Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-23 / 20. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 155 Az uzsora. I. Uzsora volt, van és lesz — mig emberek élnek a földön. Hogy milyen zsarnok ez a hétfejü sárkán}', azt itt hazánkban is eléggé tapasztalhattuk. Hiszen volt idő, a szabadelvüség bokrétás korszakában, mikor törvényileg szabadalmazott uzsorát űzhettek az arra való lelkek. — Szabad kamat! — Szabad uzsora! Rettenetes idő is volt az. Százak meggazdagodását tízezrek lönkretevése követte. A szabad uzsora korszakában ment tönkre a földbirtokos osztály szine-java. Az uj nemesek, az uj földbirtokos ura- •ságok ekkor eresztettek gyökeret. Azok a szép, nagy földbirtokok jórészei ekkor csúsztak át az uj földes urak, az uj magyarok kezébe. A mai milliomosoknak is ez a korszak vetett ágyat. Másrészről ezt az egyiptomi szörnyű csapást nem tudja kiheverni ezer és ezer ember még ma se’. Csalódunk azonban, ha hisszük, hogy ennek a korszaknak — vége van. Oh nincs! Világért sincs! Csak a színjáték, a tragédiák szintere változott. Most nem a nyílt szinen folyik a vásár. A kuliszák mögé vonult a hétfejü sárkány. Dolgozik ez a szörny ma is. De még mennyire. Hiába való a szigorított törvény. Hiába a vidéki hitelszövetkezetek. Az uzsora éli világát. Nem azok a perék, bűnügyi tárgyalások igazolják ezt, melyek olyikkor a törvényszék, az igazságszolgáltatás elé kerülnek. Iszen ezek száma is tekintélyes. De ha egyszer elő állanának, nyíltan, leplezetlenül azok a rabszolgák, akik az uzsora láncait hordják, akik reszketve vigyáznak, hogy ezeknek a láncoknak csörrenéseit ne hallja senki se’: oh, mi rettenetes kép lenne. Hány és hány hintó robog el mellettünk s nem is sejtjük, hogy annak a gazdája uzsorából tollasodon meg. Lelketlen szipolyozás utján lett földes úrrá, gavallérrá, nagy pénztekintéllyé a pénzpiacon, a bankokban, a szalonokban, a börzén. Mert száz és száz neme van az uzsorának. Nincs a szivárványnak annyi színváltozása, mint az uzsorának kilátása arra, hogy pumpoljon, gyűjtsön, szívjon, szopjon és kövéredjen. És miként a ragály egyszer-egyszer bizonyos helyeket, községeket keres fel, hogy áldozatokat szedjen: igy tesz az uzsora is. Kitűnő szimatja van! És hányféle pumpoló, szívó szerszáma. Majd bemutatjuk őket. Mester. Hol itták a kávét először Európában? Az első csésze kávét Európában a 16. században Velencében itták. A Morosini nemesi családnak egyik tagja Írja le 1585-ben a törökök által olyannyira kedvelt kávét, a melynek az a csodás hatása, hogy az álmot elűzi. Egyptomból 1591-ben egy orvos elhozta a hires növénynek a magját és a kávé- ivás Velencében olyan általános lett, hogy a 17-ik században csak úgy hemzsegett az egész város a kávémérésektől. A kávészámlát a vendégek rendesen csak az óv végén fizették ki: egy kávé ára 5 soldi, azaz körülbelül 10 fillér, tehát meglehetősen olcsó volt. A legtöbb velencei kávéházban ma is ilyen olcsó a kávé. VASÁRNAP Az ibolya legendája. Az ibolyát a természet törvénye a tavasz hírnökévé avatta. Az ibolya a tavasz örömvirága, amelynek a szabad természet ölén való megjelenése mindnyájunk szivét megdobbantja, mert az élet megújhodását jósolja. De az emberi ravaszság ki akarja játszani a természet törvényét, mert üvegházakban, melegágyakban a leghidegebb tél idején is tenyészti az ibolyát. A természetet azonban rászedni nem lehet; a melegágyi virágok túlságos illatárja megcáfolja a virágok természetességét s tulajdonképpeni ibolyának mégis csak azt a virágot mondjuk, az ibolya nevének nimbuszával csak azt vesszük körül, mely az erdők mélyén, a csergedező patakocskák mentén a langyos napsugárral együtt bukkan elő és hirdeti a tavasz érkezését. Az ibolyával a népképzelet is sokat foglalkozott és innen magyarázhatók azok a mesék és legendás hagyományok, amelyek ehhez a kis virághoz fűződnek. Egy keleti monda szerint Ádám'bünbeesése után a Paradicsomban, felment Ceylon legmagasabb hegyére ahol bánatában keserves sírásra fakadt. Látva őszinte bünbánatát, megbocsátott neki az Isten, mire ő örömkönyekkel áztatta a földet és megalázkodott. Ezekből az örömkönnyekből fakadt a kis ibolya, az alázatosság virága. Szászországban egy másik monda kering, amely szerint Czernebogh, a vendek istene, a kereszténység elterjedése után egy magas hegyen épült várával és háznépével együtt kősziklává változott, mig páratlanul szeretetreméltó leányából kedves ibolya lett, amely minden száz évben egyszer virágzik. Aki akkor rátalál és leszakasztja, az ország legszebb leányát kapja feleségül. Az ibolya kedvenc virága volt a Bourbonoknak és Josephine császárnénak is, akit figyelmes férje, Napoleon akárhád yszor ibolyacsokorral lepett meg. III. Napoleon császár ravatala is pompás ibolyakoszorukkal volt borítva, mely virágot Frigyes német császár is annyira szeretett, hogy mikor San-Remoban betegen feküdt, tömérdek ibolyát hozatott a szobájába. Az ibolyát Olaszországban is nagyon kedvelik; előkelő római patríciusok boraik fűszerezésére használták. Egy nagy ur. A magyar nép csak mostanában kapott a fejéhez, mintegy a »muszáj«-tól kergetve, hogy hát a jó Isten szerelméért, hiszen: — Az idő pénz. A külföldön, más népek és nemzetek már régen tudták ám azt, hogy pénzt nemcsak a búza, gabona, kukorica és a többi fejti le, hanem nagy, értékes pénz ám az idő is, melyet ha apróra váltunk, bizony nagy summa lehet belőle. Olvassátok csak, hogy értékelte egy hires porosz király, I. Frigyes az időt. Akkortájban is úgy lehetett, mint mostanában. Hogy t. i. városokban, falvakban, vásárokon, a kofák, elárusítók az utczán, a kofasorokban, a piaci bódékban, mikor elárusitással foglalkoznak, órákat,
