Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-10-20 / 42. szám
332 MAGYAR FÖLDM1VELŐ a rizst a legfinomabb búzaliszttel helyezi egy sorba. Látnivaló tehát, hogy ha a rizs kétszer-háromszor drágább is, mint a burgonya, tulajdonképpen még mindig olcsóbb. Kitűnő szájvíz. Némely eledel után az embernek kellemetlen szájize lesz. Ez ellen is van jó és olcsó szer, melyet minden asszony elkészíthet a ház számára. Ha egy narancsnak a héját apró darabokra vágjuk s üvegbe tesszük s reá jó spirituszt töltünk, annyit hogy a narancshéját ellepje, hűvös helyen az erősen bedugaszolt üvegben kitűnő szájvizet kapunk. Ha a narancs spirituszból 10—12 csöppet öntünk egy pohár vízbe, teljesen elegendő arra, hogy a száj kiöblítése után, szájunk ize megjavuljon. VASÁRNAP DÉLUTÁN Szüret után ... Jól tudta már az egész falu népe. hogy Kádár Sándor aratás óta jegyben jár Molnár Terkával. Az is tudomására jutott mindenkinek, hogy az esküvőt szüret után tartják meg. A dolog természetesen rendben volna. Vőlegény és menyasszony nagyban készülődtek a tisztességre. Úgy fogták fel az esküvő ünnepségének mivoltját, hogy ha az Isten is úgy akarja — ahogy ők szeretnék s tervezték — csak egyszer történik ez meg az esüst lakodalomig. Közeledett az esküvő napja. A vendégeket is meghívták. Hivatalos volt az egész falu. Nem hagyták ki még a »mozgó postát« sem. így nevezték, igy ismerték Szájas Balázsnét. Pedig Szájasné nem érdemelte meg, hogy vendége legyen a fiatal párnak. Mert, hej de sokat pergett az ő rokkája. De sok haszontalanságot összedarált a nyelve. Nem gondolván meg, hogy szavai tőrszúrásként fúródnak Molnár Terka szivébe. — Hogy igy, hogy ugv. Nem illenek egymáshoz. A leány ilyen. A legény meg olyan. Nem tudnak az ő kedve szerint még mozogni sem. Sokszor megrikatta Terkát. Mert olyan a hűséges, szerető leány-sziv, mint a gerlice szive; fájdalmát, búját nem közli senkivel. Önmagában fojtja el. Nem tárja fel szive keservét még az előtt sem, akit őt bírja. Fél megszomoritani kedvesét. Terka sem mondta senkinek sem, még Sándornak sem. Csak sirdogált, búsult. Ahol senki nem látta. Éjszaka ágyában könnyel áztatta párnáit... Pedig Terkának örvendeni kellett volna. Hiszen Sándor nagyon szerette őt. Ha az évek hosszú sora nem tudta elidegeníteni tőle szivét, akkor Szájasné még úgy sem tudta. Sándor is hallott valamit, hogy ő róla is beszélget Szájasné. Nem vette semmibe. Úgy gondolkodott: Hadd járjon a szája, majd elhallgat, ha megunja. Meg aztán ő senkinek sem kötheti le nyelvét. Telt az idő. Szájasné csak nem hallgatott el. Pergett a nyelve, mint a rokka kereke. Hol az egyik, hol meg a másik jegyest vesztegette. Pletykázott felőlük. Sándor észrevette, hogy jegyese egy idő óta kedvetlen. Azt gondolta, hogy azért van e változás, mert közeledik az esküvő napja. Ilyenkor mindkét fél magába szállva, elmereng a múlton és jövendőn... Nem szólt semmit. Csak várt. Mikor a vendégek meghívásával foglalkoztak, úgy határozták, hogy meghívják az egész falut. Ekkor engedett Terka szabad utat régen kesergő szivének. De kisugárzott szavaiból a szeretet, mely ez alkalommal is méltóan nyilatkozott meg. Szólván igy : — Nem hagyjuk ki a lakodalomból még Szá- jasnét sem. — Nem hát. Legalább megállapodik a nyelve — feleli Sándor. — Hogy-hogy? Hát magát bántja Szájasné'.' — Dehogy bánt lelkem. Engem nem bánt az ő oktalan kotkodácsolása. Nem adok én semmit rája. ✓ — Lássa Sándor, engem nagyon bánt a Szájasné beszélgetése. Tudja, mindig kitalál valamit rólam. Mindig tud valami újat mondani a szomszédoknak rólam. — Mit mondott legutoljára ? . — Azt mondta, hogy én ilyen puccos, olyan divatos vagyok. Egy cseppet sem illek magához. Tegnap azt mondta, hogyha az ő eszét tudná magának adni, azonnal visszakérné tőlem a jegygyűrűt. — Azt mondta ? — Azt a ! — No hát akkor nincs helye ami esküvőnkön. — Szólott haragosan Sándor. Terka szelíd mosollyal szemében, szerető szavakkal kérlelte felindult vőlegényét: — De Sándor, hát miért nincs itt helye Szá- jasnénak ? Hiszen én nem haragszom azért reá. Hadd legyen ő is itt. Mindkettőnket bántott. Magát is, engem is. Ha itt lesz a lakodalomba, akkor tán elhallgat. Nem bánt többé bennünket. — Csakugyan nem haragszol Szájasnéra lelkem? — Nem biz’ én. Sohasem is haragudtam. — No akkor hadd jöjjön el. De ezután elvárom, hogy nem leszel olyan rossz kedvű. — Nem leszek. E naptól kezdve Terka ismét a régi jókedvű, szelíden mosolygó menyasszony volt. Szájasnénak meg mintha kivágták volna a nyelvét. Úgy hallgatott, mint a sir. Nyilván azért, mert meghívták a lakodalomba. Csudálkozott is nagyon. E naptól kezdve dicsérően nyilatkozott a fiatal párról. Dolga volt, készült ő is a lakodalomba. * * * Vígan szüretelnek Molnár apó szőlőjében. Terka mosolygó arccal, szelíden tekint körül. Azon szor- galmatoskodik, hogy mindenki jól találja magát. Majd a konyha felé siet. Megáll egy pillanatig. Lelke elmerül a jövendő élet boldog képzeletébe... Szive minden dobbanása a remélt boldogságot mintegy helybenhagyólag megerősíti. Ábrándozik ... Sándor utánna ossan, és a háta mögé kerül. Cupp. Tüzes csókot lopott a leány eperpiros ajkára. — Menjen már — szólt Terka fülig elpirulva. — Hova menjek? Hisz’ éppen most jöttem. — Nem úgy mondom. — Hát hogy? — Úgy, hogy ne csókolódzék mindig. — Szabad nekem.