Magyar Földmivelö, 1906 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1906-06-10 / 23. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 187 — kiáltott föl édes apja haraggal — kikergetlek nyomban, ha nem maradsz veszteg s aztán te is ott állhatsz mellette. Seregély azt hitte, ez végre fogott a bolond teremtés leányán. Pedig hát dehogy is fogott. A boldogtalannak megint eszébe jutott apját figyelmeztetni, épen mikor az öreg újra szunyadni kezdett: — Kaszás ember áll künn, édesapám. Nézze csak, hogy ott áll. No hanem Seregély Tamás semerre sem nézett. Dehogy vesztegeti az ő nyomorult szemvilágát az éjszakára; inkább kiugrott az ágyból s odarontott Böske nyughelyéhez. 0 hát kidobja ezt a lányt, ha százszor is az ő gyermeke volna. Mert bolondot csak még sem akar magából csináltatni. Ha nem tudja, mi a becsület, ő hát megtanítja rá nyomban. Kinyújtotta kezét utána, de nyomban visszakapta, mint a ki megégeti magát, annak a gyermeknek forró volt a homloka, mint az izzó tűz. Épen abban a pillanatban nyitotta ismét szóra ajkait: — Kaszás ember áll odakünn, édesapám. Hanem az édesapa haragja úgy elfoszlott hirtelen, mint a füst, mikor forgószél kapaszkodik bele. Nem lármázott már, nem türelmetlenkedett, remegő kézzel kereste a gyufát. Idő kellett neki, mig megtalálja, s hogy megtalálta akkor is ötöt hatot húzott végig az asztalon s egyik sem akart lángra lobbani. Oly nehezen tudott ez egyszer világot gyújtani. Végre mégis sikerült. Vette a lámpást és bevilágított Böske arcába. Piros volt az mint a fakadó pünkösdi rózsa. Két szeme nyitva s azokkal oly mereven nézett maga elé, hogy meg lehetett volna ijedni tőle. Seregély Tamás meg is ijedt. Megragadta gyermeke kezét s kérő, könyörgő hangon, hogy a kő is megindult volna rája, szólt hozzá: — Fiam, édes gyermekem! mi bajod? mond Böském, mi lelt az ég szerelmére? Nézz ide, a szemembe nézz leányom! Én, édesapád, szerető édesapád szólítalak. Szólj, beszélj, mi lelt? Hanem a beteg nem nézett apjával szemközt. Tekintete üveges fénynyel meredt a bizonytalanba. Ajkai megremegtek. Beszélni kezdett. Azt mondta: — Kaszás ember áll künn, édesapám. Seregély Tamás majdnem elejtette a lámpást. Odavágta az asztalra és sebbel-lobbal rontott ki az ajtón. Fölverte a kocsist s hogy az föltápásztotta nehéz pilláit, beleorditott a fülébe: — Fogja az Istenért! Csak hamar orvosért! S a kocsis fogott. Nemsokára lóhalálba vágtatott a városban. Pedig hiába vágtatott. Seregély Tamás kosarat adhatott annak a vőlegénynek, azért a lakodalma napján Böske pártját is megtépték, megtépte, ki ember volt a gáton az apa mondása szerint, megtépte a kaszás ember, ki levágta a legszebb viruló virágot. KÖZEGÉSZSÉG. A tüdövész. Alig van betegember, ki iránt annyi részvéttel, gyöngédséggel viseltetünk, mint a szegény tüdő betegek iránt. De alig van betegség, mely annyi áldozatot szed, mint a tüdőbetegség. Magyarországon évenkint átlag 50 ezer ember hal meg e bajban. Elmondhatjuk tehát, hogy e baj jobban pusztít, mint a félemletes kholera. Mert hiszen a kholéra csak időnkint lép fel, ez pedig nap- ról-napra szedi áldozatát. Sokat és sokat gondolkoztak is azon : mi módon lehetne e lassan, de biztosan ölő betegséget megfékezni. Csak néhány éve, hogy villámsebességgel terjedt el a hir: «nincs többé tüdővész!» Azt hitték, hogy a tudós német orvos: Koch, csakugyan feltalálta e betegség biztos gyógyítását! Édes Istenem! Mennyi remény, mennyi öröm foghatta el az emberiség szivét! Fájdalom, hogy ez a remény is csalódással végződött. Koch tudós tanár sokat tett, nagyot haladt, de hiába, a tüdővész gyógyítás továbbra is titok maradt. Mindazonáltal el kell ismernünk, hogy a tudós Koch sokat használt az emberiségnek. így pl. felfedezte, hogy ezt a betegséget az úgynevezett tuberkulózis bacillusai (szabad szemmel nem látható apró-apró rovarok) idézik elő. Ebből kifolyólag ma már az orvosok nagy része határozottan állítja, hogy a tüdővész nem öröklött baj. Az az, nem következés, hogy a tüdővészes szülőnek hasonló bajban szenvedő gyermeke szülessék. Igaz, hogy a tüdővészes szülők gyermeke rendesen satnya, gyenge testalkatú és igy nagyobb hajlandósága van e bajra. Mert tudnunk kell, hogy a tüdővésznek legnagyobb ellensége: az egészséges testalkat. Azok a bacillusok rendesen a gyengébb test- alkatuakat keresik. Ott nagyon jól találják magukat. Főleg ha az illetők kerülik a tiszta levegőt, zárt szobában ül, nem mozog, Világos tehát, hogy az emberek óriás többsége a rossz, helytelen nevelés és szokások áldozatai lesznek. Ha vizsgáljuk, hogy mily életkornak halnak meg a tüdővészben, igen fontos tanulságra bukkanunk. Az első életévben igen sok a tüdővészes beteg, de még több a felnőtteknél, Hogy annyi gyermek hal meg e bajban, annak oka: mert az újszülötteket folyton-folyvást zárt levegőben tartják. Ott él a szegényke abban a szobában, mely tele van a fűtés és világitástól származott bacillusokkal. Mihelyt a gyermek talpára áll, futni kezd, sőt az aggódó anya elől is ösztönszerüleg szökik, szabad levegőre kerül, már nehezebben kapják meg a tüdővészt. Mentői többet tartózkodnak a szabadlevegőn, mentői többet mozognak, játszanak : annál inkább védve lesznek. Mikor az iskoláztatásnak vége lesz: a tüdővészes gyermekek száma szaporodik. A kenyérkereset, a foglalkozások, a szobában való tartózkodás alkaF más talajt adnak a bacillusoknak. A kertészek, erdőkerülők, földmivelők stb. bezzeg ritkán kapják meg a tüdővészt. De a szegény iparosok, bányászok, hivatalnokok bizony sorva- doznak.
