Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-09-06 / 35. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÓ 277 — így zeng, igy dalol, igy ir a magyarok költője — Arany János. Csudás barátság! Szép, nagy lelkek találkozása. Magyaroknak, sokat szenvedett magyaroknak vigasztaló barátság! Hogy ilyen magyar érzéssel, ilyen magyar lélekkel él tovább a nagy nádor nagy unokája... , * * * És mikor lelkesedéssel e sorokat irom, mikor szemem pilláján az öröm könycseppe rezeg . . mégis ... mégis keserűség cseppje vegyül az én hazafias örömömbe. Királyi hercegi tett e szobor. Sűrűn szaporodó szobraink mind... mind igen felemelő, szép dolog. De érti-e a magyar nép milliója és milliója az eszmét, amit e szobor, e szobrok kifejeznek? Mert ez a fő !... Lehorgasztom fejemet és nagy búsan hallgatok. Mert a szobrok kidőlhetnek, a szobrokat elrabolhatja az ellenség, az idő... de ha a költők eszméit, érzéseit egyszer szivébe ragasztja a magyar nép... ha megérti ősi dicsőségről, jelen és jövendő nagyságáról szóló dalait... azt még a legnagyobb vihar, ellenség sem tépheti ki. A magyar nép olvas. Jobban, mint valaha. Általánosabban ? De mit olvas? Ismét hallgatok nagy busán. Lehajtom fejem és lelkemre szomorúság borul. Mit olvas! Édes, jó Istenem, mit olvas? Szennyiratokat. Olyan Írásokat, hol múltúnkat, hőseinket, dicső elődeinket gúnyolják, kipellengérezik. Igaz költőinket nem olvassa. A magyar nép még nem ismeri igazándiba sem Aranyt, sem Petőfit, sem Tompát, sem Vörösmartyt. Mennyi és mily idő kell még ehhez! Lám a külföldön, más nemzetek ismerik az ő költőjüket. Ott vannak családi tűzhelyeiken a költők művei. A legszegényebb ember is ... olvassa nemzete költőjét. Mikor olvassa, mikor ismén meg ami népünk! Ide vigyázzatok néptanítók! Nektek kell még egyszer meghódítani ezt az országot — nagy költőink számára. Királyi herceg dicső példával megy elől. Herceg és költő egymás keblére borultak. Most következzék az a gloriás jelenet, mikor Nemzet, népmillió és költőink borulnak egymás kebelére. ISMERETEK TARA. A ceruza története. Az irás mesterségében oly nagy szerepet játszó ceruzának, plajbásznak, körülbelül kétszázötven éves múltja van. A rómaiak és görögök még nem ismerték. A rómaiak úgy használtak ólomkorongot; a praeductal-t, pergamenjeik vonalozására, de Írásra nem alkalmazták. A' IX. században az olaszországi rajzolóművészek használták először a paeductából készült vékony ólompálcikákat. Ezeket az ólompálcikákat akként készítették, hogy forró ólmot fedőnádba öntöttek és lehűtés után a nádból kifejtették. Hogy a lehűtés gyors legyen, a nádszálat vízbe állították s úgy öntötték bele a megolvasztott ólmot. Később az ólompálcikákat ki se vették a nádból, csupán a végét hegyezték meg. Minthogy a nádat nagyon nehéz faragni, a nád helyett fát használtak. Fapálcikák belét tüzes dróttal kiégették és ólmot öntöttek bele. A XIV. század vége felé az ólmot ónnal keverték, még pedig két rész ólomhoz egy rész ónt adtak és igy összekeverve olvasztották meg. I!y- formán a papirosra irt betűt és rajzot könnyebben lehetett kitörölni, eltávolifani. Ezzel az ólom-ónkeve- rékkel készült szerszámmal rajzoltak a leghíresebb rajzolók, igy Dürer, Holbein és mások. Azonban 1665-ben az angolországi Kumberland grófságban, Borrowdaleben grafitot fedeztek föl, amely rajzolásra és Írásra kitünően bevált. A grafitot óvatosan repesztették a bányákban, négyszögletes, vékony rudakra fűrészelték és fapálcikákba foglalták. Kezdetben ezeknek a belsejét is tüzes dróttal fúrták ki, vagy pedig két darabból készítették és a grafit helyét kivájták vagy kiégették és igy tették bele a grafitrudacskát. Hogy ide-oda ne mozogjon, a grafitot megenyvezték és úgy ragasztották bele a fába. Kezdetben a grafit-irón a legdrágább irószerszám volt, mert egy font grafit száznyolcvan koronába került. Azonban a tiszta grafit Borrowdaleben hamar kifogyott és igy kénytelenek voltak a tisztában anyagot is fölhasználni. Az illető anyagot megőrölték, kénnel, enywel vagy vizahólyag-oldattal keverték és igy összenyomva pálcákká alakították. Ilyen anyagból más országokban. Francia- és Németországban is kezdtek ceruzát gyártani. Stein faluban Nürnberg mellett több mesterember foglalkozott ceruza-készítéssel. Ezt bizonyítják az 1726. évből származott templomi könyvek, amelyeket steini ceruzával Írtak. A ceruza-ipar csak 1761-ben kezdett fölvirágozni, amikor Faber A. W. Steinban gyárat alapított. Néhány év múlva, 1766-ban Cornsfeld gróf Setten- bachban szintén alapított ceruza-gyárat. Majd később, 1795-ben Hardtmuth J. cég Budweisban megalapitotta ismeretes gyárát, amelyben a különböző keménységű ceruzát készítik. A grafitot iszapolják és különböző mennyiségű anyaggal keverik, ami által puhább, vagy keményebb lesz, ezután erős nyomással összetömöri- tik. Ez eljárással a Németországban készült ceruzát teljesen fölülmúlták és a használatból kiszorították. Csak i8iő-ban a bajor kormány támogatásával alakult egy uj ceruzagyár Obernzellben, amely szintén különböző keménységű ceruzát készít. Az állami ceruzagyár később 1821-ben Rehbach tulajdonába ment át. Grafitbányák fölfedezése után más országban is alakultak iróngyárak. A ceiloni grafitot a Fa- bér-cég vásárolta meg, a kanadait az Egyesült-Államok dolgozzák föl. Legújabb időben Nürnbergben négy-ötezer munkás foglalkozik a gyárakban a különféle szinü ceruzák készítésével és évenként háromszáz millió ceruzát gyártanak kilenc millió márka értékben. Hazánkban is alakult ceruzagyár, amely a külföldi gyártmányokat igyekszik kiszorítani. A mész és a kő ára régente. Milyen ára volt hazánkban hajdanta a másznék és a kőnek, arról a következő levél tanúskodik, melyet Nádasdy Tamás nádorhoz kasznárja, Udvary György irt 1556 április 15-én. A levél igy szól:
