Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)

1907-02-17 / 7. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ 55 e zsákot az ugorkás hordóba az ugorkára fektetik. A mustár ellensége lévén a penészgombáknak, azok az ugorkákon nem fognak megtelepedhetni. Elsárgult fehérnemű fehér szinü lesz, ha sa­vóba tesszük s még pedig az erősebbet 48. a fino­mabbat 24 órára, azután szappannal langymeleg vízben kimossuk és kicsavarva jól megszáritjuk. Ha előszörre nem tisztulna meg a fehérnemű, úgy az eljárást meg kell ismételni. A gyertyacseppek ruhából való eltávolí­tása. Általános szokás a gyertyacseppeket a ruhá­ból úgy kivenni, hogy azokat itatópapirrral lebont­ják és tüzes vasalóval addig vasalják, mígnem tisz­tának látszik. Pedig ha a ruhát por éri, újra látszik a folt, a mely kefélés által sem múlik el. Legjobb szárazon kezeinkkel kidörzsölni a gyertyacseppeket (és nem felolvasztani azokat), közben kefélni, és a mi csekély homályos folt visszamaradt, azt borszesz- szel, melybe egy darab flanelt mártunk, tisztítjuk ki. MI ÚJSÁG? — Rudolf trónörökös halálának évfordu­lója. E hó 7.-én volt 18 éve, hogy a mayerlingi gyászos tragédia gyászba boritotta az uralkodó házat és a nemzetet. A szomorú évforduló alkalmával Őfelsége meg­látogatta a családi sírboltot és hosszasan imádkozott a szerencsétlen véget ért trónörökös koporsója mellett. Mint minden évben, az idén is elhalmozták koszorúkkal a ko­porsót, melyben a király és nemzet reményének tetemeit tették örök nyugalomra. — Királyok emléke. Az egri keresztény ipa­roskor legutóbbi közgyűlésén elhatározta, hogy márvány­táblát fog állítani a két árpádházi király, Imre és III. László emlékének megörökítésére, akik Egerben tértek végső pihenőre és a várbeli székesegyház sírboltjában nyu- gosznak. A leleplezést nagy ünnepségek között fogják meg­tartani augusztusban. — Nagyidök tanúja. Barsy József nyugal­mazott magyar királyi sótáros, volt 48-as honvédhadnagy 74 éves korában Budapesten meghalt. Barsy 1848-ban Perczel, Dembinszky és Görgey vezérlete alatt szolgált és több ütközetben vett részt. Kossuth Lajos neje Figyelmesi ezredeshez küldte ki proklamációkért s ezért tizenkét évre a josefstadti várban eltöltendő fogságra Ítélték, melyből amnestia utján hat évet elengedtek. — Muzsályi és vitt- nyédi Vitlnyédy Sándor, volt 48-as honvéd február 8.-án hetvenhárom éves korában meghalt Szombathelyen. A megboldogult mint gyermekifju állt be a honvédek közzé. — Gleniczky Jakab róm. kát. tanító, 48-as honvéd, meghalt nyolcvanhárom éves korában Szepestölgyesen. A megbol­dogult veterán-tanítónak a branyiszkói ütközet alkalmával fontos szerepe volt. Ő volt ugyanis az, aki a csatatéren elesett honvédtársait a korotnoki közös sirba helyezte és ezt élete utolsó napjáig gondozta. Ötvennégy évig tanitós- kodott hazafias szellemben. — Siketnémák felvétele. A siketnémák körmöcbányai intézetének igazgatósága közhírré teszi, hogy a jövő 1907—8-dik tanévben párhuzamos I-só osztályt nyit, miáltal harminc 7—10 éves siketnémá gyermek felvétele válik lehetővé. Kincstári alkalmazottak (bányászok, állami vasgyári munkások) gyermekei ingyen vétetnek fel, szegény szülők gyermekei pedig segélyben részesülnek. Folyamodni kívánóknak az igazgatóság felvilágosítást nyújt a felvétel körülményeiről és a szükséges nyomtatványokat díjtalanul megküldi. — A miniszter leánya mindenes cseléd. Oie Hansen, a dán földmivelésügyi miniszter azelőtt époly egyszerű gazdálkodó ember volt, mint akármelyik más dán földmives, van egy leánya is, aki már abba a korba jutott, amikor a szülőknek gondoskodni kell gyermekük jövőjéről. Hansen ő excellenciája azonban nem a párizsi tudományos egyetemre vagy valamely előkelő nevelőintézetbe küldte gyermekét, hanem útiköltséget adott neki Berlinig, ahol most egy szegény magánhivatalnok házában mindenes cse­léd. A kegyelmes miniszter leánya most súrol és takarít. Uj gazdakör. A tapolcavidéki gazdaközön­ség népes értekezleten mondta ki a Tapolcavidéki gazdakör megalakulását. A körnek 300 tagja van. Elnökké Forster Eleket választották meg. — Lóháton a bálteremben. Debreczenben sokat beszélnek az emberek két huszárhadnagyról, akik e hó 9.