Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-11-03 / 44. szám
351 MAGYAR FÖLDMIVELŐ gazdálkodni. Vájjon igaz-e az? Lássuk csak a dolgot közelebbről. Én azt állítom, hogy kártékony féreg volt mindig annyi, mint most van és olyan időszakosan tett kárt is, mint a miként most teszi, de hogy akkor a kártevő nagy számát, nagy kártételét nem vették észre, az azokban a régi jó viszonyokban rejlett, amelyek miatt a gazda akkor nemcsak a kártékony rovarra, de sok másra sem hederitett. A régi gazdálkodásunk egyszerű és olcsó volt; nagy területen, kis munkával, kevés számítással, de nagy haszonnal dolgoztunk s igy meg volt a bő jövedelem is. Ma már vége ennek. Akár kis, akár nagy területen gazdálkodjék valaki, nagy munkával, nagy pénzbefektetéssel dolgozik s ugyancsak számítja, hogy földje, munkája, befektetett pénze mit jövedelmez? Hajdan a föld olcsó volt, nem volt rajta annyi a közteher, mindenféle adó, olcsó és elég volt a munkaerő és nem kellett annyi pénz- befektetés, mint mai nap. A változott viszonyoknál fogva ma már majdnem úgy vagyunk, hogy most a 25—30 holdnak ugyanannyit kell jövedelmeznie, mint a régebbi időkben 80- 100 holdnak. így tehát drágább a föld. Hogy pedig biztosan jövedelmező is legyen, megkívánja a javítást. A vizszabályozás, csatornázás, alagcsövezés és a velejáró állandó költség, mind nagy terhet ró a földre. Ezután van soron a munka: már ez sem lehet a régi. Itt is tökéletesebb szerszám és gondosabb kéz kell, amely szintén már nem a régi és semmi esetre sem olyan olcsó. Ez utóbbi ismét maga után vonja a gépet, melynek munkája olcsó és biztos s ami a fő, amely nem mondja fel a szolgálatot soha sem. A szántó gőzgép, a vetőgép, az aratógép, a cséplőgép, mind pénzbe kerül és drágítja a munkát. Azután következik a biztosítás jég ellen, tűz ellen. Mind az uj korszak kiadása csak azért, hogy ami megterem, az meg is maradjon! Nagyapáink, sőt még apáink mindezt nem ismerték. Azután, nem szólok én meg senkit, de igaz, hogy a magyar birtokos és a gazdaember sohasem költött annyit, mint most. Apáink urasan és jól éltek, de egyszerűen éltek a portájukon s a kisgazda a maga szerény hajlékában beérte azzal, amije volt. Ma szűk nekünk a porta, idegen ország, távoli világ kell nekünk s a gazdaember már jobban ismeri a távoli tájékot és annak festett cifra, de nyomorult világát, mint a maga közvettetlen környékét! A rohanó idők hatalma ezt is, azt is magával ragadja és nagyot könnyít a zsebén és súlyos terhet ró a földre, amelynek a megürült zsebet meg kell töltenie .... Mindezt fedeznie kell a földnek. Ilyen körülmények között, amikor a gazda napról-napra szemmel tartja a vetését, amikor napról-napra bízva a jövőben, számit, hogy mit hoz e föld, nem csoda, ha szemét jobban kinyitja és jobban figyeli, hogy vetésében mi történik? Apánknak talán nem okozott gondot az, ha vetésének fele nem nőtt úgy, mint kellene, vagy ha tavasszal ki is pusztult, holott nekünk már gondot ad ősszel a vetés első sárguló töve, mert hajh’! már ez az egy tő is azt jelenti, hogy egy vagy két kalásszal szegényebb lesz az aratás és ennyivel kevesebb lesz a szem a zsákban. Ebből tehát világos, hogy mai nap, amikor a gazda tanultabb is és amikor annyi teher és gond nyomja, hamarébb veszi észre a vetést fenyegető vagy már bántó első férget is, holott apja, nagyapja nem vette észre még akkor sem, amikor már dandárja is volt. Akkor jutott is, maradt is, holott ma, ha nem jut, nem is marad így lévén a dolog, nem azt kell mondanunk, hogy mai nap a mezőgazdaságban több a kártékony állat, mint ezelőtt volt, hanem azt, hogy a mai viszonyok között a féregokozta kisebb kár is sokkalta súlyosabb, mint milyen súlyos volt ezelőtt a nagy kár. Ebben rejlik egyúttal annak a magyarázata is, hogy miért vallja a legtöbb gazda azt a hitet, hogy a sok kártevő rovar miatt ma már alig lehet haszonnal gazdálkodni és ha segítséget nem kap, akkor kénytelen a gazdálkodással félbehagyni. 'Jablonowski József. mi újság? Halottaink emlékezete. Minden város, minden község határában van egy földdarab. Temető a neve. Az élők városa, községe mellett ott találjuk a halottak csendes tanyáját, a sirkertet. Ez a kis földdarab minden város, minden községnek múltja, talán mondhatjuk: történelme. Mai időben vannak komiszlelkü tudósok, talán inkább tudákos hóbortosok, akik az emberekkel el akarják hitetni, hogy nincsen múlt, nincs történelem .... nincsenek hősök .... apáink, nagyjaink emlékezete üres hóbort, semmit érő rajongás ... No hát halottak napján minden város, minden község határában levő kis földdarab .... a temetők, a sirkertek ugyancsak odakiáltanak ezeknek a nagv- képü tudósoknak: — Mit akartok? Nézzétek itt a múlt. Ezek a temetők, ezek a sírok, ez az emlékezet.... ezek mind a múlt bizonyságai. Ezek a hullámzó emberek, akik ma kijönnek ide hozzánk mind, de mind azt hirdetik, hogy a jelen és múlt kapcsolatban vannak. Hogy a társadalom, a haza, a városok, a községek, még a puszták is nem csak élőkből, de halottakból is állanak. Nem vesztek, nem semmisültek ők meg. Se reánk, se az életre nézve. Feltámadnak mindannyiszor, valahányszor rájuk emlékezünk. És feltámadnak különösen ma, a halottak emlékezésének napján. Mikor a múlt mintegy kiemelkedik a földből és elfoglalja, betölti a jelen, az élő városok, községek emlékezetét. A sírokat nem lehet oly könnyen elfelejteni. Az idő kíméletlen keze is sokáig koptatja, mig egyenlő lesz a földdel. Es az idő viszontagságaival, gyógyító, feledő hatalmával szembeszáll az emberi kegyelet, a szeretet, mely erősebb az időnél és magánál a halálnál is. De nemcsak a kegyelet támasztja fel a temető halottait. A kegyelet egymagában tehetetlen volna. És tartalom nélküli. A hívőket más is összekapcsolja a halottakkal. A viszontlátás szent reménye. A hit, hogy van egy túlvilág, ahol mindazok, kik meghaltak, viszontlátjuk egymást. Soha se’ feledem el azt a síremléket a római temetőben, amelyen egy anya ravatalánál térdepelő kis leány ajkára e szavakat adja a művész : — Kelj fel édesanyám, itt vagyok melletted, már reggel van! Eljön az idő, mondja az írás, a hit, mikor a halottaknak is szólani fog az Ur: — Keljetek fel, már reggel van! Itt vagytok, itt találkoztok egymás mellett.
