Magyar Földmivelö, 1906 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-05 / 31. szám
MAGYAR FÖLDMIVELO 251 a ki névtelen kiván maradni. »Miután egyetlen légy átlag kétszáz petét tojik, — mondja a szerző — egyszerű számítás mutatja, hogy ebből az egyetlen légyből hat nemzedék múlva százmilliárdnál is több légy származhatik. A már kifejlett rovart elpusztítani hiábavaló fáradság. A legyeket csak álcaalakjukban lehet alaposan megsemmisíteni, mikor is tele vannak velük a trágyadombok és egyéb piszokhalmok. Hosszas kísérleteimben arról győződtem meg, hogy ezeket az álcákat a nyers olaj azonnal megöli. Ez olajnak fertőtlenítő ereje, mely azonfelül olcsó is. nemcsak pillanatnyi, hanem még soká azután is hat s megakadályozza minden későbbi petéknek a kikelését.« A bizottság kijelentette, hogy a szerző fejtegetéseivel mindenben egyetért s módszerével a kérdést teljesen megoldottnak tartja. Érdekes, hogy a pályázók közt volt a román királyné is, kit a bizottság bronzéremre érdemesített. Nagyon érdekes lenne tudni, hogy ez a pootalelkü nő mint kezeli ezt praktikus kérdést. VASÁRNAP DÉLUTÁN. A hős leány. Nagyapó az ősi karos székében ül. Az unokák szerteszét játszadoznak. A postás kopogtat. Asztalra teszi az újságot. — Itt van a Magyar Földmivelő — kiálltja a legnagyobb fiú. A gyermekek mindnyájan a nagyapó köré telepednek. Az öreg felteszi pápaszemét, a szobában néma csend lesz . . . Nagyapó olvas . . . — Akkor történt, mikor a mi édes hazánkat nagy veszedelem fenyegette. Puskát, kardot fogott minden ember, a ki csak tehette, mert veszedelemben volt a haza. Az ellenség bejárta katonáival a városokat és falvakat s ha észrevette, hogy valaki hazáját nagyon szereti, sőt azért kész meghalni is — azt az embert elhurcolta, börtönbe vetette és sokszor meg is ölte. Ilonkának az apja is harcolt a hazáért. Aztán visszajött övéi közzé, de sokáig bujdosnia kellett, még saját házában is, mert nem tudhatták, mikor jön az ellenség érte. És csakugyan eljött. A házat katonák vették körül, aztán két fegyveres ember felszólította Ilonka apját, hogy szedje össze magát, mert viszik messzire — a börtönbe. Ilonka leborult a katonák előtt és sírva kérte őket. — Hadd menjen ő is az apjával, hiszen nem tud ő nélküle élni. A siró leányt azonban félrelökték a durva katonák és az apját irgatmatlanul elvitték. Ilonka most egy pillanat alatt elhatározta, hogy követi apját. Titokban a kocsi után szaladt. Szaladt — szaladt, hogy a lelkét is majdnem kilehelte. Mikor éjjelre egy faluba értek, nemsokára Ilonka is ott termett. Titkon belopódzott apjához, kendőjét szépen apja feje alá tette, csókolta és igy altatta el. Mikor virradni kezdett és sejtette, hogy a katonák is felébrednek, eltávozott és elbújt. Kora reggel megint megindult a kocsi. Ilonka ismét szaladt . . . szaladt egész a börtönig. Itt nem eresztették többé be. A leány nem esett kétségbe. Járt nagy urakhoz, kért, könyörgött. Egyszer, mikor egy nagy úrhoz ment, nem talált otlhon senkit, csak annak a nagy urnák a leányát, a ki éppen olyan idős volt, mint Ilonka. Átölelte, kezeit csókolta és úgy kérte : esedezzék a papánál, hogy ő a börtönbe bejuthasson. Éppen e pillanatban lépett be a nagy ur. Hal- gatta a két leány beszédét és látta, hogy mind a két gyermek zokogásban tör ki. — Apám — szólott a nagy ur leánya — mikor apját megpillantá, engedd meg, hogy én ezt a leánykát a börtönbe elvezessem. Az apa szive megesett . . . Szótlanul állott a gyermekek előtt. — Látod apukám, mondotta a nagy ur leánya, téged is elfoghatnak egyszer. És én is úgy szaladnék ám utánad, mint Ilonka. És milyen jól esnék nekem, ha volna valaki a nagy urak közt, a ki megkönyörülne rajtam. A nagy ur megvendégelte Ilonkát és mikor a leány már rebegve várta, hogy mikor léphet apja börtönébe, ime belép a fogoly apa. Ilonka nagyot kiáltott örömében, aztán oda borult édes apja keblére. — Apám, mondá, édes apám te ártatlan vagy, téged a jó Isten meg fog segíteni. És meg is segítette. A hadi törvényszék csakhamar felmentette, a börtönből kiszabadult és haza ment . . . Néma csend követte a nagyapó felolvasását. ,. A Pista fiú csak nézett, nézett a nagyapóra, de a leánykának szemei megteltek könynyel. Aztán igy szólott: — Én is úgy tennénk, mint Ilonka tett. js. Sáskajárás. A történelem sokszor megemlék- szik a nagy pusztításokról — melyet az országokban a sáskajárás okozott. Oly maradandó emlékezetet hozott az emberek lelkében a sáskajárása, hogy az átvonuló hadseregekre, ellenségekre és még a kelletlenül sok és gyakori vendégekre is általában azt szokják mondani: valóságos sáskajárás volt. A sáskák sokszor hosszú időkön keresztül elmaradnak. Vagy csak elvétve, helyenként tűnnek fel. Az ország most elég kedvező termésnek örül. Fájdalom, üröm is vegyült e boldogító érzelem közé. Már a múlt esztendőben jelentkezett a hortobágyi pusztákon a sáskasereg. A múlt esztendőben 500—600 napszámossal, az idén 12 géppel végezték a sáskairtást, a mely azért nem sikerült, mert mig tavaly 5000—600(1 emberrel sikerrel végezhették volna az irtást, addig az idén már 200—300 gép is kevésnek bizonyult volna, a jövő évre pedig még ennél is többre lesz szükség, hogy az irtást sikerrel végezhessék. A sáskajárás egyébként a Hortobágyról átcsapott már Hajdumegyére is. A hajdumegyei sáskajárásról két jelentés készült. Az egyiket Kovács Gyula, Hajdume- gye alispánja készítette, a másikat pedig Könyves Tóth Mihály dr., debreceni mezőrendőrkapitány. Az elsőt tizenhattagu küldöttség már Darányi lgnácz földmivelésügyi miniszter kezébe juttatta, a másikat
