Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1905-02-19 / 7. szám

VIII. évfolyam. Szatmär, 1905. február 19. 7. szám.

A függetlenség.

Kijelentem előre, hogy nem akarok politikával foglalkozni, hanem az embernek azon legbecsesebb s vele született jogáról fogok pár szót olvasóimhoz intézni, mely szerint az ember az állami törvények keretén belül gondolatait szabadon nyilváníthatja s minden külső kényszer ellenére meggyőződése szerint cselekszik.

Nagy kincs a szabadság, de két élű fegyver, melylyel éppen annyi üdvös dolgot lehet a közjó érdekében kivívni, mint a menynyit vele ártani lehet akkor, ha nem ügybuzgalom s erős ítélő képesség szabályozója s ha tulajdonosa, mint valamely árucikket a piacra viszi s a legtöbbet Ígérőnek eladja.

És vajmi sokan élnek vissza egy vagy más módon szabadságaikkal.

Csupán egy példát hozok föl.

A községi gyűlésben egy magántulajdont képező telek megvételéről van szó. Péter gazda, aki nem érdeklődik a közügyek iránt s most is csak véletlenül jött el a gyű- I lésre, szavazásra szólittatván föl, a nélkül, hogy mérlegelné a kárt, vagy haszont, mely a vételből származik, csak úgy találomra mellette szavaz. Megérdemli az ilyen a jogot, a melylyel bir?

János gazda elfogult minden oly eszme iránt, melyet nem ő kezdeményezett. Erősen kikel a vétel ellen s midőn felszólítják, hogy *adja okát elhatározásának, semmit sem tud mondani. Ulik-e ily eljárás értelmes emberhez ?

Pál gazda számitó ember. Ő hallgat s tartalékban tartja szavazatát. Midőn az ügy kimenetele kétessé válik, hozzá sompolyog a telek tulajdonosa s fülébe súgja: Barátom 1 szavazz a vétel mellett! Ha megteszed, adok húsz forintot. Csak erre várt Pál gazda. Szemével igent hunyorít és sorompóba lép ő is, hogy a vétel sikerüljön. Mi a neve az ilyen eljárásnak? Rabszolgalelküség. Önmagának becstelen a közügy kárára.

S hányszor ismétlődik ez utóbbi jelenet az életben, ha nem is ilyen, de más alakban. Vannak, kik öt éven át mindig ellenzéki elveket vallanak s midőn elérkezik a követválasztás ideje, a kormány jelöltjét támogatják; mások a kormány rendületlen hívei éveken át s egyszerre oly erővel kezdik döngetni annak épületét, mint Botond Konstantinápoly kapuját.

Honnan van ez?

Onnan, hogy ma már igen sok embernél nem az egyéni meggyőződés kormányozza a tetteket, hanem az önző kilátás, a sáp és zsíros hivatal reménye. Hányán vannak. kik szegre akasztják elveiket egy pár szép szóért, egy magas rangú ember kézszo- ritásáért, egy vacsoráért, vagy akár egy pohár borért is?

Kis lelkű emberek, hangzatos szavak, olcsó elvek: ez a mai társadalom jellemzője.

E lapok olvasói jobbára kisbirtokos és földes gazda osztályhoz tartoznak; tehát független emberek.

Függetlenek, mondom, mert nincsenek hivatali főnökeik, akik saját meggyőződésüket, reájuk, mint alattvalóikra tukmálva, me-