Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-06-30 / 26. szám
202 MAGYAR FÖLDMIVELŐ Szent Péter-Pál napján... Gazda ember, meg gazdasági munkás jól tudja, hogy ez a nap nem csak ünnep, hanem jelentős napja a kalászos mezőknek, a reménykedő országnak, nemzetnek is. Ősi szokás szerint e naptól kezdődik jóformán az aratás nagy ideje. Nagynak nevezzük, mert országunk, népünk legnagyobb érdeke van hozzácsatolva. Hiszen Magyarország mondhatni a földből táplálkozik. És bármennyire haladjon előre a kereskedelem és ipar — adja is a jó Isten, — hazánkban mindig óriási súlyú kérdésként fog lebegni a népek milliói felett: Milyen lesz az aratás? Mikor tehát megérkezik az a határpont, melytől számítva agy egészben megszokott indulni a föld áldásának számbavétele: méltán felvethetjük a kérdést: vájjon az idén, minő forrás elé indul a munkás nép, a gazdavilág. Mit és mennyit merítünk ebből az Isten áldásából, melyért napi imádságainkban is oly buzgón fohászkodik a hivő ember. Azzal már tisztában vagyunk, hogy az idei aratás az ország töl^b vidékén késlel- kedni fog. Azzal is, hogy bizony aggodalmaskodással foghatunk a nagy munkához. Mert jó előre megmondottuk — a gazdák értesítéséből is tudjuk — hogy valami Isten csudájának kell történni, hogy az idén jó aratás lehessen. Azzal sem vigasztalhatjuk magunkat, hogy a búza ára felszökik. Mert jut eszünkbe az egyszeri ember tűnődése, aki arról panaszkodott, hogy — Mikor foga volt, akkor nem volt mit ennie. Mikor most hogy vagyon mit ennie, nincsenek fogai. így lesznek a gazdák a búza árával is. Mert annyi bizonyos, hogy mégis csak jobb, ha ereszt az acélos búza bőven, ha mindjárt az árát le is felezik. Mert hát ez a lefelezés most is megle- szen azért, ha mindjárt még oly ára is akad a szemnek. Lefelezik: a börze, a spekulánsok, a szenzálok. És lefelezi a gazda szüksége. A szegény kisgazdák kényszerhelyzete. Hiszen hány kisgazda van, aki már akkor lekötötte termését, mikor az elvetett mag csak szendergett a pihenő földben. Ez a magyar kisgazda baja. Olyan baja, melytől ha nem szabadul, soha lábára nem állhat. Nem tagadható, hogy némi javulásnak, önállóságnak jelei mutatkoznak. A raktári szövetkezetek és egyáltalán a szövetkezetek itt is, ott is segítettek úgy, ahogy a bajon. De hol vagyunk még az általános javulás határaitól ? Bizony szomorú ennek még gondolata is Adjon különben a bölcs, a jó, a hatalmas Isten bármily termést — ne zúgolódjunk. Inkább bíráljuk meg magunkat és legyünk rajta, hogy ahol önmagunk hibájáért kell lakolnunk, ott segítsünk magunkon szorgalommal, takarékossággal, előrelátással. Akkor aztán az Isten is megsegít. Hamisítanak nyakra-főre. Hamisítanak nyakra-főre. Olvasóink veszik észre, hogy úgyszólván hétről-hétre hozunk hireket a hamisításokról. * Bor folyik itt nálunk a pincékben szőlőtőke nélkül; elég ha van glicerin és más efféle. Most már mehetünk tovább a hamisítások egész légióján. A nagyváradi Tiszántúl Írja: »A debreceni állami vegykisérleti állomás megkeresésére a nagyváradi rendőrség körutat tartott a kereskedésekben s a fűszerekből jókora mennyiségű mintákat szedett össze. Az összeszedett fűszereket a vegykisérleti állomásnak küldték meg megvizsgálás végett. A vizsgálat eredménye megdöbbentő dolgokról vonja le a leplet. A rendőrség 32 kereskedőtől szedett össze bors, paprika, fahéj, szegfűszeg és szegfübors mintákat. A fűszereket mind főzött állapotban küldték meg a vegyelmező állomásnak. A fűszerek mind nagykereskedőktől lettek elhozva. A vegykisérleti állomástól most visszaérkezett a fűszerek mintája, s mindenikhez külön-külön csatolva van a vizsgálat eredményéről felvett jegyzőkönyv. A beküldött fűszerek a szegfű-bors kivételével mind hamisítva vannak. Nevezetesen a paprika téglaporral s keményítővel van keverve. A borsban nagymennyiségű rovartestrészek voltak megőrölve. A többi fűszerek is mind hamisítva vannak, kivéve a szegfű-borsot. A kihágást elkövető kereskedők ellen a rendőrség megindította a vizsgálatot, melynek folyamán az összes bors, paprika, fahéj, szegfűszeg készleteket elkobozza s az árusítókat példásan fogják büntetni.« No lám! Az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesület egyetlen alkatommal nem jöhet össze, hogy meg ne huzza a vészharangot. Hogy fel ne lármázza az egész országot — A szövetkezetek tönkreteszik a magyar kereskedelmet. — A magyar kereskedők tudják a tisztességet. Napról-napra látjuk, tapasztaljuk mikép fogják fel ezt a tisztességet. Ám a tisztelt egyesület ezekről a tisztességtelen hamisításról nem beszél. Hallgal, mint a dinnye a fű közt. Pedig utóvégre is tenni kell már e lelketlenség ellenébe valamit. Még pedig nem 10—20—100 ko~
