Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)

1907-10-13 / 41. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ 327 összesen ötszörös vagy hatszoros árt fizet a termelő a volt saját terményéért. De már ekkor késő. Eső után — köpenyeg... Csak a szomorú tapasztalat, meg egy tehetetlen, nyöszörgésszerü sóhajtás marad meg: — Drága, nagyon drága minden! Nehéz a megélhetés! Ha tudtam volna!... Akkor már késő. Most még nem késő! Csínján kell bánni a terméssel! Azért írtam céltudatosan, elég idejében e nehány sort. Igazmondó. — Ö felsége I. Ferenci József apostoli ki­rályunknak e hó 4-én volt a nevenapja, mely alkalomból az összes templomokban hálaadó istentisztelet volt a hiva­talok részvételével s a középületeken nemzeti lobogók leng­tek. Az iskolákban a tanitás szünetelt. — A japán anyacsászárné halála. Kóbeböl jön a hír, hogy a mikádó édesanyja ott meghalt. — Gazdakörök segítése. Darányi földmivelésügyi miniszter a beregmegyei gazdasági egyesület által alakított badalói, bulcsui, halábori és vári gazdaköröknek az első berendezés költségeire államsegitséget folyósított. — Nemzetközi Baromfikiállltás Budapesten. A Baromfitenyésztők Országos Egyesülete az idén november hó 28-tól dec. 1-ig nemzetközi baromfikiállitást rendez, a melynek védnöke Auguszta főhercegasszony O cs. és kir. Fensége, diszelnöke pedig Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter. A kiállításon igen sok dij kerül kiosztásra s az állami és magándijakon, érmeken ki vili a térdij háromne­gyed része kerül kiosztásra. A kiállítás a városligetben levő gyönyörű iparcsarnokban lesz. A kiállítás keretében nagy­gyűlés lesz, a melyen a baromfitenyésztés legfontosabb kér­dései kerülnek megbeszélésre. A kereskedelemügyi minisz­ter teherszállítási kedvezményt engedélyezett s a nagygyűlés tagjai részére személyszállítási menetdij kedvezményt is helyezett kilátásba. Tervezetek és bejelentési ivek a Baromfi- tenyésztők Országos Egyesületénél Budapest, IX. Üllői-ut 25. Köztelek. — Tífusz Debrecenben. Kecskemét után Debrecen­ben lépett fel a tífuszjárvány. Naponta négy-öt tifuszos megbetegedés fordul elő. A tífusz a kaszárnyában is föl­lépett, ahol egy tiszt és egy közlegény megbetegedett. — A kártyaadó. Miskolc városa nagyon helyes és okos újítással lepte meg a világot. Adót vetett ki a kár­tyára. Persze, csodálkozunk mindnyájan azon, hogy ez a dolog nem jutott eszünkbe eddig. Adót vetettünk az élelmi­szerekre, a kutyákra, a biciklikre, csak éppen az emberi­ség egyik legnagyobb veszedelmét, a kártyát felejtettük el megbírságolni. Miskolc városáé a kezdet érdeme. Az az okos gondolat vezérelte, hogy akinek van pénze kártyázni, az azért a »nemes« passzióért könnyen fizethet egy kis adót, mely mégis a közérdeket szolgálja. Bár minél több város haladna Miskolc város nyomában ! Azt hisszük, meg- kevesbednék mindenütt a városi adófizető polgárok réme — a pótadó. — Nagy tüzek. A múlt hó 29-én nagy tűz volt Szárazberek községben. Ezúttal a cséplőgép mellett össze- hórdott mintegy 4000 korona értékű mag lóhere pusztult el. A tűz, mint az eddigi vizsgálat megállapította, bosszú müve. A cséplőgép szikrafogóját valaki bosszúból levette s mikor a gép működésben volt, a kürtőből kipattant szikrák csakhamar lángba borították a közelben levő lóherét, mely Király János és Antal, Képes Antal és Rác Károly birtoko­soknak a tulajdonát képezte. Az elhamvadt takarmány nem volt biztosítva. — Gacsályban Maróthy Sándor földbirtokos­nak közvetlen a falu alatt fekvő tanyáján a cséplőgépről tűzet fogott az összehordott évi termés, s az a nagy szél­ben alig pár pillanat alatt valóságos láng tengerként égett. A szél magával sodorta az égő parazsakat, minek köve keztében a tanya összes épületei csakhamar lángba borul­tak. A falu lakosságát óriási félelem fogta el, mert a