Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)

1907-12-22 / 51. szám

magyar földmi velő 419 — Most megyek Pestre, első dolgom lesz, hogy föl­keresem a fiát. írja ide a noteszomra a nevét, hogy a fiú elhigyje, hogy itt jártam. Az öreg Német erre gyanultanul alápingálta a nevét arra az összehajlitott fehér lapra, a melyet Bányai Antal a noteszára helyezve elébe tett. Pár nap múlva 800 korona értékű diszkötésii könyveket kapott Morvát Jenő és társa budapesti cégtől. Mivel az öreg nem vette át a küldeményt, a cég beperelte. A per folyamán Német megesküdött arra, hogy ó könyvet soha nem rendelt Bányainál. Erre aztán megindult a büntető eljárás Bányai Antal ellen magánok- irathamisitás bűntettéért, mert az a lap, a melyre furfang- gal ráíratta Némettel a nevét, egy megrendelő lap volt. A szakértők is megállapították, hogy az aláírás Német Mihály kezétől származik ugyan, de Bányai a megrendelő lapot úgy hajtotta össze s úgy tette Német elé, hogy ez abban a hiszemben volt, hogy tiszta lapot ir alá. Ennek az össze­hajtásnak nyomai a megrendelő lapon még most is meg­látszanak. A bíróság azonban, tekintettel arra, hogy Bányai Antal mindvégig azt vitatta, hogy Német a megrendelést nála csakugyan meglette, Földes Árpád dr. védelme után a könyvágenst felmentette. Hát miért tettük mi ez esetet ebbe a rovatba. A Hétről-hétre cimü rovatba. Mert amit itt elmondottunk, olyan esetek hétről-hétre történnek. Falvakban és városok­ban egyaránt. De azért világért se essék szó a kereskede­lemnek tisztességre való dolgokról, mert akkor a ke­reskedők lapja azonnal tüzet kiabál, hogy itt - zsidó üldö­zésről vagyon szó. Külföldön. Az amerikai elnök választás még súlyosabbá teszi a közgazdasági válság ál al okozott nyomasztó bizonyta­lanságot. Kétségtelen, hogy Roosevelt, a mostani elnök többé nem lép fel. Ragaszkodik ahhoz a gyakorlathoz, hogy egy elnök se legyen székében két ciklusnál tovább. Egy bizonyos, hogy az amerikai milliomos urukra nehéz idők következnek. — Huszonnégy bányász halála. A Pennsyl- vánia állam Monogahela-völgyében levő nagy bányák egyi­kében, a Fayette Cityhez közeli Naomi-tárnáben december elsején, vasárnap, egy munkás állítólagos vigyázatlansága következtében bányalégrobbanás történt s a tárna azon részében levő valamennyi munkás áldozatul esett. Nagy szerencse, hogy vasárnapi nap lévén, nem folyt a ren­des munka, különben háromszáz körül lett volna az áldo­zatok száma, mely igy is 45-re rug. S a 45 áldozat közül a hivatalos vizsgálat adatai szerint 24 a magyar. A szeren­csétlenséget állítólag az okozta, hogy egy olyan bányász aki életében először szállt alá a föld mélyébe, nyitott égő lámpával ment be a tárnába. Más verzió szerint az illető munkás több társával együtt részegen ment le a tárnába s igy okozta ittas fővel a szörnyű szerencsétlenséget. A men­tési munkálatokat természetesen rögtön megkezdték, de a mérges gázok folytán ez a munka nehezen ment s jó időbe került, mig sikerült az első holttestet felhozni Azzal a szakértő mérnökök rögtön tisztában voltak, hogy elevenen senki sem maradhatott a rettenetes robbanás folytán. — Portugáliában nagy baj van. Olyan komoly baj, hogy könnyen nemzetközi bonyodalom válhatik belőle. Tőlünk bár távol van a kis Portugália, de az ott kiütő nyugtalan­ság megváltoztathatja az államformát és igy Európára is hatással lehet. — A király állapota. A király állapota állandóan kedvező. A hetekkel ezelőtt átszenvedett betegségnek min­den nyoma hiányzik. Ő felsége életrendje megint ugyanaz, ami betegsége előtt volt. Napról-napra sétautat tesz a schön- brunni kastély-kertben és csak akkor séták a folyosón, ha nagy köd áll be. Hangulata, étvágya és álma kitűnő, a színe friss és egészséges. — Járványok Szatmaron. Szalmáron a polgármes­ter a járványszerüen fellépett tífusz, vörheny és difteritisz miatt az összes iskolákat január hó 7-éig bezáratta. Nem kevesebb, mint négyezer tanuló hagyta el a különféle inté­zeteket. A megbetegedések száma nagy; a halálozások számaránya is jelentékeny. — Adófizetés a postatakarékpénztár utján. A postatakarékpénztár régi tervét akarja megvalósítani a kor­mány. Arról van ugyanis szó, hogy az adót a jövőben a