Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1905-01-15 / 2. szám

10

MAGYAR FÖLDMIVELÓ

Thallóczy a bujdosók hamvairól.

Thallóczy Lajos osztályfőnök már hazaérkezett konstantinápolyi és ázsiai útjáról. Thallóczy a nagy- követség utján kinyerte a szultán engedélyét a bujdosók hamvainak, emlékköveinek, sőt emléktárgyainak is akadálytalan hazahozatalára. A lazaristák Szent Benoit egyháza főuökségétől ugyanis okmány- szerű biztosítékot nyert, hogy eddig őrizetében volt tetemeket a magyar nemzetnek át engedi, aminek jeléül Thallóczy a fejedelemnek és Bercsényiné Csáky Krisztinának tetemeit tartalmazó sirládákat, valamint Zrínyi Ilonának és Rákóczy Józsefnek kétségtelenül megállapított és külön cedrusfa-tartókba helyezett tetemeit átvette és ideiglenes megőrzés végett a lazaristákra bízta, gondosan lezárván és lepecsételvén a ládákat. A Rodostóban eltemetett gróf Bercsényi Miklós, gróf Eszterházy Antal és Skibrik Miklós tetemeit az ottani görög egyház hatóságától okmányszerüleg szintén átvette és személyesen hozta el Konstantinápolyba és bízta ugyancsak a lazaristák gondozására. Ugyanide hozta át dr. Thallóczy a kisázsiai Izmidből Thököly Imre tetemeit. Thököly sírja a köztudat, sőt némely történettudós véleménye szerint is ismeretlen volt. Dr. Thallóczy a Tbaly Kálmántól vett útbaigazítások és Thököly titkárjának, Komáromy Andrásnak Írásban található útmutatások szerint járván el. ásatásokat rendelt az iz- midi örmény temetőben és hosszas, fáradságos munka után nem ott, ahol Thököly vasrácsos sírhelye van jelezve, hanem attól távolabb, egy óriási platánfa tövében három méternyi mélységben lelte meg a tetemet. Az ásatást orvosok jelenlétében nagy gonddal eszközölte, a fej keletnek feküdt: a csontok a két század óta leható gyökerektől eredeti helyeikből kitolattak és már nem feküdtek rendes állapotban, úgy, hogy nagy elővigyázattal kellett azokat összeszedni. A tetem azonosságát konstatálja a csontok mellett talált nagymennyiségű arany- és ezüst kófiummal kivárod szöveldarab és különösen az a három gyöng}\ mely Thököly süvegét ékesítette, amint az képein is látható. Thallóczy Rodostóban megszerezte a nemzet számára Rákóczinak saját- kezüleg faragott hat gyertyatartóját, egy csengetyü- jét a címerével díszítve, a karosszékét és egy egykorú misemondó ruhát, amely ingóságok máris útban vannak, hogy ideiglenesen a magyar Nemzeti Múzeumban helyeztessenek el.

Az adósság-csinálásról.

Ezt ugyan nem azért Írjuk, mintha mi magyarok nem értenénk hozzá, hanem inkább azért, hogy tüzetesebben ismerkedjünk meg vele. Nem is kell messze mennünk, csak a legközelebbi telekkönyvi hivatalnál lapozgassuk az egyes birtokiveket s nagyon könnyen meggyőződhetünk arról, hogy a földműves gazdának egyébb fogyatékai mellett is nem az utolsó hibája az adósság-csinálás.

Benne van már a magyar embernek könnyen pezsdülő vérében, hogy a rövid ideig tartó pénzmámorért kész az adósság csinálásra s nem gondolja meg, hogy ezzel oly ragadós vendégre tett szert, amely nemcsak együtt eszik vele egy tálból, hanem melyet aztán nem is egy könnyen ráz le a

nyakáról, mert a hol egyszer befészkeli magát, ott ő kezd ur lenni a háznál s az igazi gazda sarokba szorul.

Igen ám. fogja mondani egy szívélyes olvasóm, hogy könnyű volna nem csinálni adósságot, csak a szükség ne szorítaná reá s akarva nem akarva is ne kellene; de meg aztán az ördög sem oly fekete, mint a minőnek festik s égj kis adósság még nem veri földhöz az embert, hogy attól oly nagyon ijedezni kellene.

Mi sem egészen úgy értjük ám a dolgot s azért vettük a tollat a kezünkbe, hogy tisztázzuk a nézeteket s elmondjuk, hogy mikor lehet és mikor nem adósságot csinálni.

A dolognak voltakép ott van mindig az alapja, hogy mi végre csinálunk adósságot. Itt térnek és ágaznak el az utak s mig egyiknél tán épen egy kis adósság csinálással vetheti meg jobblétének fundamentumát, addig meg egy másiknál a végrehajtót és a dobot hozza a házhoz.

Hadd beszéljenek egyes példák; ezeket a magyar gazda legjobban szokta megérteni.

Ha nem tudná is valamelyik szives olvasóra, ugv első sorban pénz kell. Sok olyasmi adja elő magát ott, a melybe bizony elébb pénzt kell befektetni s csak azután lehet hasznát huzni. Ezt neve- zik forgótőkének. Ha ilyen forgótőkéje nincs a gazdának, ügy nagyon meg,van a keze kötve s nem azt csinálhat, amit akar, hanem tétlenül el kell mulasztania sokszor az oly szerencsés alkalmat is, a mely nem minduntalan szokott ismét visszafordulni.

Soha se sajnálja bizony a gazda a pénzt — ha mindjárt adósság utján jut is hozzá. — ha esetleg földjét, rétjét vagy szőlőjét gyümölcsözőbbé vagyis nagyobb jövedelmet hozóvá teheti.

Ezt ugyan nem úgy értem, hogy kölcsön kért pénzzel nyakra főre bármily áron is földet, rétet vagy szőlőt vegyen; mert hiszen már a jó régiek megírták, hogy a ki sokat markol, keveset szőrit s. igv nem mindig terem annak legtöbb gabonája, kinek a legtöbb földje van. Avagy újság volna-e az a legutolsó földműves előtt is, hogy nem egyszer történik meg, hogy például egy hold jó szőlő sokszor több bort ad, mint akár három hold egyéb másik elhanyagolt állapotú.

Mikor én még egyik gazdasági iskolába eljáro- gattam, volt egy kedves emlékű tanárom, a ki sokszor elmondogatta, hogy ne a földet, hanem a munkát szaporítsd. S ez mindig eszembe jut, valahányszor arról van szó, hogy a birtokot nagyobbitsuk, vagy pedig ha valakinél azt a vágyat látom, hogy hogy minden pénzét vételárba veri s nem hagy magának forgótőkét.

Ha tehát arról van szó, hogy jobb vetőmagot szerezzünk be, a melynek termése után a portékánk értékesebb lesz, avagy egy vagy más jóféle gépet akarunk beszerezni, mely birtokunk nagyságának megfelel s a melylyel jó és gyors munkát végezhetünk, avagy pedig okszerű és egészséges alapra jószágnövelést akarunk berendezni, ily esetben a pénzzel való fukarkodás egyértelmű volna saját kárunk akaratával. S ha okadatolt is ily esetben a kölcsönvétel, mégis mindenkor előbb jól gondoljuk meg, hogy a beszerzés a fokozott jövedelemmel