Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-01-08 / 1. szám
4 MAGYAK FÖLDMIVELŐ magasszáru csizma s a kezében fokos ... és azután, ahogy vidám tekintettel, a bajusz alatt való csöndes mosolygással nézi parasztok, cigányok között az előtte táncoló cigánypárt: egy tehetős magyar gazda ez. aki pihenő-napon a nép közé vegyül s mulatozásain tiszta kedélvlyel el-elszórakozik. De bizonyára aligha »festene« ilyen jól mint magyar gazda a fenséges ur, ha ezt a viseletét csak mint mulatságos jelmezt ölti magára s ha nincs meg benne az, ami megfelelően kitölti, ami a karakterét megadja: a magyar lélek. Még pedig nem egy könnyüvérü vagyonos magyarembernek, hanem egy józanul számitó, fegyelmezett gondolkozásu, családját, cselédeit, jószágait megillető szeretettel, rokon- szenvvel gondozó, földjét bizalommal művelő magyar gazdáknak a lelke. S akin talán még csak egy órával ezelőtt is fényesen feszült, ragyogott a magyar királyi honvédség főparancsnokának díszes uniformisa: ime, mint magyar gazda is helyt áll, mintájául az ősi erényeknek, mely a becsületes polgári munkásság és a katonai harctermettség, vitézség dualizmusában tündököl. Igen, igen, József főherceg a szó legbecsületesebb, legmagyarabb értelmében: jó gazda. Kitűnő katona, aki szabad idejét nem azzal tölti, hogy sétálgatva tetszelgjen magának szép uniformisában, hanem aki nem egyszer a munkászubbonyt is magára ölti s megfogja az ekeszarvát is. Kísjenőn alkalmam volt tapasztalni: mily mintarend uralkodik aradmegyei negyvenezer holdnvi uradalmán. A főherceg ur napokon át kora reggeltől alkonyaiig behatóan megtekintette földje minden zegét zugát tanyáját, legelőjét, gulyáját, istállóját s nemcsak a gazdatisztjeivel állott szóba, hanem a legutolsó béressel is s nem leereszkedő gőggel, hanem az emberszeretet fölemelő rokonszenvével. S alkalmazottjainak korra is, állásra is kicsinyje-nagyja, aki csak él-mozog az uradalmon, örömmel és nem rettegéssel fogadta mindig a híradást: jön a fenséges ur! Jött is és mindent rendben talált. Mert amilyen a gazda, olyan a gazdasága is és József főherceg nem azért, mert fenséges ur, nem a hízelgés rózsaszínű üvegén át nézve, tehát valóban, sőt talán igy is mondhatjuk : annak dacára, hogy fenséges ur, mégis igen jó gazda. Nem is hallhatott róla senki se széles e hazában, pedig hány, talán csak félig igaz s még több légből, de nem éppen tiszta légből kapott »udvari« pletyka kering nálunk! mondom: nem is hallhatott róla senki olyat, ami könnyelműségről, pazarlásról, szóval: ami a gazda erényeknek merő elentéte, tanúskodnék. »Kalandok« csiklandós törtenetkéi nem röpködnek, róla szólva, a titokzatosság szárnyain a pikantériákat szomjazó fülekhez, az egyetlen »kalandja«, »bogara« vagy nevezze az ostobaság bárminek is: az ő cigányok iránti rokonszenve, amelyben azonban fényesen nyilvánul a nagy magyar gazdának ideális törekvése, hogy azokat az értékes tulajdonságokat, amelyek nem csak mint zenei tehetség, hanem sok egyéb téren is nyilvánuló ügyességben, leleményességben, gyors felfogásban a cigányságnál tagadhatatlanul észlelhetők, kellőleg megfegyelmezve : a magyar föld szolgálatába terelje. Akár Alcsuthon van József főherceg, akár a Margitszigeten, Kisjenőn vagy Fiúméban, szabad idejének egy részét mindig gazdálkodással tölti. S- szépen jellemzi őt az is, hogy nem csak gyermekekkel, hanem az állatokkal is szeretettel bánik s ha kell: férfias erélylyel őket is képes megfékezni. A kisjenői uradalom megtekintése közben egyszerre csak nekivadul eg\ bika. A béresek nem bírnak vele. József főherceg nézi s aztán kíséretének nem csekély ijedelmére, visszatereli előbbi rendes helyére a most már lecsendesülő állatot. A magyargazda egyik főerénye: a takarékos^ ság. S hogy József főhercegék ennek az erénynek sincsenek híjával: erre rávilágít az is. amit most elmondok. Amilyen jó gazda József főherceg, éppen olyan jó gazdaasszony a felesége: Kioldd főhercegasszony. 0 is takarékos, nem szórja a pénzt, egyet gondol s megnézi, mielőtt kiadná. Mikor még a két ifjú főherceg : József Ágost és László gyermekek voltak, ők is szerettek szabadban játszadozni s ez az ő ruháikat se varázsolta jobbá. Az igy megsérült gyermekruhákat gyakran maga a kis főhercegek édes anyja: Klotild főhercegnő gyógyitgatta, javítgatta s amely ruhákból József Ágost főherceg kinőtt, azokat, ha még megfelelő állapotban voltak, átigazittatta, sőt maga is átigazította a kis László részére. Az köztudomású, hogy József főherceg milyen kitűnő kertész. A Margitsziget látogatói nem egyszer láthatták, amint zubbonyban, nekigyürkőzve a virágok közt dolgozik. Fiumei gyönyörű parkját a sziklás domboldalból ő varázsolta elő. Földet hordatott az addig terméketlen helyre s hosszú évek munkájába, fáradságába tellet, amig a mai remek park megszülethetett. Egyszer egy budapesti társaság AJcsuthra rán- dult, hogy megtekintse a hires főhercegi kertet. Férfiak, nők belépnek a parknak éppen tárt kapuján s körültekintenek, hogy nem látnak-e valakit, akitől kérdezősködhetnének. Az egyik férfi egyszerre csak meglát egy fán valami kertészféle alakot, amint ágakat fűrészel. — Hallja-e, atyafi — kiált föl hozzá — nem tudja: megnézhetjük mi ezt a szép kertet? — Már hogyne! Csak tessék! — S nem volna itt valaki, aki minket kalauzolna ? — Akár magam is. S egy-kettőre lent terem a fáról. Udvariasan megemeli sipkáját s kezdi vezetni a társaságot. Igen kellemes modorú s nagyon tanult ciceronenak bizonyult. Minden fának, virágnak megmondta a nevét, még latinul is s egy-egy ritka növényről valóságos tudományos értekezést tartott. Ez aztán a müveit kerti munkás! — gondolták a vendégek. Hja persze, egy főhercegnél talán még a napszámosok is tudósok! S mikor a jó hosszú ideig eltartott, de igen élvezetes kerti kőrútjukról ismét a kapuhoz értek: a társaság tagjai busás borravalót adtak a kalauznak, aki azt alázatos köszönéssel el is fogadta. Kiérve az útra, a társaság egyik nőtagja vidáman csicsergi: — Pompásan mulattunk, de magát József főherceget mégse láttuk! — Talán nincs is itt! — vélekednek a többiek. — Különben kérdezzük meg.
