Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)

1908-01-19 / 2. szám

10 MAGYAR FÖLDMIVELŐ szenvedtek. Sok ember csak úgy bírt hazamenni, ha talpára kötötte a zsebkendőjét. — Nagy hóvi­harok Oroszországban. Moszkvában borzasztó hóviharok voltak és a hideg 39 fokig emelkedett. A vasúti forgalom több napon át teljesen szünetelt. Perm közelében egy gyorsvonat befagyott. Az uta­sok borzasztó kínokat szenvedlek. — A háborgó Vezúv. Rómából Írják: A Vezúv kráteréből erős füstoszlopok szállnak fölfelé, amelyeket az a körül­mény idéz elő, hogy az esővíz egészen a tűz helyéig átszivárgót!. A hegy füstölgése nagy nyugtalanságot okoz a lakosság között. Mire való az a sok katona? Most, hogy minduntalan katonai kérdé­sekről, meg fizetésekről van szó, lapunknak egyik hű olvasója azt Írja, hogy azt monda- nók meg már egyszer, hogy: mire való az országnak az a sok katona? Szeretjük az egyenes, nyílt szivü embert, a ki kendőzetlenül kitálalja a magáét, hát meg is embereljük a felelettel. Meg ám készséggel, mert jól tudjuk, ta­pasztaljuk, hogy egy idő óta ezt a nótát fújják a népboldogitók is, már hogy t. i. a katonaságra épenséggel nincsen szükség! A magyar gazda meg bizony nagy szí­vesen hajlik erre a gondolkozásra. Mert h a felnőtt, é^cVzséges fiút például épen akkor viszik katonának, mikor a kis gazdaságnak a legnagyobb szüksége volna a kisebbik gaz­dára — hát az meglehetősen rosszul esik. Csakhogy az okos, értelmes ember to­vább lát az ökör szarvánál! A katonaságra éppen olyan szüksége van az országnak, akár az orvosra, papra, ügy­védre, tanítóra, iparosra, földmivesre! Vagy talán még nagyobb! Mert a katonaság arra való, hogy az országnak állandó békéjét biztosítsa. E béke nélkül nincs oszág, nincs nemzet! A katonaság megőrzi a hazát a külső s ha léteznének — a belső ellenségektől. Ha nem volnának erős ás bátor fiaink arra, hogy jó katonákká válljanak, egy napig sem ma­radhatnánk nyugodtan. Jönne az ellenség, elvenné országunkat, szabadságunkat, nyel­vünket és vagyonúnkat. A magyar népnek úgy kellene táncolni, a mint ellenségünk muzsikálna. De hát ki a mi ellenségünk? Mi nem bántunk senkit, hát minket se bántsanak. Maradjon mindenki a maga országában. Ki a mi ellenségünk? Mindenki, még saját szomszédaink is. A népek és nemzetek sohasem elégesznek meg azzal, a mijök van. Mindig többet akarnak. És ezt a természetüket nem is igen ta­kargatják. Látszólag békeséget [mutatnak, de azért farkas szemet néznek reánk. Úgy ért­jük ezt t. i., hogy mikor farkas koma olyan támadási szándékkal van, hát villog a szeme. Így villog mellettünk és körülettünk az egyes országokban millió katonának a fegyvere, és áhítozik reánk a temérdek ágyú torka, mint­egy azt mondva: „Védd magad, mert meg­eszlek!“ Az az más szóval, hogy egy kis gondol­kodni valót is adjak; a mai nap van pl. a németnek vagy egy és fél millió, az orosz­nak még sokkal több katonája. No atyámfiai, hát mit szóltok ehhez? Ölbe rakott kezekkel nézzük ezt, vagy akkor ragadjunk majd kaszát, kapát, mikor a hátunk mellett püfög! Persze, hogy ezt nem tesszük! A mi királyunk is ember ám a talpán, a magyar nép sem ijjed meg egy könnyen. Azt mondja a mi királyunk: Hű alattvalóim, adjatok nekem derék fiukat, hogy megvéd­hessetek benneteket, gyermekeiteket és va- gyonatokat. Tudom, hogy verejtékkel kere­sitek a garast, de ezt is csak úgy tehelitek, ha békeség van. Értse meg tehát minden magyar ember, hogy a katona ki királyát, hazáját szolgálja éppen olyan hasznos tagja nemzetének, mint a földmives, a ki ekével teljesiti hivatását. A munka jutalmazása. A földmivelésügyi miniszter minden évben na­gyobb összeget szokott jutalmul kiosztani oly gaz­dasági cselédek között, kik hűséges és példás visel­kedés mellett huzamosabb időt töltenek egy munka adónál, valamint olyan gazdasági cselédek között, kik megbízhatóságukkal, szorgalmuk és józanságuk által munkatársaik között kiváltanak. A múlt évi jutalmazások most nyertek befejezést és az ez alka­lommal összeállított kimutatásból látjuk, hogy az 1907. évben 215 gazdasági cseléd részesült 17,450 K. és 117 munkás 10,250 K, összesen tehát 332 gazda­sági alkalmazott 27,000 korona jutalomban. Elismerő oklevelet nyert az 1907. évben összesen 343 gazda­sági alkalmazott; a 40 évi hű szolgálatért adomá­nyozandó diszéremmel 42 cseléd és munkás lett kitüntetve. Legelső kitüntetésben ketten részesültek, neve­zetesen : Pap György gerjeni majorgazda a koronás arany érdemkerészttel, Szabó Márton nagycenki gazdasági cseléd pedig az ezüst érdemkereszttel lett a földmivelésügyi miniszter előterjesztésére ő cs. és kir. apostoli kir. felsége által kitüntetve. Ugyan-

Next

/
Thumbnails
Contents