Magyar Földmivelö, 1906 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1906-11-11 / 45. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ 365 akarják télire eltenni, a pincét használják e célra. De a pincék legnagyobb része nyirkos, igy a káposzta csakhamar rothadásnak indul. Jobb, ha a káposztát földbe ásott gödrökben tartjuk. Ezen gödröket a házhoz lehetőleg közel olyan helyeken kell ásni, hol a viz benyomulása ellen biztosítva vagyunk és pe- kerek medence alakban. Ebben aztán a káposztafe­jeket gondosan egymás fölé kell rakni s azokat, melyek a gödörből kiállanak, először szalmával, azu­tán pedig akkora vastagságú földréteggel befödni, hogy a fagy behatása ellen a káposzta teljesen meg legyen védve. Ha igy járunk el, a káposzta egész tavaszig épen marad. mi újság? Igaz ez ? A magyar nóta úgy szól arról, akire mindent rákennek, hogy ... ez a világ kigyót-békát rám kiált . . . A szövetkezeteknek is van egy irigy világa. Bizony, hogy erről a szövetkezetek is eldalolhatják, hogy hát Ez a világ kigyót-békát rám kiált! Annyi kigyót-békát hallottunk, olvastunk mi már, amivel a szövetkezetek ellenségei előállanak, hogy már valóban azt hittük ... no már végre ki­apadnak. Dehogy sem! A minapában kezünkbe akadt egy irás. Illető­leg havi folyóirat.*) Tudtuk már régen, hogy nagyon mérges a szövetkezetekre, de azt még sem gondol­tuk, hogy ekkora kövér kacsákat tud még mindig világgá repíteni. Mondjuk, sok-sok mindent kieszeltek már ezek ellen a »múló jelenség «-nek, »sport«-nak, >társadalmi játékok«-nek titulált — persze csak kezdetben titu­lált — szövetkezetek ellen, de hogy még ilyeneket is ráfogjanak ... no azt már még sem gondoltuk. Olvassátok tehát . . . A szövetkezetek nem a nép javára vannak, de a kárára. Miért? Mert a fogyasztási szövetkezetek pazarlásra vezetik, szoktatják népünket. Ni te mán?! Vájjon? Igen, mert a szövetkezeti boltokban olyan por­tékákat is árulnak, amikre népünk soha sem gon­dol, ha ott nem látja és nem kínálják rá. Szövetkezeti vezetők igaz-e? Mert mi tudjuk, hogy ott nem árulnak egér­járta, végeladásokon összelicitált portékákat. Hamisí­tott cikkeket, vitriolos pálinkákat és megkeresztelt, vagy műborokat. De hát akkor mi a fészkes fülemiléket árulnak? Olvassátok, hallgassátok tovább . . . A szövetkezetek lukszusra szoktatják a népet, a falusi leányokat. Miért? Vájjon? Igaz-e? szövetkezeti vezetők? Igaz-e, hogy azóta járnak a falusi asszonyok selyemben, bársonyban, drága csipkékben ... de talán még kalapban is, mióta a szövetkezeti boltok ilyeneket árulnak ? A szövetkezetek elkorhelyesitik a népet. Bort, sört, pálinkát árulnak. És ott dőzsölnek — a fo­gyasztók. Azóta terjed az alkoholizmus, mióta a szö­vetkezeti boltok megnyíltak. Szövetkezetek vezetője, ez már több ... a bé­kánál, de a kígyónál is. Ugy-e bár? No hát, mit mondottok mind erre? Mondjatok, amit akartok. De mi megmondjuk a magunkét. Ez az ujságlap körülbelül elővette a szövetke­zetek alapításának céljáról, szándékáról szóló alap­szabályokat — és hátulról olvasta. Igaz-e ? Mert vannak olyanok is, kik az Írást és általá­ban a könyveket visszafelé olvassák. Igaz-e? Punktum. — Ottó főherceget kedden f. hó 6-án temet­ték el nagy pompával és részvéttel. A halottat Bécsben, a kapucinosok templomának sírboltjába helyezték nyugalomra. — A hűség jutalma. A sopronmegyei gaz­dasági egyesület legutóbbi közgyűléséből kifolyólag hetven derék s érdemes gazdasági cselédet jutalmazott meg. A díjazottakat a kormány nevében