Magyar Földmivelö, 1906 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-26 / 34. szám
278 MAGYAR FÖLDMIVELŐ zése volt szükséges hozzá. Rózsaszínű akta indult el az intézet igazgatóságától, melyben igazolták a leányzó jó magaviseletét, mire a minisztérium kegyesen áldását és engedélyét adta a nászra. A ritka esküvő az intézet kápolnájában, a javítóban levő leányok jelenlétében folyt le. A menyasszony az intézet durva ruháját a nászruhával cserélte fel s igazán örömkönyek közt hagyta el a sivár falakat, hogy a családi tűzhely melege mellett uj életet kezdjen. — A cséplőgépbe esett. Boné György batizi mezőőr 18 éves leánya Erzsi, Batizon cséplés közben véletlenül a cséplőgég dobjába esett. Amikor ezt az emberek észrevették, rögtön elállitották a gépet. De akkorára már levágta a gép a leány fél lábát a térdén alul. A leányt a kórházba szállították, hol a lábát amputálták a térdtől. A hatóság a vizsgálatot megindította. A gép a Kovásznay Zsigmond tulajdona volt. — Az öreg betyár. Hires betyár volt harminc esztendővel ezelőtt Gömör vármegyében Szacskó József, betyárnéven Gyöngytyuk. Jól szervezett bandájával rettegésben tartotta az egész vidéket s nemcsak az országúton, hanem békés otthonában is rátört, a kinél pénzt sejtett. Sokáig garázdálkodott és bujdosott a pandúr elől, de egyszer aztán mégis kézre került, akkor Illavára vitték és ott ült mostanáig. Nemrégen, hogy kiszabadult, újra kezdte a betyár életet. Lovat lopott a vásáron. Mikor a csendörök neszét vették, hogy az öreg betyár folytatja mesterségét, két hatalmas termetű ember fölkerekedett és kutatta a nyomát. Rá is akadtak, üldözték, de az öreg nem adta meg magát küzdelem nélkül. Visszafordult és tüzelni kezdett a csendőrökre. Meg is sebezte az egyiket, de mikor újra töltött, a másik csendőr rálótt és a fején találta. Az öreg betyár haldoklik, a csendőrt a losonci kórházban ápolják. a -i. Apró-hirek. Alkotmány A nagy világból. Perzsiában. A perzsa sah (fejedelem) elhatározta, hogy népének alkotmányt ad. Képviselőházat is fog összehívni. Perzsia nagy vömmel fogadta a sah elhatározását. Most már a török szultánon a sor, hogy birodalmában szintén alkotmányos élet legyen. — A török szultán különben szerencsésen felgyógyult. — Nagy földrengés. Szán Franciskó sorsára jutott a múlt héten Valparaizó, a délamerikai Chile állam egyik városa Nagy földrengés volt ott, mely a várost teljesen elpusztította. Tűzvész is támadt, mely emberáldozatot szedett. Mintegy 100 embert temetett a házak romjai alá. — Nyáron megfagyott. Lyonban megtörtént az a hihetetlen eset, hogy egy ember augusztus havában, rek- kenő kánikulai napon megfagyott. Eugéne Poulet, egy jéggyárosnak a kocsisa belefeküdt a jegeskocsiba, hogy kissé lehűtse magát. A hirtelen hőfokváltozás azonban oly erős volt, hogy Poulet elájult s később teljesen megfagyott tagokkal akadtak rá. Azonnal kórházba vitték, de az orvosoknak nincs reményük, hogy megmentsék. — Mérges tej. Madridban a minap több száz mérgezési eset fordult elő a hamisított tej élvezete folytán. Nagyon sokan életveszélyesen megbetegedtek. Bár a mentő- orvosokhoz igen sok más orvos is csatlakozott, nem tudtak megfelelni a reájuk várakozó sok munkának. Az utóbbi időben igen sok megbetegedés fordult hamisított élelmiszerek élvezete folytán és ennek dacára a hatóság még mindig igen lanyhán kezeli ezt a kérdést, sőt a már meglévő törvényt sem alkalmazza. Ebben a tekintetben, bár nálunk is sok élelmiszer-hamisítás fordul elő, mégis Madrid előtt vagyunk. _ A pillangók városa. így fogják nevezni ezentúl Lo ndont. Az angoloknak ugyanis egy igen költői gondolatuk támadt. A londoni parkokba sok ezer pillangót telepítettek. Scarnboroughban kis farmot állapítottak lepketenyésztés céljából. A közönséges mezei lepkétől egészen a forró égaljak szinpompájában tündöklő pillangójáig minden lepkefajt tenyésztenek ezen a helyen. Körülbelül 20 ezer lepke vár arra, hogy szétereszszék őket a város különböző részeiben. Azonkívül tartalékban tartanak még 40 bábot is, ha kevés lenne a 20 ezer pillangó. Mily boldog London város. Ott még pillangókra is telik, mig a mi fővárosunk alig bírja rendben tartani pénzügyeit. JÍEVESSÜNKÜ! Őszintén megmondotta. Egy menyecske lép a-----i gyógyszertárba és igy szól a gyógyszerészhez: — Ugyan patikus ur legyen szives mán’ megmondani melyik a legszebb pirosító ? — A szerénység, felelt a patikus. 