nézet, hogy a tavaszi kalászosok sem lesznek képesek kiheverni a teljesen abnormálisnak mutatkozott áprilisi és májusi időjárást. Igen nagy haladás mutatkozik a kapás növényekben és részben a takarmányfélékben, bár az Alföld némely részében e tekintetben a panaszok most sem szűntek meg a későre jött enyhe idő és eső miatt. A szőlő is sokat változott. Itt is javultak a kilátások és bár a fagy okozta károk sok helyütt jelentékenyek, ma mégis biztatóbb reményekkel nézik a szőlők fejlődését, ámint nézték az eső előtti időben. * Összefoglalva a mezőgazdasági állapotra vonatkozó összes irányitó tényeket, — bár rendetlen évjáratú esztendővel van dolgunk, — mert a búza a rendes időszaknál jóval későbben vagyis csak most kalászol, konstatálni lehet, hogy az őszi gabonafélék közül a buzavetések országos átlagban még csak nem is kielégitőek s igy a közepes átlagszámhoz viszonyítva a vetések eléggé kedvezőtlenül is állanak, bár a kedvező kilátásokat Ígérő kivételek ezúttal sem hiányoznak, ott t. i. ahol a terméskilátások nemcsak biztatóak, hanem jók is. A kedvezőtlen terméskilátásokat fokozzák a kiszántás okozta területcsökkenések, a vetés foltos és ritka állapota és a sokáig tartó kedvezőtlen tavaszi időjárás. Sem a bokrosodás, sem a fejlődés nem volt kifogástalan, többnyire rövid száruak, alacsonyak, ritkák és foltosak (gazosak is) a vetések; alig van tehát remény már arra nézve, hogy a búzatermés országszerte kielégítő lehessen. Valamivel kedvezőbben áll a bu-
