Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-11-15 / 45. szám
356 MAGYAR FÖLDMIVELŐ A legjobb orvos. A múltkor csomós kérdést vetettünk fel arra nézve, vájjon hogy és miképpen lehetne ebben a mi országunkban a tisztaság, rend érzékét általánosítani, népünknek, mint valóban legjobb orvost közkincsévé tenni. Hát bizony csomós, nehéz kérdés ez. De azért nem szabad rajta fenn hagyni, mert nehéz. Éppen most nem, mikor a fekete halál réme kacsingat felénk. Mikor a kolera hirére megmozdult a közegészségügyi akció, vagy tevékenység. Első sorban talán meg kell győznünk népünket arról, hogy a kolera ellen való szérumot vagyis orvosságot még senki sem találta fel. De igenis tudják, hogy e rettenetes betegségnek van egy ellensége. Egyetlen, legjobb orvosa és igy orvossága. És ez: a tisztaság. Tisztaság testünkben és lelkűnkben. A mértékletesség ételben és italban. Tisztaság a ruházatban, házunkban és lakásunkban. Rend és tisztaság udvarunkban, pince és padlásunkban egyaránt. Tisztaság konyhánkban, étel és italunkban. A gyakori mosdás. Nemcsak arcunkat, de kezeinket is gyakran meg kell mosnunk. Váltsunk tiszta ruhát gyakrabban és a szeny- nyes ruhákat olyan helyre tegyük, hol a jó levegőt nem veszélyezteteti. A gyakori és kellő szellőztetés meg éppen ide tartozik. Kicsinyes dolgoknak látszanak ezek. Éppen az a baj, hogy különösen népünk annak, t. i. kicsinyes dolognak tartja. Pedig nem az! Főbenjáró dolgok, melyek rendes okozói a nagy veszedelemnek. Be van b'zonyitva például, hogy egy egész városban nagy mértékű tífuszjárványt okozott egy — fazék, melyben földi epret árult egy olyan asszony, aki tifuszos, járványos faluból jött a városba. A nép ezt nem hiszi. Nem akarja elhinni. Miért ? Mert gyermekkorában az iskolában tanulta a majom oldalbordáinak számát, de nem tanulta meg, hogy ki az ő legjobb orvosa és mi az ő legjobb orvossága. Most aztán, hogy a Jancsiból János, Juliskából Julcsa lett — késő a tanulás. Késő bizony a belátás. Hát bizonyos, hogy a munkát, a közegészség javítására törekvő nagy akciót, tevékenységet az iskolában kell megkezdeni: de addig is? Összetett kezekkel nem nézhetjük a pusztításokat és pusztulásokat. Hiába gúnyolódnak bizonyos oldalon a szövetkezetekkel, hogy talán az még a betegség ellen is jó, de mi azt mondjuk: igenis jó. A köztisztaság érdekében a szövetkezetek igenigen sokat tehetnek. Különben a gazdakörök. Jön a tél. A gazdakörök megnépesednek. A köz- tisztaság, mint legjobb orvos érdekében itt e körökben mindent meg kell tenni. Mert ha ott egyeseket sikerül megszerezni a köztisztaság érdekében, akkor maga a község is meg van nyerve azon eszmének, hogy bizony nincs még ma se híresebb orvosa a világnak, mint a megelőzés tudománya, melynek egyik legfontosabb lapja, rendje — a tisztaság. Mester. Gyüjtsetek a „Magyar Földmivelö“-nek előfizetőket! TÉLI ESTÉK. A falu atyja. András napkor lesz esztendeje, hogy Bokros Gábor elköltözött őseihez, oda, ahonnan nincs többé visszatérés. Ott domborodott sírja a birói-sorban. Mert Bokros uram bírája volt a községnek. Negyven esztendeig viselte pártatlan hűséggel a bírói pálcát. Szolgálta önzetlenül szülő-faluját. Az öreg nyolcvanadó Bokrost szerette az egész falu. De nemcsak a falu, hanem az egész környék is. Pedig nagy szó amaz, mikor a bírót pártatlan szeretet környezi s igaz részvét kiséri sírjába. Mert — magyar igazán valljuk be, hogy — sok község érdemes birájára ok nélkül reá mondják e szentenciát: — Huncut a bitó! — Talmi mértékkel méri az igazságot! — Saját érdekét keresi az igazságszolgáltatásban. — Nem illik a bírói tisztségre! — Kár nekie a bírói pálca! És a többi. Ki tudná felsorolni azt a tenger ellenvetést, gátot, rosszakaratú károgást, melyet egy-egy bíróra rápakolnak. De hiába. A köztéren működő férfiakat legtöbbször ok nélkül bántalmazzák. A végeredményben pedig kitűnik, hogy igenis a biró igaz mértékkel mért. Csakhogy nem értették meg őt a panaszos felek, a község népe. Talán a község elöljárósága is félre ismerte saját biráját. Ez az eshetőség teljesen ki volt zárva, úgy Bokros biró, mint a község és annak elöljárósága részéről. Szerették, tisztelték az öreg bírót mindnyájan. Ám Bokros uram szigorú, de igazságos ember létére mindenkinek javát munkálta. Nem volt ház a faluban, melynek lakóit jó tanácscsal, sőt ha a szükség úgy parancsolta, anyagilag ne segítette volna. Jó szivéért, emberszereteteért elnevezték a bírót a : — Falu atgjának. És méltán. Mert Bokros Gábor uram atyailag bíráskodott falujában, népe felett. Az ő érdeme a hitelszövetkezet, a gazda-kör, népkönyvtár, az uj templom és sok minden. Szóval a falu boldogsága az ő negyven éves biróskodása idejében hágott tetőpontra. Nem lehet az agg biró érdemeit e helyen felsorolni. Elég ha azt írjuk róla, hogy a falu atyja volt. És még azt is, hogy idestova egy éve már elhalálozásának, és a tisztes birói-szék még mindig üresen áll. Nem az a körülmény forog fenn e községben, mintha nem volna érdemes, alkalmas férfiú a birói- székre. Oh a világért sem. Hiszen az olyan község, ahol a biró nem rettegett szigorú igazságoszló, hanem a falu atyja, ott bizonyára akad méltó utód, illetve biró-örökös, nem egy, hanem több is. Nem is ez, más volt itt a kérdés, vagyis a határozat. Mikor Bokros Gábor biró nyugalomra a sir párnájára hajtotta galambősz fejét, a temetés után mikor már a falu és a környék lakossága kivette részét a gyászból, összeült a község tanácsa. És hogy a gyász annál kegveletesebb, méltóbb legyen az elhunyt
