Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-11-12 / 45. szám
354 MAGYAR FÖLDM1VELŐ megyében is fáradoznak ez ügy sikeres megoldása érdekében. Kívánatos, hogy a többi megyék is ne késsenek, hanem lássanak munkához, mig nem késő. A tél közeleg. Kiszállott már a madár is hervadt őszi tájról. Lehullott sárga faleveleket röpít tova a hideg őszi szél, mely vadul száguld végig a nem régen még élő, zöldelő növénnyel borított határ fölött. A nagy természet, mely olyan szépen, szivet- lelket andalító ezer, meg ezer pompában tündökölt, — meghalt. Ravatalon fekszik. S künn a természetben bármerre nézünk, mindenfelé a pusztulás, az enyészet képe tárul szemeink elé. Még a kikelt, zöldelő buzavetések gyenge szálai is félve néznek ki a föld göröngyei közül, s midőn a hűs szellő végig lehel rajtok, félénken simulnak a földhöz, a szülő, dajkáló édesanyához; oltalmat keresnek néma kebelén. A tél közeleg. Nemsokára elérkezik az évnek azon szaka, mely a föld, s e szerint a gazda pihenésének is az ideje. Sok földmives-háznál egész hosszú télen alig akad valami tenni való. Még a nyáron át hűségesen szolgáló járó-jószágokat is eladják, úgy okoskodnak: legalább nem fogyasztanak, nem kell velük bajlódni, a tél úgyis a pihenésnek ideje. így volt régen is, igv legyen most is. — És tétlenül, nyugodtan (?) élik át a telet. Tagadhatatlan, hogy a gazda-ember az év többi szakaiban folytatott nehéz munkában elfárad s nyugalomra van szüksége; de olyan bizonyos, mint kétszer kettő = négy, hogy az elmúlt silány esztendők után a gazda-ember nem töltheti ám tétlenül el a telet, mert nincsen meg az a jó szokása, ami meg van a talpas mackónak. De nem csak ez a bökkenő, van több is; annyi, hogy hamarjába fel sem lehetne sorolni. Világosan látható, hogy a népesedés következtében a szükséglet nagyobb, tehát az árak borsosabbak. Azt nem állíthatja senki sem, hogy a föld nem termett eleget, mert a föld nem szokott csalni, legtöbb esetben a gazda csalja meg a földet. Ha az időjárás mostoha, az nem a gazda s legkevésbé pedig nem a föld rovására húzandó. De az már a gazda rovására húzandó, ha az egész hosszú telet pipázva, nagyokat ásítva, tétlenül tölti el. Mert nincsen olyan gazdaság, ahol ne lehetne találni javítani, ujjitani valót, csak széjjel kell ám nézni. Gondos, takarékos gazdának egész kis műhelye van berendezve, hol a tél unalmas napjaiban kijavitgatja szerszámait, rendbe szedi gazdasági eszközeit stb. Mindig talál udvarán, házi gazdaságán igazítani valót. Ha rendbe szedte házi-gazdaságát a gazda, ha kijavította szerszámait, ott van a házi-ipar, a kosárfonás, seprükötés stb. A tél unalmas napjaiban alkalmas vidékeken, egész kis műhelyekké lehet alakítani a földmives- házakat; hol a család apraját-nagvját lehet foglalkoztatni. Ha mindjárt csak a saját részükre készítenék el az egész évre való szükségletet, már akkor is hasznosabban töltenék el a telet, mert a felesleges kiadástól mentve volnának, takarékoskodnának. De egyszersmind azért is hasznos az ilyen foglalkozás, mert nemcsak hogy megmarasztja a garast, de elűzi az unalmat, elsimítja a gondterhes redőket sok szegény kis ember arcáról. Igen találóan mondta egy nagy hazánk fia: — Legboldogabb ember a világon az, kinek sok dolga van, mert nem ér reá gondolkozni, nem unatkozik. A tél közeleg. Űzzük el unalmas napjait: alakítsuk a földmives-házakat műhelyekké! Sz. F. A szövetkezeti ember.*) A feladatoknak azon a nagyon széles mezején, amelyen a társadalom sokféle baja várja a segítő kezet: igen sok esetben tervszerű küzdelem árán lehet egv-egy lépéssel előre haladni, mert, habár különösnek tűnik is fel ez állítás, de tapasztalat igazolja, hogy az emberek nem fogadják el oly könnyen a segedelmet, mint amennyire panaszkodni szeretnek. Panasz, békétlenkedés, zúgolódás pedig mindig volt és mindig lesz, mert, mint a magyar szállóige mondja : »Nincs teljes boldogság« s minden nagyobb jóslótehetség nélkül meg lehet állapítani, hogy nem is igen lesz az e földön sohasem, mivel a mai modern társadalom teljességgel nem azon elv megvalósítása felé törekszik, melyet igy fejezett ki a költő: »Földi ember kevéssel beéri, vágyait ha kevesebbre méri«, hanem ezzel nagyon is ellentétesen az igények ezer neme támad a társadalom minden körében, tehát nemcsak fent, hanem lent is egyaránt. Azon már régen túl vagyunk, hogy a társadalomnak ilyen irányú haladása mellett az általános elégületlenséget, egész osztályok békétlenkedését csupán azzal igyekezzünk elnémítani, elcsititani, hogy a kevéssel való megelégedés, egyszerűség, igénytelenség igéit hirdessük nekik, különösen ha figyelembe vesszük, hogy ezzel néha a remélt siker helyett kedvezőtlen visszahatást ébresztünk fel bennük. Épen azért nagy lelkek, akik a társadalom jólétét, előrehaladását szivükön viselik, sohasem elégedtek meg a népboldogitó eszmék puszta hirdetésével, hanem elvül fogadván el ezt az igaz tételt: »Minden ékesszólásnál szebben beszél a tett«, a tettek mezejére léptek és életük szép feladatául azt tűzték ki, hogy a panaszkodók vagy igazán elhagyatottak ezrei közül minél többeket vezéreljenek el az oly igen óhajtott jólétnek, megelégedésnek békés révpartjaira, amely áldásos munkában a lelkes emberbarátokat olyan csillag vezérli, amely nemcsak fénylik, nemcsak ragyog, hanem melegít is, neve: emberszeretet. Kz az isteni érzés az, amely el nem fárad azon utak és módok felkeresésében, amelyeken a közjóiét fejlesztését elő lehet mozdítani. Ennek a nagy célnak áll szolgálatában az a jó ügy is, amelynek hivatott vezérek nyomdokain haladva, mi is munkásaiul szegődtünk s ez a szövetkezeti eszme, amely eszmének *) A perbenyiki gyűlésen felolvasta Vass János ev. ref. lelkész.