-én szombaton éjjel belovagoltak a Bika-szállóban rendezett álarcosbál közönsége közé. E bálon a közönség nagy része álarcban szokott megjelenni, de mert a bál zártkörű, mindenkinek belépése előtt le kell vetnie álar­cát és csak akkor mehet be álarccal a bálba,' ha megálla­pították kilétét. Ugyancsak a Bika-szállóban szoktak össze­gyülekezni a 16. számú közös huszárezred tisztjei, akik ott vacsoráznak. Most két huszárhadnagy, Wodiáner báró és Baich Vilmos báró, továbbá egy méntelepi hadnagy, akinek Manivovszky a neve, elhatározták, hogy csikósnak öltözve lóháton mennek a bálba. A mikor megjelentek, tiogy be­lovagoljanak, az órtálló rendőr jelentést tett tervükről a rendezőségnek, de ezalatt a két huszártiszt már bejutott a bálterembe. A méntelepi hadnagyot már nem eresztette be a rendőr. A két huszártiszt úgy tervezte, hogy háromszor körüllovagolja a termet. Egyszer körül is lovagolták, de ekkor egy rendező kérésére, hogy hagyják abba a dolgot, a mely nagy zavart és ijedtséget keltett, különösen a nók körében, eltávoztak. Úgy hírlik, hogy a debreceni rendőr­főkapitány feljelentette az illető huszártiszteket a 16. huszárezred parancsnokságához. Halálos zuzódás. Sarkadi János nag\T- károlyi lakos Zoltán nevű 2 hónapos gyermeke Genesen a szülői házban a bölcsőben feküdt, egy 3 éves gyermek pe­dig a bölcsőt felborította, minek következtében a gyermek kiesett és agyhártya-véredény-repedés által okozott agy­vérzés következtében meghalt. — Megették a farkasok. A minap a halmii hegyen az ott lakó erdőkerülőt rendkívül megcsonkított állapotban találták meg. A külsó jelekből következtetve, a hazafele tartó erdőkerülőt farkasok támadták meg, kiből csupán a fej és a végtagok maradtak meg, ellenben a zsi­geri részt a fenevadak elhurcolták. — Megfagyott cigánymuzsikusok. Rozs­nyóról jön e hir: Gazsi Károly, Lajos és János cigánymu­zsikusok Sajóréde községból Dobsinára indultak lakoda­lomra. A határban hóvihar érte őket s mind a hárman megfagytak. — Mennyi korom hull a fővárosra. Köz­ismert dolog, hogy Budapesten annyi gyár van, hogy a kéményeikből kitóduló füst egészen megrontja a főváros levegőjét. Legutóbb az iparegyesületben előadták, hogy Budapestre a gyárkémények füstjéből évente körülbelül 13 ezer métermázsa korom hull. Oly óriási mennyiség ez, hogy nem lehet csodálkozni, ha senki sem dicséri a fővá­ros levegőjét. — A natrv viláe-ból A tél sPany°lor8záS­® ' ban. Egész Spanyolor­szágban óriási hóesés volt. Madrid utcáit vastag hótakaró borítja. A hóesés miatt sok forgalmi zavar támadt. A nagy hideg a Földközi-tenger partjain levó narancsfákat tönkretette. — A halálbüntetés eltörlése Montenegróban. Cetinjébül Írják: hogy Nikita fejedelem az uj kormány tagjaival hosszasan tanácskozott és kijelentette, hogy a ha­lálbüntetés eltörlését kívánja. A kormány tagjai helyeselték a fejedelem álláspontját, mire a fejedelem megbízta Sero- vics igazságügyminisztert, hogy a halálbüntetés eltörléséről szóló törvényjavaslatot terjeszsze a képviselőház elé. — Háromezer liba a zlmonyl állomáson. A zi- monyi rendőrség a vasúti állomáson körülbelül háromezer darabra terjedő libaszállitmányt kobozott el. A szállítmány szerb származású és a határzárlat miatt ki van tiltva Ma-

Next

/
Thumbnails
Contents