Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1909-06-06 / 22. szám

172

MAGYAR FÖLDMIVELÓ

fölvert és a mely valósággal fulasztott. Nem tudják, miképpen menekültek meg, egyesek semmire sem emlékeznek és ha csodálkoznak valamin, legföljebb azon, hogy még az élők közt vannak.

A kik emlékeznek, azok tudják, hogy csodának köszönhetik megmenekülésüket. Egyesek hirtelen arra gondoltak, hogy az ágy alá bújnak, mások két matrác közzé feküdtek vagy a szekrénybe rejtőztek. Sokan az ablakfához erősített lepedőkön leereszkedtek és az ablakokról lelógó lepedők csakugyan sajátságos külsőt adtak a rombadült városnak.

A kik megőrültek a rettegéstől, egyszerűen kiugrottak az ablakon. Mások meg ugv pusztultak el, hogy a sötétben járva és nem tudva, hogy házuk egy része összedőlt, kiléptek az üregbe. Némelyek az egymást követő rombadüléseknek estek áldozatul. Nagyon sokan menekülés közbeu igy lelték halálukat. Az emberek meztelenül vagy félig meztelenül menekültek az esőben. Akadtak, a kik rémületükben kirohantak a mezőre, ott órákhosszat szaladtak. Volt olyan, a ki megállás nélkül megfutott kilencven kilométer utat.

Természetes, hogy az ilyen szomorú katasztrófában a szégyenérzésről meglehetősen megfeledkeztek, mégis néhány fiatal asszonyban ez az érzés olyan erős maradt, hogy halálukat okozta. A ki menekülésre szólította őket, annak azt felelték, hogy nem mehetnek ki. mert meztelenek. Ama rettenetes percekben a családok szétszóródtak. Sokan hallották kedveseik segélykiáltását, látták őket pusztulni és nem tudtak rajtuk segíteni. A lelkek megzavarodása olyan fokot érhetett el, hogy jellemzésére nincs szó.

Calendoli megfigyelte, hogy a lelki rázkódtatás gyönge vagy semmi hatást sem gyakorolt a gyermekekre. A halottak és haldoklók alkotta szomorú környezetben a gyermekek csak a játszásra gondoltak. Egy ágyon, a mely több beomlott és hullákkal zsúfolt emelet közt helyén maradt, két gyermek ült, teljes szivvel-lélekkel mulatoztak kis macskákkal. Idősebb gyermekek megtartották morális erejüket. Egy kilenc éves fiú, a ki egy percig sem hagyta abba a kiszabadulásán való munkálkodást, tizenkilenc nap múlva kibújt a romok alól. Calendoli látott egy fiút, a ki hogy megtalálja apját, egész nap ásott és súlyosan megsebesült, de örömrepesve mondogatta: »Megmentettem apámat.«

A hatodik napon kimentettek egy hatéves fiút, inge véres volt. A fiú mikor látta, hogy Calendoli keresi a sebesülést, megmondta, hogy a vér az anyja vére, rajta halt meg és az egész családból csak ő maradt életben.

A megmenekültek közt akadtak, a kik tapogatódzva jártak a romok közt, cél meg szándék nélkül, nem véve tudomást sem az időről, sem a helyről, sőt evésre meg ivásra sem gondolva. Ismételgették az ásás mozdulatát és keresgéltek a képzeletbeli romok közt, valósággal hallucinációs elmezavarban szenvedtek.

A lelki zavar öngyilkosságra késztetett egyes embereket. Egy férfi, a kit pár nap előtt megmentettek, elmondta Calendolinak, hogy mig a romok alatt volt, halottá, a mint egyik fia könyörgött újabb

erősebb földrengésért, a mely megölje, két öklével pedig ütötte a mellét, hogy hamarább meghaljon.

Egy férfi óriási romhalmaz alatt feküdt és két napi megfeszített munkával nem lehetett még hozzá sem férkőzni. Ez az ember késért könyörgött, hogy levághassa beszúrt lábát, a mely akadályozta a menekülésben.

Az életben maradtak közül sokan kaptak tüdő- meg bronkiális bajt, a mi meg is magyarázható: túlságos hosszú ideig érte őket az időjárás valamennyi viszontagsága.

A nyolcadik napon már csak nagyon kicsi volt azok száma, a kiket élve szedtek ki a romok alul, azután pedig napról-napra rohamosan kisebbedett számuk. A tizennegyedik napon Reggióban a romok alól kimentettek egy hároméves leánykát, egészséges és sértetlen volt.

Még a tizenkilencedik napon is ástak ki élőket. Ez emberárnyékok legtöbbje azonban meghalt rövid idővel azután, hogy a napvilágot meglátta.

Petőfi utolsó kézcsókja. — Julius 30-án lesz 60 éve annak, hogy a segesvári ütközet előtti estén, Székely- Kereszturon báró Gamerra Gusztáv akkori térparancsnoknál vacsorázott és hált meg Bem és hadsegéde — Petőfi Sándor. A költő az egész vacsora alatt igen komor, szóta- lan és gondolatokba merült volt, mintha tudta volna, hogy nem mosolyg rá többet az alkony. Reggel rövid, de érzékeny bucsuvevés után visszautaztak a táborba. Petőfi kezet csókolt az akkor menyecske bárónénak, ki arra kérte, hogy a biztosan bekövetkező csatában óvja életét, mint nemzeti közkincset. Gamerra báró lekisérte őket Héjasfalváig s válás közben ismételte neje kérelmét. Az ütközet megtörtént s Bem estére Gamerráékhoz menekült — a költő nélkül. A Gamerra bárónénak adott kézcsók volt a költőnek utolsó kézcsókja.

aüZBA

flaues*

A permetezésről.

Fájdalmas részvéttel értesülünk a múlt hóban fellépett fagycsapásokról, amelyek kivált a szőlők zsenge hajtásaiban tettek sok kárt. Ez egy okkal több lehet arra, hogy azt, ami megmaradt, minden újabb kártól védelmezzük, mert valószínű, hogy a borárak jelentékenyen fel fognak szökkeni. Ilyen állandó kártétele szőlleinknek a peronoszpora. amely ellen permetezéssel lehet és kell védekeznünk. Lehet, mert aki idejében permetez, azt ez a csapás nem károsítja meg; és kell, mert sokan megjárták már azért a könnyelműségért, hogy idejében elmulasztották a permetezést.

Dacára annak, hogy ez a munka ma már épen olyan szükségesnek van elismerve, mint akár a kapálás, helyes kivitele még mindig sok kifogásra nyújt alkalmat. Most csak két általános hibára figyelmeztetjük gazdatársainkat. Az egyik a perme elkészítésére, a másik az ellenőrzésére vonatkozik. Hosszas birálgatás helyett csak azt mondjuk itt el, ami hiteles próbáksorán legtökéletesebb eljárási módnak bizonyult.

Lemérünk 2 kilogramm rézgálicot és azt szemcsésre összezúzzuk, hogy könnyebben szétolvadjon. Erre a célra betesszük egy vászonzacskóba és beakasztjuk egy 50 liter vízzel pontosan megtöltött dézsába, mignem az egész felolvad.

Egy másik edénybe belemérünk 2 kiló lehetőleg friss égetett meszet. Azért kell friss mész,