Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-10-18 / 41. szám
324 MAGYAR FÖLDMIVELÖ Nem jtudott ezekre a szavakra senki sem feleletet adni szavakban. De a szemek, a tekintetek, a kézmozdulatok mind... mind azt jelezték, hogy arany szavak ezek. És mert azt is tudták, hogy nagyapó nem áll itt meg. Meg is kérdi: — Tovább is van, mondjam-e még? Mer’ hát úgy is mondja. Nyáron át nem sokat beszél nagyapó. Künn van a szabad természetben. El lim-lomol, mindig mozog. Mer’ azt mondja, mozgás az élet. Aztán végei — A tél az öreg kor az ember életében, folytatja tehát tovább. Sokan félnek a téltől, félnek az öregségtől is. Pedig nincs mit félni. Én nem féltem soha. Most sem félek. Csak akkor lehet — lássátok gyermekeim, unokáim, az öregségtől félni, ha nem gyűjti meg az ember az öreg korra valókat. Nem a pénzt, nem a vagyont. Mást, más valamiket. A hitet, a jó lelkiismereteket, a túl világban való reménységet ... — Úgy van az, nagyapó, szólott bele Esztike. — Olvastam, hogy egy szerencsétlen királyt ellenségei, saját alattvalói börtönbe zártak a francia eszeveszett forradalom alkalmatosságával- És tudta a király, hogy nehány nap múlva a vérpadon kell meghalnia. Mai közönséges ember talán megőrült volna. Megőszült volna, hófehérre. Ez a király nagyon nj u- godtan várta sorsát. És azt mondotta az őröknek : — Istenem, mit cselekednék, mi lenne most velem, ha hitemet Istenben, a túlvilágban nem tartottam, őriztem volna meg. Talán megölte volna magát önkezével, mert egy hű embere gyilkos tőrt vagy mérget kínált neki. — Old meg magad királyom, ne engedd, hogy a vérpadon öljenek meg. A király nem tette. Várta nyugodtan sorsát. És meghala a vérpadon. A kandalónál ülő hívek, fiú, unokák és dédunokák mélyen sóhajtottak. Mintha a királyt a vérpadra kisérték volna. — Hát lássátok, mikor elérkezik a vénség, ez a nagy kor, az aggság korszaka: akkor az ember börtönbe kerül. A tehetetlenség, a mozdulatlanság börtönébe. Ha nem is vérpad vár reá, de a kegyetlen halál körülötte jár éjjel-nappal egyaránt. Hiszen egy néhány nap, és — vége ! Hát hány és hány aggastyán van, aki előtt elborul a világ, mert már előtte semmi reménység, távolság nincs. Mi célja az életének. És a gonosz démon, a rossz szellem jár körötte is. Csábítgatja, hívja... Boldog öreg, aki mint az a király, elmondhatja ilyenkor, az öregség börtönében. — Istenem, mit cselekednék, mi lenne most belőlem, ha hitemet, Istenben, a túlvilágban való reménységemet meg nem őrzöm vala. Sok bolondságot elkövet az ember, mig a fejét befújja a hó, az öregség hava. Némelyek nem adnak a hitre, vallásra semmit. Sőt bántják, gúnyolják. Mostanában sok fiatal ember, még suhanc is ezt cselekszi. Mások úgy élnek, mintha soha se érkeznék meg az öregség. Hej, kedveseim, nem járnak ezek a bölcsesség, de még a közönséges értelemben vett okosság utján sem. Az öreg abból táplálja lelkét, amit lelkében híven őrizgetett. És ha minden el is pusztul, vész: egy nagy kincse maradjon az aggastyán számára: az ő hite, túlvilágban való rendithetlen reménye. Ettől függ a tél, ettől az öregnek nyugalma, öröme, boldogsága. Szép az öreg kor... nagyon szép... annak, aki arra készült és aki azt megérdemli. ... Harangoznak. Estenden húzzák a harangot imádságra. A család, mely körül vette a kandallót, most az aggastyánt veszi karajba... Halkan, de lélekből... imádkoznak. Mert szép a tél a természetben, de szép az ember életében is. Csak meg kell érteni. __ismeeetektAba. Né ma-e a cethal? Vajon a legnagyobb emlősállatnak van-e hangja vagy sem, erre nézve a természettudósok sem adhatnak határozott feleletet. Annyi bizonyos, hogy ennek a tengeri szörnynek is van hangrése és vannak hangszállai; miért ne tudna akkor hangot adni? Brehm, akinek „Állatvilágá“-t az egész világon ismerik, azon a nézeten van, hogy a cetnek igenis van hangja, sőt mint tapasztalt cethalászoktól hallotta, ha megsebesül, olyan borzasztó bömbölést visz véghez, hogy az fölér tiz ökör bőgésével is. Ezzel szemben Pechuel-Lösche, Brehm Állatvilágának átdolgozója, határozottan kétségbevonja, hogy a cet hangot tudna adni. Szerinte ezt a bömbölésszerü zajt a megsebesült cet szuszogása idézi elő. Újabban a berlini „Kosmos“ természettudományi társaság egyik világot járt tagja érdekes felolvasásban számolt be erről a kérdésről. A felolvasás szerint most már végleg eldöntöttnek tekinthetjük a kérdést, mert a felolvasó és számos utitársa két esetben is szem- és fül- tanúi voltak annak, hogy a megsebesült cetek iszonyú bömbölésben törnek ki, amely egyáltalában nem eredhet csupán szuszogásból. Mint a felolvasó mondja, a brazíliai partok közelében, az Abrolhos-szigetek mellett, az oceánjáró gőzös utazói egy cetvadászatnak voltak szemtanúi. Két dereglyében ültek a szigonyokkal fölfegyverkezett vadászok és iparkodtak a cet mellső testéhez közelebb jutni. A már megsebesült cethal farkával hatalmasan csapkodott, úgy, hogy a hullámok gyakran felforditással fenyegették a kis dereglyéket, de a bátor emberek mind közelebb férkőztek az óriási állathoz és egy alkalmas pillanatban markolatig döftek egy szigonyt az állat testébe. Ekkor távoli mennydörgésszerű, tompa morajlás hallatszott, majd egy-két farkcsapás még, és a cet kiszenvedett. Egy más alkalommal ugyanazon a helyen a hajó ösz- szeütközött egy cethallal, amely egyenesen neki úszott a hajó orrának. Ekkor is tompa, de hangos moraj hallatszott a vízből és erről az esetről is számos szem- és fültanu tesz bizonyságot. Edény kőszénből. Amerikában újabban igen szép edényeket készítenek kőszénből. Tányér, mosdótál, virágváza, kancsó fényes fekete szénből-rendkívül jól fest. A gyár Penszilvániában van és ezidőszerint száz munkást foglalkoztat. A különféle tárgyakat esztergán készítik és azután közönséges csiszológépen fényesre csiszolják. Az edény rendkívül olcsó és meg van az a nagy előnye, hogy ha eltörik, el lehet tüzelni.
