Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)

1908-10-04 / 39. szám

308 MAGYAR FÖLDMIVELŐ VASÁRNAP DÉLUTÁN Az „árva gólya“ meséje. Széles e világon mindenütt el van terjedve az a hit, hogy vannak állatok, melyek egyedül nem tud­nak megélni, melyek létfeltétele a házas élet. Ha nem tudnak párt szerezni, vagy ha a sorsharag özvegy­ségre juttatja őket, elpusztulnak, tönkremennek, vagy éppen elemésztik magukat. A köztudat éppen az özvegységre jutottak szo­morú sorsáról beszél; az, hogy valamelyiknek »nem jut pár“, nemcsak a valódi életben, de ennek meg­felelően a nép fölfogásában is eredettől fogva lehe­tetlen s kizárt dolog. Az elterjedten élő természet- tudományi mende-monda azt mondja, hogy a párját vesztett gólya elemészti magát. Mikor a régi jó idők naiv tudósai az állatok életének jelenségeit csak szép erkölcstant hasonlatok készítése céljából kutatták s e jelenségek mélyebben fekvő, szerintük profán és nem kutatni való okait, magyarázatát nem nézték, nagy becsületben állottak, a valódi egynejüségben élő állatok. A galamb, a gólya és a csóka már a 14. századtól mindenkor pél­dája az igaz hitvesi hűségnek, s nincs szerző, ki el­mulasztaná ez állatokat példaképpen odaállítani a tízparancsolat megfelelő törvénye ellen vétő ember­társai elé. Az állatok házasélete mindenkor oly formájú, a minő az illető faj szervezeti bérendezése és élet­viszonyai mellett a faj biztosításának a legjobban megfelel. Nagyon sok állat egynejüségben él, még pedig vagy egész életre, vagy egy-egy szaporítási időszakra kötött házasságban. Az előbbi csoportba tartozókat szokás a hűség mintáinak tekinteni. A gondosabb megfigyelés azonban sehogysem akarja igazolni a régi észlelők elfogultságtól befolyá- soltan szerzett adatait. Még ha holtomiglan-holtodiglan állottak is össze a szerelmes felek, bizony megfeled­keznek hűségi fogadalmukról, s a házasságtörés nem ritka. Ha a házasfelek egyike elköltözik az élők sorá­ból, az özvegy rendesen hamar megvigasztalódik s uj párt hódit magának. Még csak özvegyet, vagy uj hasításból származó egyént sem kell keresnie, gyak­ran sikerül egy már meglevő párt megbontani. Igaz ugyan, hogy. vannak madarak, bizonyos pintyek, papagályok stb., melyeket csak párosával sikerült a fogságban megtartani s az egyik elpusztu­lását a másik sem sokáig éli túl, de még ezek is hamar felejtik a régi hitvest, ha gondoskodunk róla, hogy szerelmüknek uj tárgyat találjanak. A mi a gólyát magát illeti, házaséletét valóban érdekesnek és sok részletében szokatlannak kell mon­danunk. Egész életre kötött házasságban él s hitve­séhez szívósan ragaszkodik. Megtörtént, hogy a szár- nyaszegett gólyát, ki nem tudott költözéskor elszállan „messze-messze napkeletre,“ hitvese nem hagyta el, hanem vele együtt küzdötte, szenvedte végig a télviz klímájának minden zordonságát. A gólya azonban megél egyedül is, bizonyítja ezt a fogságban tartott „árva gólyák“ számtalan sok példája. A szabad természetben nem igen akad pár nél­küli, mert az özvegységre jutott gólya tud magának hitvest szerezni, ha mindjárt messze országokat kell is bejárnia érte. A nép persze nem szívesen vesz ilyenről tudomást, mert szeretné kedves vendégének becsületét mocsoktalanul megőrizni. De hogy a nép sem bízik vakon a gólya hitvesi hűségében, azt bi­zonyítja a „gólyatörvényszék“ meséje. Sok helyütt ugyanis azt tartják, hogy a házasságtörésen ért gólya- úrasszonyt férjeura bölcs, öreg gólyákból álló ítélő szék elé állítja, hol a vád, védelem és tanuk meghallgatása után néha halálos Ítéletet hoznak. Még ma is nemegy közkézen forgó könyvben megtalálhatjuk a gólya- itélőszék jeleneteinek részletes leírását. Sok helyen azt tartja a nép, hogy lúd- vagy hattyutojást csem­pészve a gólyafészekbe, meg lehet bontani a házas­pár jó egyetértését. A férj ugyanis észreveszi, hogy valami idegen holmi került a fészekbe, különösen ha már kikeltek a kicsinyek és felszarvazottsága tudatá­ban éktelen dühre gerjed. Ha maga meg nem öli nőstényét, törvény elé viszi s bevádolja, hogy meg­csalta idggen állattal, gúnárral, vagy hattyúval. Az egyhangú itálet: halál. A gólyatörvényszék históriája persze mese. Mo­dern megfigyelők mitsem tudnak róla, legföljebb any- nyit említenek, hogy a költözés előtt összeverődő gólyák beteges vagy sérült társukat kiverik maguk küzül, vagy csőrükkel agyonvagdossák. A gólyák hitvesi hűsége, bár néha valóban megható jelensé­geket mutat, még sem oly szép és tiszta, mint azt sokan hiszik. Nem jobbak ők sem a Deákné vászná­nál. Hogy nem látni „özvegy“, magános gólyát, an­nak egyszerűen az az oka, hogy a gólyáéknál nem nehéz a házasság, s az özvegy hamarosan pótolja el­vesztett jobbik felét. Eszébe sem jut „elemészteni magát.“ ISMERETEK-TÁRA. Az időjósló növények. Hanusz István Írja az Időjárás legújabb számában : Ha a levegőben nagy a páratartalon, fölemeli bugáját a réti lóhere, szirmait összerakja a tikszem, a köröm­virág, a hajnalka; csavaros termőjüket egyenesre nyújt­ják a vadzab és a gólyaorr. Nagy Imre azt mondja a Tudományos Gyűjtemények 18ig-ik évfolyamában, hogy „a növények közül némelyek, minekelőtte esni kezd, a virágaikat megnyitják, példának okáért a varjufű, a Csaba-ir (a Pimpinella.)“ Újabb megfigyelések ellenben úgy szólnak, hogy a pirosvirágu Pimpinella bezártan tartja virágait eső közeledtekor derült időben is, ezzel a magatartásával öt, tiz, sőt huszonnégy órával előbb is megjósolja az esőt. A lóherefélék mind összefogják hármas levélkéi­ket s velők a szárat ölelik át, ha eső közelit. A gyermek­lánc bóbitagömbjei teljesen épen maradnak, ha szép időt várhatunk ; eső közeledtével pedig szét hullanak, mint az oldott kéve. A takácsmácsony azért kapta régente a Vénusz-fürdője nevét, mert tartós, igen száraz időt jelent be könyezésével. (Némely helütt Vénusz- könyének is hívják) Időjósló a vadzab és a kis hajnalka. Párával telt levegőben a vadzab szálkája vizet vesz föl, attól meg­duzzad és kiegyenesedik; a hajnalka ellenben a viz fölvétele folytán elernyed és összecsukódik. így tesz a

Next

/
Thumbnails
Contents