Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-11-01 / 43. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÖ 343 MXujsAe? A Széchenyi-Társulat. A legnagyobb magyarnak, gr. Széchenyi Istvánnak gondolata volt e hazában, hogy társulással, egyesüléssel pótolja a magyar társadalom azt a mulasztást, melyet a magyar rémitően mostoha időkben a művelődés terén követett el. Azóta nincs e hazában senki, aki el ne ismerné a kultur, művelődési egyesületeknek jogosultságát. Huszonöt esztendőnek előtte Szatmár vármegyében is alakult egy művelődési vagy mint nevezni szokják, kulturegyesüjet. Széchenyi-Társulat a neve. Huszonöt év egy ember életében nem nagy idő, de egy társulat életében bizony szép és tiszteletreméltó idő ! Kalapot kell előtte emelni! E társulat nem rég ünnepelte 25 éves jubileumát, lelkes és népes gyülekezetben, a jövő munkájának kihimezésével. És hogy ez a fellelkesüiés nem volt szalmaláng, múló jelenség, mutatja az a nagygyűlés, mely Szatmár városában igazán imponáló módon folyt le. A nagygyűlésre az egész vármegyében össze- sereglettek. Földbirtokosok, polgárok és maga a nép is, Köztük az oláh népből is. Szatmár város úgyszólván tüntetett lelkesedésével. A házakon zászlók lobogtak. Este fényesen kivilágították a város nagy részét. Nagyban emelte a gyűlés sikerét, hogy annak lefolyásában dr. Boromisza Tibor rk. megyés püspök és Széli Kálmán, e nagynevű államféríiu és az országos közművelődési tanács elnöke is tevékeny, sőt kimagaslóan részt vettek. Úgy a püspök, mint Széli Kálmán beszéde mély nyomot hagyott a nagyközönség és tanuló-ifjuság lelkében. Ez az ifjúság seregesen, tüntető lelkesedéssel tapsolt. Mi is élénk figyelemmel kisérjük e társulat működését. És valljuk, hogy nagy tévedés volna azt hinni, hogy e társulat célja pusztán as idegen ajkú polgároknak a hazai nyelven való beszélés megszerezteté- sében merülne ki. Igen. E társulat legyen rajta, hogy a nemzetiségi vidéken a nemzeti nyelv is elfoglalja a maga jogos helyét, hogy akik eszik a magyar föld kenyerét és isszák a magyar szőlők borát, azok ismerjék és beszéljék a mi édes nyelvünket. Ez ma már oly elemi törekvése egy nemzetnek, melyről beszélni is fölösleges. De ez nem elég. Nekünk a nemzetiségű polgártársaink belső meghódítására kell törekednünk. Nem elégszem én meg azzal, ha a tanító magyarosítja a nemzetiségű gyermeket a magyar köszöntésre, meg a Hymnusra. Tanítsa meg a magyar nemzettel érezni, a magyar alkotmány és nemzet iránt pedig nevelje hűségre, hálára és munkásságra. És még valamit! Fontost, nagyjelentőségűt. Ami kulturegyesületeink óriási tévedésben leledze- nének, ha sasszemüket, munkásságukat nem vetnék kiváló mértékben ami magyar népünkre, magyar fajunkra, magyar községeinkre, magyar gyermekeinkre. Ha már a közoktatásügyi politika elkövette azt az óriási hibát a múltban, hogy az állami iskolákat a nemzetiségi vidékeknek épittette, a magyar Alföld tanyáit és más magyar községeket is analfabétáknak, elemi képzettség, általános műveltség hiányában hagyták, akkor legalább most az Apponyi által megteremtett nemzeti oktatás és a kultur egyesületek serény munkája legyen rajta, hogy a magyar faj általános műveltsége megfelelő legyen az ő világszerte ismert értelmi felfogásának, józan gondolkodásának, különben — voltunk. Szatmár vármegye főispánja, dr. Falussy Árpád, ki ez eszmét szivén viseli, a gyakorlatban is igyekszik megtestésiteni. — A nyiri borosgazda. A korai havas világban ugyancsak irigylik a nyiri borosgazdákat, akik még a jó, verőféuyes időben szüreteltek, mert ott hamarabb érik a szőlő. A termés a Nyírségen is oly bőséges, hogy sokan ekként sóhajtanak föl: Adtál uram termést, de nincs benne köszönet! — Ennek a fohászkodásnak az az oka, hogy kevés a hordó, ami pedig van, az drága. Öt-hat krajcárjával fizették literenkint, ami azt jelenti, hogy egy hektoliteres hordó belekerült öt-hat forintba. A borosgazdák nemcsak a hordót, hanem a házban lévő valamennyi dézsát, kádat, sza- pullót és teknöt is megtöltötték musttal, sőt némely furfangosabb észjárású gazda még azt is megtette nagy szükségében, hogy kikövezett, száraz kútjába öntözgette a hegy levét s később onnan meregette ki a mustot a vevő nagy csodálkozására. A hordószükségből még furcsább esetek is keletkeztek. A hazahordott musttal teli hordókat szép sorjában a ház elé szokták rakni. Egy helyen a duhaj legények éjjel kieresztették két hordónak a levét. Kora reggel megviszik a gyászos hirt a gazdának, aki azonban egy csöppet sem busult, sőt ilyen örömkiáltásra fakadt : — Nem baj, legalább hordó ürült! Egy másik gazda nagy fáradsággal szerezte be az üres hordókat, literjét hat krajcárjával. Vevő is jelentkezett a mustjára, de a vevő a mustért hordóstól együtt csak hét krajcárt Ígért. Elkeseredik a nyiri magyar. — Egy krajcár az ára egy liter mustnak! No, anyaföld, te termetted, idd meg akkor inkább te ! Szólt és kiöntötte az összes mustot. — Járvány a vidéken. Érmihályfalváról Írják: A községben oly nagy arányban terjed a vörhenyjárvány, hogy alig akad ház, hol beteg gyermek ne feküdnék. Másfél hét alatt húsz gyermek halt meg vörhenyben. A körorvos alig képes kellő segítséget nyújtani az egyre szaporodó betegeknek. — Lippáról jelentik, hogy ott a difteritisz járvány- szerüleg föllépett az iskolásgyermekek között, úgy, hogy a hatóság kénytelen volt az összes iskolákat bezárni Az eddigi megbetegedések száma százötven, több halálos kimenetelű volt. A járvány továbbterjedésének meggátlására minden óvintézkedést megtettek. — Óriási erdöégések Hercegovinában. Szerajevó- ból Írják: Bjelasnica és Visovica Planina között a konjicai kerületben napok óta lángban áll az erdő. Most már több mint negyvennyolc négyzetkilométer erdőségben pusztít a tűz s a lakosok tehetetlenül állanak a lángtengerrel szemben. A tűz egyre terjed. A kár eddig több százezer korona. — A nevesinjei kerületben is nagy erdőégés pusztít. A Zi- vanj völgyében minden lángban áll. A tűz okát még nem sikerült kideríteni. — Fölébredt a ravatalon. Déváról Írják: Petrozsény- ban koporsóba tettek és fölravataloztak egy Kovács Antalné nevű cigányasszonyt, akiről azt hitték, hogy meghalt. Az egész rokonság a ravatal körül virrasztott. Egyszerre éjjel az öregasszony fölült a koporsóban, s a rokonság rémülten kifutott. Az odahívott csendőrség a bezárt ajtót fölnyittatta és intézkedett, hogy az öregasszonyt ágyba fektessék. Az asszony, a ki tizenhat óráig volt a koporsóban, már most jól érzi magát.
