Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-07-21 / 29. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 226 A mult alkalommal beláttuk, hogy tisztán f-sal, a § betűivel kormányozni nem üdvös, nem is eredményes. Sőt a leghumánusabb, emberibb, népünk jólétét előmozditó intézkedéseink isN rendre papiroson maradnak, vagy sokszor hátrafelé sülnek el, ha nem értjük, nem fogjuk fel a § szellemét, szándékát. És ha nincs hozzá a vezetésre hivatott közegeknek se értelmük, se szivük, se akaratuk. Példa reá az az eset, melvről kimerítő 7 J tudósítást irtunk. A veszett kutya megmarta a gyermeket. Nagy sokára orvost kerítenek. Az orvos kideríti, hogy csakugyan veszélyes marásról van szó. Kiállítja a bizonyítványt. Hivatkozik a miniszteri rendeletre, számára. Eredj szegény asszony a bíróhoz. Onnan siess — a vasútra. Ülj fel a legelső vonatra. Mert gyermekednek a gyógyintézetbe kell menni. Különben — vége! Az asszony elmegy a bíróhoz. A biró alig tudja elolvasni az orvos ur ákum-báku- mait. Hiszen itt az irás. Annyit a kupak tanács is konstatál, megállapít, hogy ... menni kell. Államköltségen, ingyen! És ezzel azt hiszik: mindent és jól elvégeztek. Pedig még sok kerékkötő áll útjában a szerencsétleneknek. íme ami esetünkben is az a szegény asszony egész tájékozatlanságban volt. Felült a gyorsvonatra. Leszállították. Mit tegyen, hova forduljon, majd a tőváros zajában? Ha dij nélkül is viszik, mégis csak valami pénz kell. Pénz nélkül Pesten még a hordár sem áll szóba a szegény emberrel. Mikor ér tehát rendeltetése helyére ? Nem későn-e? És mily zaklatások, kísérletezések után ? . íme a legszebb, a legnemesebb intézkedések igy vallanak kudarcot. Ezért nem tudunk mi haladni a socialis, emberbaráti intézmények terén általános gyümölcsözés, eredmény elérésére. Nagy baj, hogy népünk tanácstalanul áll. Nagyobb baj, hogy községeink közvetlen vezetői: a falusi bírák tudatlanok; a §-okban teljesen járatlanok. Hogy azt a különben jelentős bírói pálcát vagy kényszerűségből, vagy érdekből és igen ritkán lélekből viselik. Azért hozhatunk még egyszer annyi törvényt, mint amennyi van vagy §-t. Mit sem ér. Mit sem használ. A népet tanítani, oktatni kell. A sok mindenféle oktatási anyag helyett iskolában és gazdakörökben fel kell világosítani a népet azokról a polgári jogok, kötelességek ismeretéről, mikkel lépten-nyomon találkozik az élet utján. Nem a szédítő, elvont jogokat... körmönfont §-okat. De az életet magát. Bele kell őket korán, már az ifjú korban helyezni. Képzelt eseteket, megtörtént vagy megtörténhető dolgokat kell elébiik tárni, hogy aztán ne találja őket készületlenül az élet és annak száz és ezer esete. Nem politizáló népet akarunk mi nevelni, de életrevaló, igazán felvilágosodott népet. Hogy segítsen magán, de segítsen embertársain is. Mert lássuk be már, hogy a § rideg mozdulatlan. Az csak sújtani, büntetni, de áldást hinteni nem igen tud. A sorsjáték és a kivándorlás. Hogy kerülnek ezek a fogalmak, dolgok egymás mellé? Bizonyosan kérdezni fogja egyik-másik olvasó. Pedig nagyon természetes okból. Egyszerűen azért, mert mind a kettőben.... a sorsjátékban, meg a kivándorlásban vannak külső és belső hasonlóságok. Azzal már régen tisztában vagyunk, hogy itt Magyarországon határozott törekvések vannak arra, hogy a munkásság egész nagy tömegét ezen földtől való elszakadásra bírják. Nem kell többé bizonyítani, hogy az embereket egy szebb jövő, biztos meggazdagodás vagy legalább jóléttel kecsegtetik, biztatják a kivándorlásra. Éppen úgy, mint a sorsjáték üzérei. Azok is biztos nyereséget hirdetnek. Hogy minden szám, vagy legalább minden második sorsjáték nyer. Igaz-e? Lehetséges-e ?v Komoly ember csak mosolyog vagy ' boszankodik e rettenes lelketlen reklámokon. Pedig lám éppen igy biztatják a kivándorlókat is. , És unos-untalan hivatkoznak csattanós, világos, megcáfolhatlan példákra. Egyes esetekre. Olyanokra kik csakugyan meggazdagodtak .... és igy tovább. És mi igazság van hát ebben ? Kétségtelen, hogy vannaK esetek, kivételes, egyes esetek, hogy ez vagy az kiválóbb, nagyobb keresethez jut a tengeren túl. A szerencse csillaga is feltűnik egy egy ritka esetben. Ám ezeket az eseteket aztán körül hordozzák ami szegény népünk közt. Mily diadallal, mennyi szemfényvesztéssel. A nép pedig könnyen általánosít. Nem gondolkodik tovább, nem lát az elibe tárt eseteken túl. Az egy eset elkábitja, hogy szeme világát veszi el a többi más ezer és ezer esettől.
