Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-07-07 / 27. szám
213 MAGYAR FÖLDMIVELŐ gán és pedig piszkos magánérdek. Olyan érdek, melyhez a közvéleménynek semmi köze és melyről az igazi közvélemény jóformán mit sem tud. De tudni nem is akar. Ám azért csak tele torokkal fújja a trombitát napról-napra. Ugv belejő aztán ebbe a mesterségbe, hogy elhiszi magáról: — Nincs más, csak ő, ki megmentheti a nemzet erkölcsét, vagyonát, nagyságát, józan politikáját — egész mindenségét. Fájdalom, hogy miként a legnevetségesebb komédiának is akad az utcán publikuma . .. úgy ezen hangos pufogatás, lelketlen, fizetett és hamis forrásból eredő ujságcsinálásnak is van közönsége. De hisszük, hogy nem sokáig fog ez tartani. Az igazi közvélemény már is tisztában van az ilyen hangos beszédekkel. Ismeri már azokat a szóvivőket, akik bolondnak tartják a közönséget és abban lelik örömüket, ha az újságolvasókat felültetik. Ma már az ilyen újságok elvesztették hitelüket. Minden jóravaló polgára e hazának tudja, hogy hazugság a kenyerük; abból élnek és azzal kérkednek. Sok újság elvesztette hitelét és a tisztességes sajtónak, újságíróknak becsületet, tiszteletet juttat az igaz, bírálni tudó közönség. A magyar nép is tisztába kezd már jönni az újságírás mesterségének mivoltával és ugyancsak megválogatja, hogy melyiknek higyjen. Hogy a hangos beszéd nem mindig közvélemény. Úgy is kell. Bakó András. ISnEaSTEE-TAHA. A honfoglalás. 3. A további hódítások. — A pusztaszeri nemzetgyűlés. A Kárpátoktól egész a Duna vonaláig most már Árpád az ur. Épen csak a Dunántúl volt még hátra. Itt Szva- lupluk szláv fejedelem uralkodott. Árpád fejedelem a Duna partján felfelé tart seregével. A mai Ó-Buda táján meg is telepszik, Attila ősi várát lakásul választja. Innen intézi további csatáit. Ő maga a mostani Fehérvár-, Komárom- és Győrvármegyét foglalja el, ezalatt pedig vezérei a Balaton táját hódítják meg. Tíz esztendő sem telt egészen bele, hogy ez az egész ország a magyaroké lett. Most tehát a hóditó vezér az ország benső ügyeinek rendezésére gondol. . . . Pusztaszer felé hullámzik a nép. Nagy nemzetgyűlést tart a hóditó nemzet. A törzsek, vezérek emberségesen elosztják egymás közt a meghódított földet. És okosan, józan észszel kezdenek élni... Nem bánnak kegyetlenül a meghódított néppel. A magyar moat is lovagias volt. Jobbágyaikká teszik őket. Ha viszály támad a törzsek közt, azt a fővezér, Árpád intézi el. Hiszen ők itt állandó hazát alkottak. Nekik most már nyugalomra lenne szükségük. Az ám, de az ősi vér, ősi szokás nem nyugszik. Harc volt a magyar élete eddig, nem tűri a nyugalom jármát. Hogy is maradhatnának ők veszteg. Harcvágy dagasztotta keblüket. Ez vitte őket, mint a vihar szokta a fellegeket. Bele is keverednek a kalandos hadjáratokba. És mert a szomszédos tartományokban a szerencse, a jó szellem is kedvezett nekik, bizony hogy elbizakodtak. A zsákmány is tüzelte a harcolni való kedvet... Pedig, pedig nagy, végtelen gyászfelleg szállongott a nemzet felé. 4. Árpád haldoklik. ... Csepel szigetén lemenőben a nap. Alkony borul a honszerző Árpád életének egére is. És ezzel... a nemzetére is. A hóditó vezér, Árpád lelke szállani készül. Haldoklik. Nemzete nagyjai állják körül a hőst. Hogy lássák szinről-szinre az ő napjuk búcsúzó sugarait. Hallják utolsó sóhajait: — Érzem, hogy távoznom kell — szólott bú- csuképen. De nyugodtan megyek. Nem vagytok hontalanok. Ez a föld a miénk. A tietek. Ezt tartsátok meg. Szólott. Sóhaja csendesen szállva enyészett. Gyász borul a magyar népre. (907. észt. Kr. u.) A nemzet sir. A hagyomány szerint arany, ezüst és érc koporsóba tették a nagy halottat. És nemzeti szokásként zugó patak, folyam mentén temették el. Hol? Ki tudja? Sokszor kerestük Árpád sírját. Nem találtuk. Most újra és újra keresték. Keresik. Irtuk, hogy biztosítva van: megtalálták. Vagy nem találták ? Nem baj! Ne keressük tovább! Hiszen porai szerteszét szóródtak akkor e földben. Ha a szántó-vető a haza földjét hasogatja... gondolja el, hogy talán a por is, a fű is a mezőn, nagy, nemes szivének hamvából jön. 5. Árpád halála után. Bezzeg, mikor meghallották Európában, hogy a hős Árpád nincs többé! Nagyot lélegzettek! No most vége a magyar népnek. Jön a visszafizetés ideje. És jött is! Egybefogózkodtak a nemzetek a magyar nép megsemmisítésére. A nemzet pedig megfogyott, de nem tört meg. Isten vezette ide ezt a népet. Isten őrködött élete felett is. Sőt nemcsak, hogy le nem győzhették őket, de eljött az idő, mikor nyugat Európának ez a rettegett magyar nép védőbástyája, megmentője és fen- tartója lett. Hát megérdemli a magyar, hogy éljen ő is Európa közepében. Bodnár Gáspár.
