Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-09-24 / 38. szám
MAGYAR FÖLDM1VELŐ 299 De nem érezheti magát boldognak, ha nincsen szivében igaz szeretet Isten és embertársai iránt; olyan szeretet, melyet nemcsak szóval hirdet, hanem önzetlen jóiettekben nyilvánít meg. A csak szóval hirdetett szeretett olyan, mint az utca pora, melyet felkap és elsodor a szél. Mindnyájan tudjuk, hogy szép ígéretnél, szóval hirdetett szeretetnél szebben beszél az igaz, önzetlen jólettekben megnyilvánult szeretet. Ez az igazi erkölcsi szeretet, ez törli le a szenvedő arcáról a könnyeket, ez ad az éhező árva gyermekek kezébe kenyeret, ez ruházza fel őket és módot nyújt neveltetésökre. Valahányszor egy árva gyermeket ruházunk fel, vagy kolduló embertársunknak oltjuk el éhségét, mindannyiszor az igaz, önzetlen jótettekben megnyilvánult szeretetet gyakoroljuk. Boldog halandó az, aki jót tehet és tesz másokkal. Nem lesz ő azzal szegényebb, sőt gazdagabb, mert lelki vagyont gyűjt maga számára. Boldog az a család, ahol a jóltevő szeretet uralkodik, boldog az a társadalom, melynek ilyen családok a tagjai. Nagy, hatalmas és boldog az a haza, melynek minden fia önzetlenül szereti, segíti egymást. Ha minden családban meghonosul a jóltevő önzetlen, igaz szeretet, akkor nem lesz olyan sok kétségbeesett ember; nem lesznek olyan népesek a börtönök sem. Ha mindenkinek szeretete önzetlen jótettekben nyilvánul meg, akkor nem hiába vesszük ajkainkra azt a régi, mindennapi kérést, hogy »Jöjjön el a Te országod!« Akkor az a boldog ország, minden bizonynyal elérkezik. Adja Isten, hogy úgy legyen!... Sz. F. Az őszi rózsáról. A kis Jézus, szülei házánál, Názáretben gondtalanul játszadozott. Mennyei atyja, a jó Isten angyalokat küldött le hozzája, a kik éppen olyanok voltak, mint a názárethi jámbor kis fiuk. Történt egyszer, hogy a kis János is, ugyanaz, ki később az Urnák legkedvesebb tanítványa lett — játszó-társaival egy szép virágos kertben játszadozott. Egy angyal megszólitá Jánoskát: — Én már megyek aludni! — Hol fogsz te aludni, szegény idegen gyermek ? — Ott fönn, a szép csillagos egen túl, vála- szolá az angyal. — Oh, olt szép és boldog világ lehet — sóhajtotta a kis Jánoska, bárcsak szabad volna nekem is veled mennem. — A te ágyad is készen van már odafenn — mondotta az. angyal, de neked még itt e földön kell lenned, reád még nehéz feladat vár — szegény gyermek! A kis János csak nézett... nézett az angyalra, mert nem értette meg az utolsó szavakat. Aztán hirtelen a rózsafához szaladt, és bokrétát kötött rózsákból, majd a liliomokból. Mosolyogva adta át játszótársának emlékül a következő reggelig. — Fogadd ezt a kis bokrétát. Azért adom neked, hogy ha holnap reggel ismét lejösz hozzál, te is hozzál nekem egyet onnan a magasból. Mert tudom, hogy a te bokrétád sokkal szebb, .pompásabb lesz, mint a miénk itt — a földön. — Igaz — válaszolt az angyal, nekünk is vannak virágaink, de mi nem hozhatjuk azokat a földre. Látod, mint fénylenek ott az égen a csillagok? Azok ám a mi virágaink ! De azok oly nagyok, ragyogók, hogy te gyenge kis szemeiddel alig tudnál beléjük nézni, ha mindjárt ide közel hoznám is. De meg ezek a virágok nem a földbe valók, hanem oda a távol kéklő égbe. És nem is napsugárral táplálkoznak, hanem a jó Isten szemének fényével. Hanem azért, mert nagyon szeretlek, hozok holnap ama virágok egyikéből egy magocskát. Majd elvetjük ide a földbe. Vájjon mi válik majd belőle? Aztán megcsókolta az angyal a kis fiúcskát — és hirtelen, mint a futó csillag szokott — eltűnt. Alig hasadt a hajnal, az angyal ismét földre érkezett. Es a mint Ígérte volt, egy csillámló fényű magocskát tartott kezében. Elültette aztán a földbe, megöntözgetvén reggel és este friss vízzel. Ezt a vizet is az angyal hozta kezeiben. A kis Jánoska erre elbeszélte a názáreihi jó gyermekeknek, hogy ő egy csillagot ültetett el a kertben. A kis gyermekek naponkint összejöttek, néz- ték-nézték: vájjon kihajt-e a csillag? És lassan-lassan megérkezett a másik ősz. A csillag kihajtott; és lett belőle egy szép, tarka, ke- rekalaku virág, mely köröskörül számtalan apró, keskeny levélkéktől, mint csillag sugaraktól volt környezve. Nevét pedig, - melyet a kis gyermekek adának neki — minden időre megtartotta. Ha esténként egy őszirózsa ágy előtt álltok és látjátok, hogy fölöttetek és az őszi rózsák fölött a csillagok szállanak: jusson eszetekbe, hogy ők egymás rokonságáról suttognak. A csillagok ide vágyódnak le a virágokhoz, ezek a virágok pedig mintha felszállani óhajtanának, hogy összeölelkőz- hessenek — a csillagokkal. Igv szól a rege az őszi rózsáról. Miért nincs pénze a vasúti munkásnak ? A berezna-uzsoki ungvölgyi vasút építését, mely uj csatlakozást teremt Galicziával, nemsokára már befejezik. A mindenféle nemzetiségű munkások egyszerre szét fognak oszlani. Most már alig van együtt pár száz ember. Legszerényebbek voltak a monte- negróiak és macedónok; legiszákosabbak a lengyelek. A mi a verchovinai népet illeti, ez nem igen sokat keresett, de megtanult a vasúti munkásoktól jól mulatni és verekedni, a férfiak, a nők pedig az utolsó kanál tejet eladni és a tojást, azon a nehány garason pálinkát venni, mert ki fog tejet inni a tánc mellett? Otthon pedig gyermekeik sírva, mos- datlanul, dideregve alig tudták bevárni anyjukat. A vasúti munkások legnagyobb része igen könnyelmű életet élt, a korcsmárosoknak vitte keresetét. A korcs- márosok jól jártak, a pékek is hasonlóképen meglehetősen összeszedték magukat, az ide sereglett sok cipész szintén meg nem bánja az uzsoki vasút építést, a mészárosok is vittek elég pénzt, a szatócsok, mivel igen sokan voltak, már kevesebbet kerestek. Különös egy nép az a vasúti munkás; annak a