postatakarékpénztár utján is lehessen fizetni. Ez az intéz­kedés igen megkönnyítené és meggyorsítaná az adófizetést, mert most igen sokan azért nem fizetik pontosan az adó­jukat, mert az adóhivatalok adminisztrációja boszantóan lassú és nehézkes. Ha ez a terv megvalósul, akkor a pénz­tári készleteket ezentúl a postatakarékpénztár fogja gyü- mölcsöztelni, melynek egész ügykezelését újjá fogják szer­vezni. A kormánynak az a terve, hogy az újítást az adó­reformmal egyidőben lépteti életbe. — A csoda háziasszony. Bécsben olyan eset történt, mire Budapestén nem volna eset. Bécs ottakringi kerületé­ben néhány héttel ezelőtt nyolcvanhárom éves korában meghalt a Rückert-utca 3. számú kétemetetes bérház tulaj­donosnője, Kloger Mária asszony. Derék, jószivü matróna volt és a legjobb egyetértésben élt házának összes lakás­bérlőivel. Amikor beteg volt, bérlői ápolták, szép sorban, fölváltva, mindennap más. De még az a gondos ápolás sem tudott kifogni a halál nagy hatalmán. Az anyóka meghalt. Eltemették, megsiratlák, azután felbontották a végrendele­tét, melynek tartalma igen rövid volt, de mégis nagyon sokat mondott; házát a lakásbérlőknek hagyta örökségül. A lakók többnyire szegény munkás emberek. — Áldás a vonaton. Vestfáliában robogott a vonat mikor egy asszonyt szülési fájdalmak fogtak el. Nem is tartott valami sokáig a dolog, a gólya három aprósággal kedveskedett a derék asszonyságnak. Utazott éppen a vo­naton egy katholikus pap s ez mindjárt megkeresztelte a kisdedeket, mig az utasok közül keresztapa, keresztanya is került, a többiek meg gazdag ajándékokkal kedveskedtek az anyának. Még a szigorú vasúti fiskust is meghatotta a bő istenáldás. Ingyen szállította haza az apróságokat. — Ütni-vágni kell ezt a csordát... ! A szocialis­táknak nagyon rosszul mehet a dolguk a derék s józan földmivelő nép között — Írja a Néplap - mert lapjukban nagyon el vannak keseredve a falusiak ellen s a szocialista újsága fönti szitokra szánta magát. Már csak »baromi csor­dának« mondja a tisztességes löldmiveló népet, melyről igy ir a megvadult újság : »Micsoda átok verte meg — Írja — azt a nagy tömeget, mely a mezőkön tengeti nyomorú­ságos életét, hogy ennek a testét verhetik bottal, korbács­csal, föl nein eszmél!? Beszélhetünk neki éjjel és nappal, belemagyarázhatjuk a legsúlyosabb igazságokat a hasába és a gyomrába, nem ér neki semmit. Micsoda nép ez ? Hát kivert ebből a butaság és a nyomorúság minden más ér­zést? Hát ezt a népet épenséggel nem lehet megmenteni a a nyuzástól soha? Hát ez barom akar lenni most és mind­örökké? Mikor ezt a rettenetes és utálatos közönyt látjuk, mely a földmunkásokat hatalmába ejtette, bizony önkénte­lenül azt gondoljuk: ütni, vágni kell ezt a csordát, mert ennek csak az a kedves« ... — Százkilenc éves asszony. 1798-ban született Duna-Szerdahelyen Lustig Katharina asszony, aki a minap halt meg Bécsben a fiánál. Famíliájában csakúgy grasszál- hatott az egészség, mert anyai nagyanyja 113 évét élt, aty­jának az anyja 110 évet Egyik fivére 91, a másik 90 éves korában halt el. Az elhunyt 19 éves korában egy tabi sze­gény zsidóhoz ment nőül. Legidősebb leánya 85 éves s Bu­dapesten él. Fia 77 éves s ma is cipészkedik. Szobafestő fia 75 éves. Férjét házasságuk 75-ik éve után vesztette el s az is 105 esztendőt ért meg. — Kuruzsló földbirtokos. Sok baja volt már Magyar István földbirtokosnak kuruzslás miatt. Több Ízben a bíró­ság elé is került, de úgy látszik, még sem akar búcsút mondani veszedelmes »mesterségének«. Most özvegy Vörös Lászlóné följelentése alapján indult meg ellene a vizsgálat. Az asszony elmondotta, hogy a férje májbajban és vizibe- tegségben szenvedett és a klinikán ápolták. Vörösné ezalatt azt hallotta, hogy Magyar István minden bajt sikeresen gyógyít. Erre az asszony férjét elvitte a klinikáról és Ma­gyar Istvánra bízta a beteg gyógyítását. Magyar mindenféle orvosságot hordott a beleguek s az asszonyt folyton azzal biztatta, hogy Vöröst kigyógyitja a bajából. A férj aztán tegnap reggel meghalt. A rendőrség lefoglalta a veszedelmes orvosságokat. ___________________________________________ Le gközelebbi számunk 1908 január 12.-éu jelen meg !

Next

/
Thumbnails
Contents