Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-02-03 / 5. szám
36 MAGYAR FÖLDMIVELŐ seggel és azonnal megmondja, hol vannak szerződtethető munkások és illetőleg, hogy a munkát kereső munkások hol találhatnak alkalmazást. Erre a dologra a mostani nehéz viszonyok közt különösen fölhívjuk a közönség figyelmét. TÉLI ESTÉK. Az ici-pici nyulak berukkolnak... No már megint azokról a házi nyulakról. Ugy-e bár bátyám-uram, néném asszony, hugom-lelkem, legényifjam — és a többi. Persze, hogy persze ... Még pedig most ünnepélyesen, nagy diadallal... Csak lassan a testtel... Hát mi a fészkes-fülemile történt? Mi? Mert azt el lehet mondani egy szusszantásra. * * * Eddig jó sokáig a szegény ember édes egyedüli vagyona volt az az áldott lelkű — Daru. Ékes, Szőke vagy milyen nevű tehénke. Hej jól lehetett azt fejni, mikor a közmondásba ment, hogy akitől ezt is, azt is ki lehetett szép szerével-módjával szorítani — hát jó fejős tehénnek nevezték. A magyar földre is azt szokták mondani: — Jó fejős tehén. Mert minden telik belőle. Tej, túró, vaj, hús, bőr, szőr, szaru ... és igy tovább. A szegény ember akárhogy is, de mégis hozzájutott egy tehénkéhez. A kis gazda még kettőhöz is. Az ám, de fordul az idő. fordul a világ. Nagy a drágaság. Drága minden, de főleg a hús. Ha a hús drága, azért drága, mert drágák azon jószágok is, amiből a hús előkerül. Éppen most olvassuk, hogy például Pozsonyban, ebben az igazán gazdag városban tavaly 470 ezer kiló marhahússal kevesebbet fogyasztottak, mint előző évben. Hát igy megszorítják a gazdag városban is a husevést. Hát még a szegény városokban és községekben. Nem csak a husevést... de? Eh, jobban tudják azt a néném asszonyék, mint én la. Az újságok napról napra Írják: — A drágaság napról-napra jobban dühöng! — Mi lesz? — Eszünk lóhust. (No már ugyan én nem ) — Aztán jó a faháncs ? — Nem, nem. A jó Isten bizonyára előre látta ezeket az időket. Megteremtette az icipici nyulacskákat. Nem sokat ügyeltek reá eddig. Legfeljebb a gyermekek, meg őket szerető emberek gyönyörködtek fürgeségükben ... kedves félénkségükben. Nem, nem. Nem jön ám a faháncs... Berukkolnak az icipici házinyulak. Hova? A katonasághoz? Nem. Hozzánk, édes mindnyájunkhoz. Bebo- csáttatást kér. Meghúzódik ő akármelyik szegletben. Megél mostoha körülmények közt is. Bőségesen megszolgálja a ráfordított legkisebb fáradságot. Csak fogadjátok be. Aztán kóstoljuk meg a húsát... talán még csemegénk is lehet. * * * De hát hova rukkoltak be? Nem látjuk őket sehol sem. Beszéljen már uram. — Hát beszélek. — Pedig én már erről sokat írtam, beszéltem. Most újra azt mondom, hogy ezek a kis nyulak valóságos hősökké lesznek. — Hősökké ? — Igen — igen. Mert saját életüket áldozzák fel már arra a fővárosban, Budapesten, hogy megszüntessék — a husinséget. — Szép — szép ... — Aztán rukkolnak ők tovább-tovább. Eljönnek hozzánk is. Ide a városokba. Oda a falvakba. A Mezőgazdák Szövetkezete már vágóhelyet kért, amelyet meg is kapott, tetézve ötvenezer koronával, ami a vágóhíd berendezésére fordítandó. A fővárosban tehát már megindul a nyulhus árulás. — Jé, milyen lehet annak az ize. fogja kérdeni ez is, az is. Mig az ember, a kemény nyakú gazda mérgesen néz maga elé és emelgeti jobbra- balra az ő vállait. — Milyen? — Hát én nem ettem még házinyulat, bévallom. De akik kóstolták, azt mondják, hogy kitűnő húsa vau. — No már csak szeretném megizlelni. — Én nem, soha — de sohase’. — Bolond, hát ’iszen a krumplival is igy teketóriázhattak az emberek. Meg itt la nálunk a tengeri halakkal is. — De mi — mindennel ? * * * — Ühm, nem igen fognak azok a jószágok ide mihozzánk berukkolni, mondja rögvest a kisebbik gazda. — Hát mán miért ne rukkolhatnának ? — Istálló kell azoknak? — Persze, hogy istálló. — Telik is most a szegény embernek istállóra. Ne féljenek. Nem kell azoknak valami úri, finyás istálló. Olvasom és hallom, hogy istállóul használhatók régi faládák, nagy hordók, kamarák. Azt írja Vajda nevű nagy házi-nyulpártoló, hogy látott nyultelepeket, hol 200 állat, apraja, nagyja egy juhakolban szaladgált. — Akkor adj uram elébb nyulaklot — vág közbe bizonnyal valaki. — Lassan ... türelem ... nyulat terem. — Láttam tenyésztőket Írja — hol az állatok 90 darab ládában éldegéltek. És igy tovább. Ugy- látszik, meghúzódik ez a kis jószág minden szugolvban. ... Nem is az a célom nekem most, hogy magáról a nyultenyésztésről írjak. Ami újságunk már igazán sokat irt erről. Csak az, hogy ezek iránt a gondviselésszerü jószágok iránt egy kis érdeklődést keltsek. Ez az első. Aztán ha ez meg van... akkor az érdekelteknek lesz vágyuk is... berukkoltatni az icipici nyulacskákat. Bodnár Gáspár. Nyulszivü óriás. Londoni lapok adnak hirt az alábbi mulatságos jelenetről, amely nemrégen játszódott le a do- voresi kikötőben. A dovoresi móló mellett horgonyozott a »Pretória« oceánjáró gőzös, amely már útra készen állt