4* Kriminális ur. Benyit a falusi ember a fenyilö törvényszék egyik szobájába és kérdi: •— Ugyan kérem, hol találhatnék én itt valami kriminális urat ? * Biztos szállás. No nézze meg az ember, milyen bolondá tesz az a Marci! Panaszkodom neki, hogy milyen galibába vagyok; két év alatt harmadszor ér az a baj, hogy a házi gazdám felmondja a szállást s tova kell hurcolkodnom, s most már azt sem tudom, hova menjek ? Oh, tudok én olyan házat, a hol nem mondják fel minden évnegyedben a szállást, szól Marci nagy biztatólag; — sőt némely lakó három esztendeig is megmarad egy helyen. — Merre van az ? — hadd keressem fel. Felírja szépen az adreszt: »Nagyút ennyi meg ennyi szám« Én vágtatok ki, keresem a házszámokat sorban. Meg is találom. — Hát tudod mi van ott ‘? A fenyitő ház. A SZERKESZTŐSÉG TELEFONJA. Kath. kör. Biblia, a szent könyv neve. E szó Biblia idegen szó és azt fejezi ki, hogy több könyvből áll. de melyet egybefüztek, kötöttek. — Cs. L. gazda Homok. A buda- pestre utazó gazdáknak ajánljuk a következő gazdasági intézmények megtekintését. A Gazdasági Múzeumot, a Földtani Intézetet, a Központi Szőllészeti Kísérleti Állomást. Akármelyik rendőr útbaigazítja az embert, hogy miképpen találjon oda. — Szerencse fel! Névtelen leveleket számba nem veszünk. Osztálysorsjátékkal nem foglalkozunk. Azért — a papír kosár fenekére le. — Tanuld. Nem önnek való .pálya. — P—si kör. Egész kapóra jöttek a következő adatok. A magyar korona országainak összes polgári és katonai népességből az 1900-diki népszámláláskor 8,742.302 .vallotta magát magyarnak; legtöbb azután az oláh anyanyelvű 2,799.479, majd a német 2,135.181, a tót 2,019.641, a horvát 1,678.569, a szerb 1,052.180, a rutén 429.447 1900-ban a római katolikus vallás összes népességünkben 9,919.913 hívőt számlált, több mint a felét az egész lakosságnak. A görög keletiek száma, 2,815.713-at tett, a reformátusoké 2,441.142-t. Egy miliőn felül való hívője van még a görög szertartásu katolikusoknak 1,854.143 és az evangélikusoknak 1,288.942. A zsidók 851.378-an vannak, unitárius pedig 68.568. — Itthonmaradt olvasd. Az amerikai ügyekkel, illetőleg kivándorolt véreink csomóval mint tapasztalhatja külön rovatban és bőven foglalkozunk. A legapróbb részletekre azonban — nincs terünk. (r Ne mulassza el megrendelni, mert mig Manhattan nélkül 100 kg. Manhattan állattáp- por keverékkel hizlalva 387 kilót nyomott már a sertés. G-.a-»*' iá.. 7-52 Gazdák és tenyésztők kincse e táppor. A sertés szépen fejlődik, gyorsan nő és hamarább hízik, a tehén több és jobbminöségü tejet ad, a ló sokkal erősebb lesz és súlyosabb terhet bir él, ezen jó tulajdonsága az összes szárnyas állatokra is kiterjed, ha ezek eleségébe naponta a világhírű Manhattan tápporból csekély mennyiséget adagolunk; 5 kilónként is szállittatik olcsón 5 korona postautánvéttel, hogy minden egyes kisebb gazdának, egyáltalán tenyésztőnek is, kevesebb költséggel egyszerre beszerezhető legyen és ezzel azt is elérte, hogy mindig friss tápporral rendelkezik; utánrendelés kifogyta előtt egy pár nappal előbb történendő. Hasznos tanácsadó (azaz Utasitást) a háziállataink hizlalása és táplálásához, valamint ezek betegségeikről és ettől való megóvhatásukról cimü minden gazdának nélkülözhetetlen, tanulságos könyvet minden rendeléshez ingyen mellékeljük, máskülönben 50 fdlér árban meghozatható. 50 kiló 26 korona 100 kiló 50 korona Budapestrül vasúton szállítva. Megrendelési cim : Manhattan-Vállalat Buda- pest, VIIL, Bezerédi^tca 3. MORVÁI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁKON.