Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-12-24 / 52. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ A kétéves Walter elsikoltotta magát s abban a pillanatban mikor a sas másodízben lecsapott, reábörult öcscsére. A sas erre felrepült, de azután teljes erővel lécsapott az idősebbik fiúra. Alkalmasint azonban nem tudta azt elég erősen megragadni, úgy hogy újra felszállt s ismét lecsapni készült. E pillanatban puskával kezében kisietett a gyermek apja s jól irányzott lövéssel leteritette a sast, mely halálos sebbel a földre zuhant. Mindkét gyermek súlyos sebeket kapott. A lelőtt sas hossza 96 centiméter, a szárnyak szélessége 2'18 méter. II. Rákóczi Ferenc imája. Száz esztendeje múlt annak, hogy Debrecenben egy kis füzetben kiadták II. Rákóci Ferenc »magátul a kegyelem szerint formáltatott alázatos imádságát«. Ez az imádság, amelylyel a fejedelem »az ő Urának Istenének orcáját mindennapon engesztelni szokta,« a később igen elterjedt füzet 1703-ból való, ma már rendkívül ritka első kiadású példányából ime szól, a bevezetésével együtt: Felső-vadászi Rákóczi Ferenc fejedelem és Saáros Vármegyei örökös Fő-Ispán, Magátul a kegyelem szerint formáltatott alázatos Imádsága Mellyel Az ő Urának Istenének orcáját mindennapon engesztelni szokta. Nyomtatás által közönségessé tétetett mostan a végre: hogy a birodalma alatt lévő vitéző Magyar nép is, az ő kegyelmes jó Urát s Fejedelmét a buzgó imádkozásban követni megta- nullva. Debrecenben. Nyomt. Vincze György által 1703 esztend. Az ima szövege pedig a következő; Uram Isten, igasságnak kútfeje és kegyelmes- ségnek kimeríthetetlen forrása! ki a’ te parantsola- tidnak ösvényétül eltévelyedett népedet, szolgálatnak igájával megszoktad büntetni, hogy megtörvén az ő nyakának keménységét, minekutánna hozzád folyamodik, a’ mint büntetésben igasságodat, úgy a te engedelmességedben ésmértessed meg véle való kegyelmességedet. Meg-valljuk Uram, Atyáinknak hamisságát, ésmérjük mindennapi vétkeiket, kikkel tégedet édesatyánkat megbántván, méltán ostorodot tapasztallvuk ; Meg-érdemlettük Uram, hogy a mi Nemzetünknek ditsősége idegenekre szállyon, és a’ mi fiaink idegen Nemzeteknek igája alá vettessenek; méltók vagyunk, hogy el-töröltetett magvunkkal edgyiitt veszszen el a mi Nemzetünknek neve, mert te tőled Istenünktől. Királyunktól és Urunktól eltévesztünk. Mindazonáltal oh Kegyelmes Urunk! tekintsed meg e’ nyomorúságoknak tengerébe esett siránkozó népedet, halgasd meg a’ sok szegényeknek, özvegyeknek, árváknak, és néked könyörgőknek kiáltásokat, lássad az ártatlanoknak, és tőled boszszuál- lást kérőknek kiontatott véreket, és el ne felejtsed irgalmasságidat, mellyeket régenten választott, de fogságban tartatott népednek méltóztattál megmutatni. És mivel hogy elménket szabadúlásunknak igyekezetére méltóztattál meg-mozditani, tselekede- tinket igazgassad, karjainkat erősítsd, fegyvereinket élesittsed, hogy kegyes akaratodat, tellyes erőnkkel követhessük. Adgy Uram azoknak kiket Vezéreinké akartál tenni rendelésekben böltseséget az ellenkező dolgokban erősséget, a’ szerentsés állapotokban tartóz415 kodást, a hadakozásban bátorságot, az álomban vi- gvázást, hogy a’ te akaratodnak utain járjanak. Környékezd meg Uram Isten táborinkat és azokat a’ te irgalmasságodnak palástjával környül vé- vén, a mi ellenségeinknek, leselkedésektül ótalma^- zad, kergesd el strázsálóinknak álmokat, hogy készületlen ne találtassunk. Legyen a' te Angyalod őrizőnk,, és kalauzunk a harcolásban, ki az álgyuknak és puskáknak golyó- bisit el széleszsze, és miképen az Izrael nemzetséget a tengeren száraz lábbal, úgy bennünket a; mi el-1 lenséginknek rendelt seregei között boldogul veze- sen; egy szóval: Engedd meg édes Urunk, és Kegyelmes Atyánk! hogy visszafogadván kebeledbe^ népedet, a te prantsolatidnak útairol el-ne téveled- jünk; hanem a’te igasságodat meg-őrizvén, tsendes- ségben és békességben a' mi útaink igazgattassanak, ki bennünket megmérhetetlen kegyelmességed szerint teremtettél, és megváltottál, a mi Urunk Jézus Christus által, ki te veled és a Szent Lélekkel, él és uralkodik, mind örökké. Amen! Nem fizettél elő még a Magyar Földmivelőre? Ez év alkonyán. Volt — nincs!... E rövid két szót Csokonay Vitéz Mihály hires költő és egyházi szónok mondotta, midőn egy temetés alkalmával mellényéről egy gombol leszakított s azt a földre dobva, olyan hatalmas halotti beszédet tartott, hogy szem nem maradt szárazon. Akkor egy ember költözött el az élők sorából, egy kicsiny, alig számottevő levél hullott le az élet nagy fájáról s ez adta e rövid két szavú teksztust Csokonay ajkára: — Volt — nincs!... Halottunk van. Ismét lehullott egy levél az élet fájáról. 1905. év ravatalon fekszik. Ma még virrasz- tunk a nagy halott ravatalánál, holnap már eltemetjük s azt mondjuk : — Volt — nincs !... Holnap már csak emlékezete, csak egyes napok, órák, percek jutnak eszünkbe s azok is a múlt sötét fátyolán .keresztül láthatók. Homályba temetkezve, ugv tűnnek fel lelki szemeink előtt, mintha csak álomképek, pillanatnyi jelenetei volnának. — Hiába, az ember múlandó, változandó, tehát — feled. Ha olykor-olykor egy édes, vagy bús emlék eszünkbe is juttatja a múltat, ha elgondolkozunk a múlt idők azon percei felett, melyek szivünkbe a keserűség, bánat, szenvedés, vagy öröm cseppjeit öntötték, akkor, óh csak akkor érezzük igazán, hogy rövid földi életünk szakadatlan küzdelem, harc; a melynek jutalma, véghatára leend a — néma temető, a rideg sir. Ma ez évnek alkonyán megihletődve állunk meg egy pillanatra a határon s visszatekintünk az elmúlt esztendőre. A sok aggodalom, az elvesztett remények, melyeket átéltünk, majdnem csüggedni hagytak bennünket, elszomorító, rossz példaként, károsan tanítottak. A magyar ember azonban tud tűrni.
