Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-05-05 / 18. szám
Hétröl-hétre. A tanitő-törvényjavaslat tárgyalását tehát befejezte a képviselőház. A minisztert megéljenezte a ház. Meglátszott a honatyákon a jól végzett munkán való tiszta öröm. Már tu^niilik azokon, akik kivették részüket a munkából. Mert, mint panaszoltuk, legtöbb honatya távollétével tündökölt. Magyarország legjelentősebb törvényének és egyik legégetőbb sebének megteremtése, illetőleg gyógyításának alkalmából jó ezt emlékezetben hagyni. . Apponyi gróf nem zárkózott el a jogos kívánalmak teljesítésétől. Az egyházak kívánságait, jogos nehézményeit figyelembe vette. A nemzetiségekkel szemben azonban rendithetlen maradt. Itt a nemzet alkura nem léphet. Most aztán a tanítókon a sor. Hogy megelégedve egy időre és csendes, de annál áldásosabb munká jukkái kiérdemeljék a nemzet bizalmát, áldozat- készségét. Még azok a gyengébb tanítók is — és ezek nagy számmal vannak — kiknek a nemzet előlegezte az áldozatokat. A kormány munkatervei. A közvélemény kiváncsian vetette fel a kérdést a tanitó-javaslat el- tárgyalása után: vájjon a kormány berekeszti-e a mostani ülés szakot? Az újságok azt Írják, hogy nem rekeszti be. Ülésezni fog a ház mindaddig, mig le nem tárgyalja a bizottságok által már előkészített törvényjavaslatokat. Már a közel napokban több nagyfontosságu törvényjavaslat kerül a ház asztalára és ezek között kettő az alkolmánybiztositékok közül való. A kereskedelmi minisztériumban is jóformán elkészült a vasutasok fizetés rendezéséről szóló törvényjavaslat. Ezt a törvényjavaslatot is legközelebb, valószínűleg e hónap első felében terjeszti a képviselőház elé Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter. Ezeken kívül még egy igen fontos törvényjavaslat kerül a törvényhozás elé. Ha a Ház a fentemlitett törvényjavaslatokkal végezett és azt hiszik, hogy május végéig vagy junius hó elejéig sikerülni fog, akkor királyi kézirattal bezárják az 1906—1911-iki országgyűlés első ülésszakaszát. Az ülésszak bezárása után két-három napig szünet lesz s azután ugyancsak királyi kézirattal megnyitják a második ülésszakot. Az uj ülésszakban az első teendő a megalakulás lesz. Tudvalevőleg az uj ülésszakban a Ház egész tisztikarát (az alelnököket is) és bizottságokat újból választják. Csak az elnökválasztás szól az országgyűlés egész tartamára. A miniszterelnök a választói jogról. A balmazújvárosiak százharminc tagú deputációja tisztelgett Wekerle Sándor miniszterelnöknél Justh Já nos képviselő vezetésével. A miniszterelnök válaszában hangsúlyozta, hogy a jelenlegi kormány igenis megvalósítja az általános választói jogot, mert ez a kormány a népjogok kiszélesítésére alakult. Efelől nyugodt lehet a nép és nyugodt lehet mindenki. Nyilatkozott a miniszterelnök ezzel az alkalommal a vasárnapi pálinkamérés kérdéséről is, mert a balmazújvárosiak is azt kérték, hogy vasárnapon tegye tilossá a szeszes italok kimérését. A kormányelnök kijelentette, hogy a kérdéssel épen most foglalkozik igen behatóan. Az osztálysorsjáték. A kis lutri szerencsejátékára még sokan — talán bizony keservesen is — emlékeznek. Mert ’iszen a lutrinak fehérholló vagy talán még annál is ritkább esetben meg voltak a maguk szerencsefiai. De voltak ám a lutrinak olyan bolondjai is, kik nemcsak el- lutrizták vagyonukat, mindennapi keserves keresményüket, hanem a szó legteljesebb értelmében bele is bolondultak. El kellett tehát jönni az időnek, mikor a kormányzat is kénytelen volt számolni ezzel a veszedelmes szerencsejátékkal. Vagy talán azért kellett leszámolni vele, mert a spekuláns, börze világ agyában furfangosabb, ördögibb szerencsemasina eszméje már készen volt.