Magyar Földmivelö, 1906 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1906-11-04 / 44. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 355 NEMZETÜNK MÚLTJA. II. Rákóczi Ferenc. — Rákóczi a bécsújhelyi börtönben. Innen Lengyel- országba menekül. — Rákóczit tehát elfogták és Bécsújhelyre vitték; talán épen abba a börtönbe, ahonnan az ő nagyatyja: Zrínyi Péter ment a vérpadra. Rákóczira is ez a sors várt. Hat hónapig ült már Rákóczi börtönben, és bizonyosan nagyapja sorsára jut; ha hű felesége meg nem szabadítja. Az a hű asszony felutazott férjéhez és ott megvesztegette Rákóczi börtönfelügyelőjét. Rákóczi kiszökhetett börtönéből és álruhában elmenekült. Nagy lett erre a rémület Bécsben. Azonnal dijat tűztek a szökevény fejére, a börtönfelügyelőt pedig kivégezték. Rákóczi Felső-Magyarországon keresztül Lengyelországba sietett, Beregszászon még ma is mutogatják azt az asztalt, melyen állítólag a menekülő Rákóczi egy éjszakán aludt, Putpolóc községben. A lengyelek szívesen fogadták Rákóczit, aki ott találkozott Bercsényi Miklóssal. A két hazafi elhatározta. hogy szóba állnak a francia királyival és segedelmet kérnek tőle. Mig azonban ők azon törték a fejüket, hogyan és miképen lehetne a függetlenségi harcot megkezdeni, ismét forrongás támadt idehaza. A zaklatott nép nem bírta az adót. Az 1703. év tavaszán a Tisza vidékén gyűléseket tartottak. Követeket is küldöttek Rákóczihoz, hogy jöjjön és szabadítsa meg a hazát. Vagy ha most mindjárt nem jöhet, legalább zászlókat küldjön, hogy a népet talpra állítsák. Rákóczi engedett a kérésnek. Küldött zászlókat, melyekre ezek a szavak voltak Írva: »Istenért, hazáért és szabadságért!« Levelet is küldött az ő véreihez, melyben szivükre kötötte, hogy küzdjenek a hazáért becsülettel, de óvakodjanak a rablástól és kihágástól. A zászlók láttára a nép rajongó lelkesedéssel sorakozott. Nem úgy a nemesség. Az tartózkodó volt. A szatmáriak pedig Károlyi Sándor főispánjuk vezetése alatt táborba szállottak és ellenök siettek. Junius 7-én Dolhánál, Mármarosmegyében, szétverték a felkelő népet. Ez a harc nagy hatással volt Rákóczira. Belátta, hogy a szegény népet nem szabad vezetés nélkül magára hagyni. Tehát ő maga hazajött, hogy a szabadságért harcoló népnek vezére legyen. A »vezérlő fejedelem.« Az 1703. évben tehát átlépte hazája határát Rákóczi. Kibontotta aranyos zászlóit és minden igaz magyart küzdelemre szólított. A nép seregesen tódult is Rákóczi zászlói alá; hanem a nemesség még húzódozott. De mikor a szabad hajdúk is Rákóczihoz csatlakoztak és Nagy- kállót, azután Husztot kézrekeritették, akkor a már- marosi nemesség volt az első, mely a felkeléshez csatlakozott. A mármarosiak után következtek a szabolcsiak, szatmáriak és ugocsaiak. Várak, városok egymás után hódaltak meg; sőt Károlyi Sándor is Rákóczihoz csatlakozott. Így aztán az ország egész a Dunáig meghódolt; utána nemsokára a felföld nyugoti megyéi s a Dunántúl nagy része, a leghíresebb vezérekkel egyetemben, mint gróf Eszterházy Antal, Bottyán János, Forgách Simon, Bezerédy Imre. Erdélyben a székelyek is Rákóczihoz álltak. A felkelők a császári hadat egészen Pozsonyig szorították vissza. Bécsben elképedtek a váratlan események láttára. Meg voltak szorulva, mert a külföldi háború lefoglalta a hadsereget. Nem tehettek tehát mást, Rákóczival alkudozásokat kezdettek. A király a köz- tiszteletben és szeretetben álló Széchenyi Pál érseket kérte fel közbenjárásra. Széchenyi találkozott Bercsényivel és Károlyi Sándorral, Rákóczi főembereivel. Megpróbálkozott velük szelíden és magyarosan beszélni; hanem azok a maguk és Rákóczi nevében igy szólották : — A magyar népnek nem természete a lázongás. Most is csak azért vagyunk fegyverben, mert a király és tanácsosai már sokszor Ígértek nekünk minden jót, de azt soha sem tartották meg. Azért most sem bízunk az Ígéreteikben. Az öreg érsek aztán magával Rákóczival is beszélt, hanem ez is ugyanazt mondta. így tehát békesség nem leheteti. A harc folytatódott változó szerencsével. Egyik helyen a király hadai győztek, más helyen Rákóczi serege nyomult előre. Lipót király megint felajánlotta a békességet ; de Rákóczi most már fennebben beszélt, mert serege megszaporodott és őt Erdély is fejedelmévé választotta 1704. évben. A háború tovább folyt. Ezen háborúk alatt nagy esemény történt: Lipót király 1705. évben meghalt. (Folytatjuk.) Rákóczi visszatér. Irta : Fekete Gyula. Bongva kondul meg a Rákóczi harangja, Hangját erdő, mező, hegy-völgy visszaadja, Madár elcsicsergi, elsusogja a szél : Rákóczi visszatér, Rákóczi visszatér! Száll a szó, megtörik a Kárpátok ormán, El-le Adriáig zug-bug, mint az orkán ; Minden magyar szívben pezsdülve forr a vér, Rákóczi visszatér, Rákóczi visszatér! Majd a varázsigék bűbájos zenéje Lehat a mély sírok sötét éjjelébe, Porladó szivekbe ott is visszhangra kél : Rákóczi visszatér, Rákóczi visszatér ! Megnyílnak a sírok, élet száll a holtba, Daliás kurucok ébredeznek sorba; Kikelnek a sírból Rákóczi vezéri : Bottyán, Balog Ádám, Pekri, Bezerédy. Lobognak a szászlók, tárogató harsan, A sok nyalka kuruc paripára pattan. Nyihog a mén, a dob riadóra pereg, Törökország felé száguldoz a sereg. Márvány tenger partján szállnak le a földre, Dobogva csattog a paripák érckörme. Ellőttük egy templom, abban eltemetve Nyugszik a kurucok dicső fejedelme.