szél­vihar az egész falut elárasztotta az égő pernyékkel. A falu­beli zsúp és nádfedeles épületeket vizes lepedőkkel s pony­vákkal borították be, igy sikerült a nagy tűzveszedelem- nek elejét venni. Maróthy kára bár igen tetemes, de mivel minden be volt biztosítva, megtérül. — Tűz egy nagytrafikban. Szabadkán a dohány- nagytőzsde kigyuladt. A kár hatvanezer korona. Valószínű, hogy patkányok okozták a tűzet az által, hogy egy gyújtó- csomagot éjjel ledobtak. — Gyújtogató pipa. Popovics Vaszilie hunyad- megyei romoszhelyi földmives a háza előtt ülve pipázott. Az égő pipából kiverte a tűzet, de oly vigyázatlanul, hogy a közelben lévő szalmakazal meggyulladt. A tűz a nagy szárazságban gyorsan elharapózott. A mire a veszedelem hírére a közeli szászvárosi önkéntes tűzoltók odaértek, már huszonegy ház égett. A tűzoltók nagynehezen eloltották a tűzet, de Romoszhely községnek csaknem a fele leégett. Az égettek fölsegitésére megindult a mozgalom. — A lépfene terjedése ellen. Darányi Ignác föld­mivelésügyi miniszter körrrendeletben hívta fel az összes megyék alispánjait, hogy az alájuk rendelt hatóságokat és közegeket a lépfene elterjedésének meggátlására szükséges eljárásra utasítsák és törekedjensk arra, hogy az állattartó közönségnek a lépfene fellépése és az ellene történt vé­dekezés tekintetében meglevő téves fogalmai helyes útra tereitessenek. Egyben utasította a miniszter az alispánokat, hogy figyelmeztessék az alantas hatóságokat és a közönsé­get is arra, hogy a lépfenés marha húsának elfogyasztása, bőrének lehúzása komoly veszedelmekkel jár és az e tekin­tetben mutatkozó szabálytalanságot, mint kihágást, a törvény teljes szigorával fogják büntetni. — Szerencsétlenül járt jegyző. Dési János fejesdi körjegyző kocsin hazatérőben volt a minap megnyílt 'bonc- bidai kiállításról, midőn az országúton szemközt jött kocsi­jával Bánffy Miklós gróf automobilja, a melyen azonban csak a vezető ült. Mikor az automobil a kocsi elé ért, a szél lekapta Dési kalapját, ki erre kiugrott a kocsiból, de elesett. Dési fölkelt, kalapja után kapkodott, de közben az automobil elütötte. A súlyosan sérült embert azonnal be­szállították Kolozsvárra, a hol másnap meghalt. — Végzetes tévedés. Megrendítő szerencsétlenség történt Lippán. Eck Mihály szőlőbirtokos szőlőjében fogla­latoskodott és észrevette, hogy több suhanc lopja a szólót. Hogy elriassza őket, többször a levegőbe lőtt. Szolgája távolról látva a menekülő suhancokat, utánuk szaladt, de vesztére, mert gazdája őt is menekülő tolvajnak nézte és egy puskalövéssel megölte. — Dinamit gyermekkézben, Csáktornyán két kis iskolás fiú, Kolzig János és Friedenthal Sándor a minap a vasúti sínek mentén egy dinamittöltést talált. A fiuk el akarták sütni a töltést, a mely egyszerre fölrobbant és a két fiút súlyosan megsebesítette. Egy fuvaros, a ki negyven lépésnyire állt a robbanás helyétől, szintén megsebesült a karján. A szerencsétlenül járt fiuk szülői vasúti alkal-^ mazottak. — Gyilkos darazsak. Bese Mária, 8 éves és Bese György, 3 éves dabjoni gyermekek a múlt hő 30-án reggel kimentek a mezőre marhákat őrizni. A mezőn a kis 3 éves György egy darázsfészket talált és azt felbolygatta, amire a felszálló darazsak úgy összecsípték, hogy pár óra múlva rövid, de szörnyű kínok között kiszenvedett. — A dióverés vége. Ábrahám János diót vert dr. Meszesén Coriolán, szilágysomlyói ügyvéd szőlőjében, azonban nem lévén elég óvatos, leesett a diófáról még pedig oly szerencsétlenül, hogy egyik lába súlyosan megsérült, a másik pedig eltörött. Ábrahám Jánost a zilahi közkórházba szállították. — Betörés a pénztárba. Az elmúlt napokban Galgó község pénztárát két uriasan öltözött egyén kifosztotta. A két betörő Nagybánya felé vette útját. Erélyesen nyomoz­zák, de eddig eredménytelenül.

Next

/
Thumbnails
Contents