Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-02-19 / 7. szám
MAGYAR FÖLDM1VELÓ 53 a gazdák összetartva egyenesen kimondanák, hogy pálinkát nem adnak, hanem adnak megfelelő munkabér emelést és ha különösen a munkások ez Írásunk után megértenék a gazdák helyes eljárását, mely a nép javát célozza: úgy már nagy lépést tennénk, hogy a pálinkagyártó ördögöt kifüstöljük. Persze, erre ezren és ezren fogják mondogatni: — Jó uram, nagy fát mozgat! Nagy fába vágta a fejszéjét. Erre én amondó vagyok: Hát a favágó ember nem mozgat-e nagy fákat? Nem látja e sokszor, hogy bizony nagy a dücskő, a mit szét kell hasogatni. Bizony, hogy — [igen. Hát fogja magát és éket vesz és igy próbálja darabokra szedni. így fogok én is tenni, csak türelem. Addig is „újra kijelentem, kogy én la bizony nem kívánom, hogy a munkás ember olyan fogadalmat tegyen — Egész életemben nem iszom szeszt. ISIKERETEK-TÁRA. A magyarok rokonairól. Elmondja : Józsi diák. Újságot mondok nektek: mit? A halak nem ették meg a lappokat, tehát — amint azt a múlt alkalommal megígértem — tovább beszélgetünk róluk. Mint emlitém sok hal van. Ha egy becsületes orrú — akarom mondani egészséges orrú magyar ember fából épült városokban jár, legelsőben a sok zsinegre fűzött hal fog feltűnni. És ha elgondoljuk, hogy Sajnovics apánk itt két évig tartózkodott! És ha ismét elgondoljuk, hogy a bort szagláló embernek az orra kipirosodik, kivirágzik, akkor önkénytelen is arra jövünk, hogy félős olyan sokáig ott tartózkodni, mert esetleg kitalál »pikkelyesedni« a szegény magyar orra. Nyári időszakban már itt a városokban találkozunk a most már nagyon csekély számú hegyi lappokkal. Ezek nagyobbára a svéd szokásokat vették fel. A halászó lappok télen nyáron egy helyen vannak. Állandó lakásuk van. Éppen ebből kifolyólag származik a kettő között levő különbség. Mint mikor a vakondok túr ki a földből egy kis halom földet, úgy látszik az ő örökösen füstölő házuk a távolból. Az ajtót bátran ablaknak nézhet- nők, csak volna üveg is rajta. Aféle hosszú szál ember háromszor hajtsa össze magát, ha be akar menni. Hogy nagyot is mondjak, hát itt-ott könnyebb volna egy mángoló-masinán valakit átgyürni. — Hogy ablak is van, azt már csak belülről lehet látni, mivelhogy annyira kicsiny. A sötét vacokból mégis inkább észre lehet venni azt a kis világosságot. A községgel olyanformán vannak, hogy egy napi járóföldön belül fekvő kunyhót mind együvé számítják. A távolságot helyenkint már csak kutyaugatással lehet mérni. Mér’ — mer, a pocsolyákon nem igen lehet keresztül gázolni. » Ha nem volna olyan bizonyos, hogy rokonok a lappok velünk, hát kétségbe vontam volna? Mér’ — mer’? No megmondom. Ami magyarunk azt mondja, hogy mikor egy kunyhóba bebújt és az ő nyelvükön jónapot kívánt, úgy várta, hogy mind bámulva fog felállani és őt nézni. De nem úgy lett ám! A három anyóka, kik bent ültek, szótlanul és egész közönyösen folytatták foglalkozásukat. Nem szóltak azok még egymáshoz se. Mondhatom, hogy ami barátunk türelme eléggé próbára volt téve, mivel két órai beszélgetés után csak annyit kapott válaszul: »menj odébb«. Már most úgy hiszem megértjük egymást, hogy miért mertem kételkedni a rokonságban. Már magyar asszonyféle nem hiszem, hogy két óra hosszat megtudjon állni szó nélkül. Egy magyar menyecske nyelve elől akár tiz mérfölddel tovább haladhatott volna azalatt: Úgy szeretem gondolni, hogy náluk született az a közmondás: »Hallgatni arany.« Ezt már csuda-módra tartják be. Ezért gondolom, hogy »odébb« küldötték ami utasunkat. De ezt tapasztalta más helyen is. ahol mikor azt mondta el, hogy miért látogatta meg őket, csak a vállukat rángatták, mintha csak azt mondták volna: »ki kérdezett?« És ha innen folytatjuk utunkat kedves olvasó egy folyóhoz érünk. Környéke csupa mocsár. A szúnyogok e vidéken valóságos csapás. Naphosszat lehet járni anélkül, hogy embert látnánk. Itt már aztán hét-nyolc kunyhóból kitelik egyik falu. Itt hol félelemmel, hol örömmel néznének ránk, olyan különös alakok volnánk előttük. Bár ezek sem beszélnek sokat, azért sokkal inkább vendégszeretőbb népek. Van azért egy nagyon jó szokás náluk is. Vendéglőjük nincs. De nem is jól mondom, mert van, csakhogy nem gugyit mérnek, hanem kávét. Pedig hát gondoljuk csak el, hogy ugyancsak kimulathatja magát a részegeskedő egy nap alatt. Ezt azonban csak a nyárra mondom, mert akkor történik meg az, hogy két hónapig soha sincs éjszaka. Télen meg nem igen kell félnie, hogy éjfél után ér haza. mert két hónapig éjszaka van. Különben is elfelejtené az asszony reggelig kérdezni, hogy: »Hol jártál az éjszaka?« Mint mondtam nagyon kevés tiszta levegő fér az ő szobájukba; orvosnak hírét sem ismerik és mégis nagyon hosszú életűek. Megmondom az okát: józanéletüek, erkölcsösek, vallásosak. A lapp ember egész héten dolgozik, de vasárnap nem nyúl munkához. Az asszony az egész háznépet ellátja bocskorral és egyébb ruhával és végzi a házi teendőket, de vasárnap pihen. Papjaikat az egymástól való távoliét miatt csak egyszer látják egy hónapban. Iskoláikban vándortanitók tanítanak; egy évben két hónapig. E kevés foglalkozás mellett is bámulatos haladást veszünk észre. Származásukról éppen természetüknél fogva nagyon keveset tudnak. Örökösen hallgatnak. Éppen ezért meséjük sincs. Egyedüli szórakozásuk a népújság olvasása. * * * Most pedig nagyon szépen köszöni nagyapó a szives türelmet, amelylyel e néhány szót meghallgattátok.