Baán Endre főispán üdvö­zölte. mire a jutalmazottak nevében Győré Károly kisgazda mondott köszönetét. — A burgouyavész Zemplénben. Zemplén vármegye egyes vidékein a burgonyavész olyan erősen pusztitott, hogy a lakosságnak vetésre sem maradt elegendő. A földmivelésügyi miniszter értesülvén a bajról, leiratilag közölte a vármegye főispánjával, hogy harminc százalék árengedménynyel ad burgonya vetőmagot a szóban levő vidékek kisgazdáinak s azoknak, akik rá vannak szorulva. — Letartóztatott csodadoktor. Szentesről jelentik, hogy az öttömöspusztai csendőrség letartóztatott egy hires kuruzslót, Márkus József 60 esztendős földmivest, akit a nép mint csodadoktort ismert. Bács- és Csongrád- megye hiszékeny parasztsága sűrűn zarándokolt Márkus­hoz, aki kis kunyhóban lakott. Amikor a csendőrök beha­toltak a kunyhóba, három leányt találtak ott, akik szintén gyógykezelés végett keresték föl Márkust. A szűk és rossz levegőjű kunyhóban 95 asszony nevét találták egy ivén, akiket a csodadoktor kezelt. — Tűz. A torontálmegyei Csóka községben, a Marcibányiak ősrégi, kincsekben gazdag templomát nagy veszély fenyegette. A napokban, éppen midőn a pap a mise végére ért, a templom tornya [kigyuladt. A megrémült hí­vek a pappal együtt sietve menekültek a templomból. A tüzet gyermekek okozták, akik égő gyertyával baglyokat kerestek. A gerendák pillanat alatt lángba borultak s a ku­pola iszonyú robajjal összeomlott. A templomban semmi kár sem történt. A kár biztosítás révén megtérül. A községi legelők. A Temesmegyei Gaz­dasági Egyesület elhatározta, hogy akciót indít a községi legelők újjászervezése érdekében és törvényhozási intéz­kedésre kéri fel a földmivelésügyi minisztert, hogy a volt úrbéresek tulajdonában levő legelőket a községek meg­válthassák, ha szükséges, állami támogatással is, a közle­gelők felosztása pedig államilag tiltassék el. — Szomorú sorozás. Lipót-Szent-Miklóson az elmúlt héten folyt le a sorozás, mely kedvezőtlen eredmény­nyel végződött. Nemcsak minőségileg volt gyenge, de az állitásköteleseknek majdnem fele elmaradt, mert nagy része Amerikába vándorolt. — Tűz emberhalállal. Danielszky József szerencsi vasúti raktárnok istállója kigyulladt. Danielszky berohant az istállóba, hogy tehenét kimentse, de a meleg­ségtől és füsttől megbőszüít állat úgy megrugta, hogy esz­méletlenül terült el a hidláson. Danielszkyt nagynehezen sikerült az égő istállóból kimenteni. Az istálló teljesen le­égett. Később észrevették, hogy Danielszky két gyermeke eltűnt. Kutatni kezdték az istálló romjai között, a kol meg­találták a két gyermek borzasztóan összeégett holttestét. — Égő erdők. Kézdivásárhelyen a város tu­lajdonát képező Kétág nevű erdőségben nagy tűz pusztitott. A tűzvész hat napig tartott és ötszáz holdnál nagyobb te­rület lett a lángok martalékává. — A Lembény község tu­lajdonát képező Fövényes nevű erdőrészben is nagy tűz volt. — Kovászna erdejének egy része szintén a lángok martaléka lett. Itt főleg a Deák, Vájná és Halász faipari cégeknek okozott jelentékeny kárt. A tüzek valószínűleg gyújtogatásokból eredtek, mit a szigorú erdőtörvényeknek tulajdonítanak. — Felgyújtott gazdaság. Prószék liptó- megyei községben a napokban felgyújtották Joób Gyula liptó-szent-miklósi főszolgabíró gazdasági épületeit, melyek teljesen elpusztultak. A főszolgabíró érzékeny kárt szenve­dett. Több marha is a lángok martalékává lett. A gyújtoga­tás valószínűleg bosszú műve. *) »Egyenlőség.« Szerk.

Next

/
Thumbnails
Contents